Begyógyult már a fájó seb
Csöndesen.
Behegedt, már a helyét sem
Érezem.
Lassan, lassan, észrevétlen'
Elhagyott a fájdalom;
Elhagyott. . . épp csak egy kissé
Volt hűbb nálad, angyalom,
Édes, hűtlen angyalom.

Minden egyes könnycseppel, mit
Hullatunk,
Kevesebb lesz, folyton fogy a
Bánatunk;
S minden egyes szálló sóhaj
Visz belőle valamit. . .
– Hej, az idő, hej, az idő
Tűrni lassan megtanít,
Lassan- lassan megtanít. . .

/Nadányi Zoltán/