"Tanár az én apám. Ha jár a vidéki városban gyermekek köszöntik ősz fejét, kicsinyek és nagyok, régi tanítványok, elmúlt életükre emlékezve, lassan leveszik kalapjuk. . . . . . . . . .

Mikor vele megyek, fogva öreg karját, vezetve az úton, a szívem kitágul, s szívek közt énekel elhagyatott szívem. . . . . . "

"Keresheted őt,nem leled,hiába,
se itt, se Fokföldön,se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már,csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya
Szegény e forgandó tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.

Édes barátaim,olyan ez éppen,
Mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk őróla:"Hol volt...",
majd rázuhant a mázsás,szörnyű mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: "Nem volt..."
Úgy fekszik ő,ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se szó, se könny,se vegyszer.
Hol volt,hol nem volt a világon egyszer."