ÉdesAnyukám! 6 éve léptél egy másik útra  Arra az útra, ahova én nem kísérhettelek el. 6 év hosszú időnek tűnik, mégis olyan frissnek hat a fájdalom, mintha csak ma mentél volna el. Nem csitulnak bennem a viharok, nem tudok belenyugodni, hogy nem Vagy itt velünk. Nem értem, miért Neked kellett elmenned!?! Nagyon-nagyon hiányzol, lépten-nyomon kívánságokat fogalmazok meg, amelyekről tudom, h. már soha nem teljesednek be. Nem tudom, mi van az élet után, lehet, h. csak sötétség, és akkor még az a lehetőségem is megszúnik, h. azon az úton  találkozzam Veled, amelyre Te léptél. Csak az Ürességet érzem, semmi nem vigasztal, megrekedtem a fájdalomban, és nem látok kiutat. 

Szeretném, ha itt lennél, ha beszélgetnénk, ha átölelhetnélek, ha hívhatnálak, ha csak foghatnám a kezed, ha ... annyi mindent szeretnék, ha itt lennél. 

ÉdesAnyukám, sokszor ott Vagy az álmaimban. Az a legszebb, legjob dolog, amikor ott Veled lehetek újra. Az ébredés azonban mindig hatalmas csalódás. Nehéz elengednem az álmokat, amelyek adnak némi megnyugvást. 

ÉdesAnya, mindig várlak, furcsa, de még mindig értetlenül állok azelőtt,ami történt. Tudom, h. elmentél, felfogom, h. ez végleges, és mégsem. Minden itt zakatol bennem, minden darabokban, mindenről Te jutsz eszembe. 

Mérhetetlen a fájdalom. 

Anya! Emlékszel Tibire? Tudod, Nyíregyházán. Az első igazi nagy Szerelem! A nyár folyamán megtudtam, h. már Ő sincs közöttünk. 45 évesen Ő is elment. Sokszor eszembe jutott, minden évben felköszöntöttem magamban a születésnapján a legjobbakat kívánva. Apu után 3 héttel szűnt meg a Szíve dobogni. Nagyon megviselt.

Anyukám, nem tudom szavakkal méltón kifejezni, mennyire hiányzol! Szeretlek nagyon! ♥️💔❤️😔😢