.
Ha már nem leszek, ne keressetek ezen a földön, szellők szárnyán suhanok én a lelkem megremeg új élet vár reám, . még ti nem értitek. Még érzem lábaim alatt a talajt, de mégis valami megrekedt, mert bicsakló lábaim nem engedelmeskednek. Tekintetek merednek rám messziről, de én már nekik , ezen létemben nem engedelmeskedek . Már itt én nem létezem. A holdsugár simogatja arcomat, mégsem érzem, mert nem vagyok veletek . Bibor fátylat borit rám az ég, sejtem a sejthetőt, de nem simogat a selyem, már más az utam és én felé lépkedem. lelkem száguld , mert várnak már reám, egy kisded képében, új sors és kihivás vár reám. Megteszem, mert ez a fejlődés , ezt te még nem értheted. Óh a szellemem , mely áthatja sorsomat, óh anyám téged sajnállak csupán. Az érzeted csalóka, ne sirj, mert majd várok rád, de ne siess , mert még van kiért élned, és a fiad gyönyörű álom talán. Nem , ez nem álom , létezett, mert itt vagyok veled , hiszen a szivedben tovább is létezem. Lélekben egyedül vagyok, mert a lelkem a tiéd, és én te vagyok. " mottó Attila életrajzához" Anya