drága szűleimnek

Egy ideje máshová költöztél. . .
Elfáradtál. . . és Hazamentél. . .
Azóta ott élsz az Angyalok között,
Gondolatainkban és fájó szívünk mélyén.
A Mennyben vagy, s bennünk is tovább élsz?
Akkor hát e két hely egy és ugyanaz lehet?
Ha mindenki lelkében ott a Mennyország, miért sírunk hát? !
Éljünk akár még a Földön, akár már a Mennyben,
Összeköt bennünket a végtelen Szeretet!

Látom arcod, hallom hangod. . . lelkemben.
Jársz a Földön, ahogy a Mennyben. . . szívemben.

A masodik gondolat:

Elmentetek!

Könnycsepp az arcon, és fáj a szív!
Emlékek kísérnek! Tovatűnt vagy tiz év.
Merre jár a lelked, ki őrzi most vajon?
Ott fent is szeretnek? . . . mert itt lent nagyon!
Hosszú évek szálltak, mégis itt vagy velem.
Soha nem múlik el itt lent a gyötrelem.
Megpihent a tested- lelked, nem fáj ott már semmi.
. . . de itt az árnyvilágban?
Minden perc gyötrelem!
Úgy szeretlek téged, olyan nagyon fájón!
Megtört szívem mindörökké gyászol.
Piros rózsám kemény takaródra teszem.
Gyertyát gyújtok, lelked melengetem!
Mást nem tehetek, csak csendesen várom,
mikor fogom majd a kezeteket ott a túlvilágon?