amikor megáll csendben egy hullólevelű fa alatt,

és elrebeg egy imát.

Nem templomit...

nem olyat amit a világ hall és lát,

hanem fénylőt... amiben odaadta magát.

Csak ő érti... és talán az, aki miatt idejött.

Nem is úgy szól az ima, hogy könyörögjön...

talán csak úgy... hogy valamit közöljön.

Csendben... csak magának, és csak neki...