Téged idéző álom jő az éjen át,
simítanálak, de a csend körbezárt.
Füledbe dúdolgatnám a régi altatót,
De csak lelkem húrjain zendül a csalárd.
Színes látomások vetítnek vigasztalót:
Hogy nem tűnt a végtelenbe el,
mi öröktől fogva itt fészkelt szívemben.
Közel vagy most is, látsz angyalszemeddel.
Az éji homály csendjében öröm fakad,
A jótékony hold elém képeket vetít általad,
Téged láttalak, vagy csak a végzetet
Játszotta el nekem a csalfa képzelet?
                                                       P.Zs.