Mert minden õ volt; álom, ének, szépség,
az én lelkem egy gyönge húr csupán,
mely zengõ lényét dalba visszazengte,
s elámult rajta, mint egy szép csudán.
Most fájdalomtól, kíntól dermedetten,
úgy állok itt, mint Lót bús asszonya,
kisírt szemem a végtelenbe réved,
hol élõ ember nem járt még soha.
Õt keresem a földön, vízen, égen,
s ájult lelkem álomcsudára vár,
hogy látom õt még élõn fölragyogni,
midõn három nehéz napunk lejár.
De addig is szívem minden verése
övé legyen és minden énekem.
Ki fájásnak és mély próbáltatásnak
adatott immár látom, énnekem.
/Várnai Zseni/
Tölts fel Te is képet a képgalériájába 
Új gyertya gyújtása 
Gyertyái (140 db) 
Üzenet küldése a gyertya gyújtójának 
