Ott álltam, ahol a csend lakik,
Ahol a szavak többé nem segítik
A fájdalmat, mely mélyen szúr,
Mert hiányod, mint vihar, rám borul.
Egyik pillanatban még itt voltál,
Szavaid, nevetésed – minden, mi voltál.
Azt hittem, az időnk végtelen,
De elmúlt, s most üresség van jelen.
Néha azt képzelem, hallak még,
Ahogy szellő zúg a fák között rég.
Érzem az érintésed, a mosolyod,
Bár tudom, már máshol vagy, távolod.
A csillagok között talán ott ragyogsz,
Vezeted lépteim, mikor elhagyok
Minden reményt, mikor eltévedek,
És csak a csendben kereslek tégedet.
Minden könnycsepp, mely érted hull,
Egy vallomás, hogy szerettelek igazul.
Minden sóhaj, minden fájó szívverés,
Egy híd, mely összeköt – te és az emlékezés.
Most már tudom: nem múlsz el soha,
Ott leszel minden hajnalban, minden sóhajban.
Csillaggá lettél, mely mindig ég,
S szívemben élsz tovább – örökké.
Tölts fel Te is képet a képgalériájába 
Új gyertya gyújtása 
Gyertyái (37 db) 
Üzenet küldése a gyertya gyújtójának 
