Édesanyám! Istenem, csak ma eltudjak menni fejfádra borulva, csendesen sírni elmondanám halkan, mennyire hiányzol ölelő karodba bújnék százszor. Sarkig tártad kapunk, lépteid vélem válladra borulva csókoltalak téged Hogy tudtál örülni, mikor haza mentem volt még ANYUKÁM, ki szeretett engem. Mennyi öröm, s mennyi bánat ért azóta elmondanám neked, könnyek közt suttogva DRÁGA ANYUKÁM! Nem tudok nyugodni üresek lépteim nem vár haza senki. Árva lett a kis ház, ahol egykor vártál árnyék sincs a szőlőlugason már csak egyszer ölelhetnélek. elmondanám, mennyire szeretlek. Apró gyöngyök hullanak a rideg sírkőre gyémántként ragyognak a virágok helyén Álmodom a régi házat, hol te ülsz az udvaron körbe tekintve ismerős arcokon. ISTENEM, ha egyszer még várnál haza karodba ölelnél és leborulnék ÉDESANYÁM, lábad elé mesélnénk, mesélnél, mit is adott az ég.