Született: 1928. 05. 14. Újhartyán

Elhunyt: 2024. 08. 29. Budapest, 09.

 Drága Egyetlen Nagyikám!

Ma lesz Szenteste, az első Nélküled.
Az asztalnàl ugyanúgy ott lesz a helyed,
mert lélekben együtt ünnepeljük Veled.
Hiányod örökké pótolhatatlan,
szereteted, lelked halhatatlan.
Velünk vagy a nap minden percében,
gondolatainkban, tetteinkben.
Féltett kincsként őrzünk
szívünk legmélyében.

Boldog égi ünnepeket kívánunk Neked,
határtalan szeretettel!
Hiányzol nagyon!❤️🖤

 

Nagyika hiányozni fogsz.
Nagyon hiányozni fogsz....
ránk már az égből mosolyogsz.
Egyik szemünk sír, a másik nevet.
Így várjuk, a meghitt ünnepet.

Gyertyát gyújtunk, a hideg téli estében.
Vacsorázunk, a karácsonyi fényben.
Arcunkról lassan eltűnik a könnycsepp.
S örülünk, minden ölelésnek.

Nagyika nagyon hiányozni fogsz,
Asztalnál, velünk már nem falatozhatsz.
Fentről nézel már miránk.
Érted ég majd a gyertyaláng....

Karácsonykor sok lélekangyal a földre száll.
Mindegyik megkeresi elhagyott otthonát.
Melegséggel töltik be a szobát.
Csendes éjben, sok lélek egymásra talál.

Nagyikám  nagyon hiányozni fogsz.
Emléked szívünkig hatol.
Üvegdíszben csillan a könnycsepp.
velünk, már nem ünnepelhetsz....

 

Ma csendesebb a szív, s a lélek sóhajt,
Emléket sző a múlt, a távolból int egy arc.
Gyertyafény ragyog, halkan suttog az éj,
Hiányuk érezni – mégis itt vannak még.

A szeretet örök, s mit adtak, bennünk él,
Mindennap velünk vannak, a szív nem téved el.
E szent estén érezzük, hogy nincsenek távol,
Emlékük vezet minket a csillagfényes álom.

Gyászunkban is fény kísér, a hit melege,
Hogy egyszer újra együtt lesz minden szeretet.
Addig a gyertyaláng, és a szív halkan dalol,
Békét kíván az ég, s az, aki távolból mosolyog.

 

 "Remegő kezét kezemben fogtam,szeme szinte beszélt,de én szavak nélkül is tudtam.Nem fájt még annyira soha semmi,mint akkor és ott csendben elengedni."

 

 Az elmém még mindig veled beszél. A szívem keres téged, de a lelkem tudja, hogy békében vagy. Minden nap hiányzol.

🖤 Mondd Nagyika
így Karácsony tájékán
mi van odaát,
díszítik-e fényes gömbök
a fenyőfák ágát.
Gyújtanak-e csillagszórót
fenn az angyalok,
mikor éj csendjébe vesznek el
a földi sóhajok.

Mondd, Nagyikám
roppan-e hó, szikrázó hó
talpatok alatt,
s fáztok-e, ha a zúzmarás dér
arcotokra fagy.
Mikor szél tépkedi puha selyem
fátyoltestetek,
a félelembe ti is belereszkettek.

S mondd, drága Nagyika
élnek-e még szívetekben
szép gondolatok
azokról kiket a földön
árván hagytatok,
s kik, azóta is várják,
olyannyira várják,
hogy egy szép napon talán
visszakopogtattok
az élet ajtaján.

Hidd el...

Hidd el,én nem féltem a haláltól,
Hogy magatokra hagylak,csak attól!
Hogy nem tudlak megóvni,védeni,
Egyedül kell majd mindent megtenni!

Féltelek benneteket oly nagyon,
Kiáltanék,de nem jut el a hangom.
Szívedbe költöztem,mert szeretlek,
Ott találtam én végső nyughelyet!

 

"Ne légy szomorú ... még találkozunk. Nyisd ki a szemed, lehet, hogy nem látsz majd, de álmodban megtalálsz. Ne kapaszkodj abba a gondolatba, hogy melletted maradjak, mindennek van kezdete és vége, de ígérem, hogy emlékedben fogok tovább élni. Amikor álmaidban nem találsz, ne ébredj szomorúsággal vagy haraggal, szívedben menedéket találtam. Lesznek napok,amelyek egy szempillantás alatt eltelnek,és nem azért,hogy elfeledkezz rólam,hanem hogy gyorsabban gyógyuljon a sebed. Az élet nem volt igazságtalan vagy kegyetlen; az élet minden jóval és rosszal együtt csodálatos, nagyon csodálatos. Nem számít, hol vagyunk most, a szívünk mindig össze lesz kapcsolva. Ne sírj értem, kérlek, jól vagyok. A könnyeid nem hoznak vissza, ne kínozd magad tovább, ne gondolj arra, hogyan lehettek volna másképp a dolgok, mert az semmin sem változtatna. Ha elfogadtam, fogadd el te is és lépj tovább. Soha ne gondolj arra, hogy feladod, légy erős, ne add fel, megteheted, mindig is megtetted és mindig is fogod. Nem érinthetjük meg, de mégis érezzük egymást. A varázslatnak még nincs vége, ha folyton eszedbe jutok és a szívedben hordozol. Élj magadért, értem, akinek akarsz, de élj, élvezd ezt a csodálatos életet, amit Isten adott nekünk: ma itt vagyunk, holnap talán màr nem. Találd meg a boldogságod azokban az értékes kis ajándékokban, amelyeket az élet kínál: a holdfényben, a szélben, az esőben, a madár röptében, a tájak szépségében. Élj, és én is rajtad keresztül fogok élni.  És amikor már nem érezhetsz magad mellett, amikor már nem jelenek meg álmaidban, akkor megtalálsz azokban a kis ajándékokban, amiket sokszor nem becsülünk. Ígérem, jelezni fogok neked, és örökké melletted maradok."

 

Talán....

Talán hallasz engem mikor hozzád szólok,
Mikor lelkem mélyén tipródok.
Csendesen szinte hang nélkül kiáltok,
S próbálom elfogadni nélküled e világot.

Talán látsz mikor nézem az eget,
S keresem veled az emlékeket.
Bár ott lehetnék még midig, veled.
S elmondhatnám mit érzek, neked.

Talán érzed azt mit én érzek,
Lelkem mélyén még mindig vérzek.
Vajon egyszer békére lelek?
Egy reggel talán úgy kelek?

Talán, talán most mondhatom el neked.
Érezlek, szeretlek, itt vagyok veled.
Fogom, szorítom képzeletben a két kezed.
Ugye a mennyben, pont most, te is ezt képzeled.... 

ELJÖVÖK HOZZÁD 

Eljövök hozzád a szelek szárnyán
Ha jő a lágy tavasz,
Nem téríthet el semmi ármány,
Hisz hangod bús panasz.
Nem érint már a kezem Téged
Oly messze vagy nagyon.
Hívó szavadra útra kélek,
Otthonom elhagyom.

Eljövök hozzád a szelek szárnyán
Ha perzsel is a nyár.
Tudom, hogy mindég vársz reám
Mint fakó holdsugár.
Üzenet jött a csillagokkal
Egy nyári éjszakán.
Tele volt szomorú dalokkal
A fájó bús magány.

Eljövök hozzád a szelek szárnyán
Ha közeleg az ősz.
Oda visz fénylő szép szivárvány
Mint árva néma csősz.
Kereslek egyre. Mindhiába.
Rád én nem lelek.
Elmentél egy másik világba,
Hideg sír eltemet.

Eljövök hozzád a szelek szárnyán
Ha beköszönt a tél.
Tudom, hogy ott senki sem vár rám,
Az utam véget ér.
Kezemben egy szál rózsa reszket,
Sírodra teszem azt.
Nézem az árva fakeresztet
De nem nyújt vigaszt.

Eljövök hozzád minden tavasszal,
Az emléked bennem él,
Eljövök hozzád a nyári nappal,
Mely csak rólad mesél,
Eljövök hozzád az őszi széllel
Hangodat hallani.....
Eljövök hozzád, dacolva téllel,
Egy gyertyát gyújtani. 

Három hónapja nár...

...a múlt csak rejt...de a szív az nem felejt...
...a múlt csak elrejti az emlékeket, hogy boldog volt szívűnk, de mára meghasadt...
...nehéz elhinnem...hogy már nem vagy itt velünk....
...nem ölelhetünk.....
...ha szomorú is voltam...arcomra mindig mosolyt csaltál...
...boldogan tetted két kezed kezembe...
...nehéz elhinnem...hogy most könnyeket csalsz szemembe...
...feléd nyújtanám kezem...de mára csak az emléked maradt...
...boldog pillanat képek...halk, kedves szavak....
...de bárhová is nézek...én csak téged látlak...
...emlékek a múltból...érinthetetlen szertefoszló árnyak...
...hazudnom kell magamnak...hogy ne fájjon annyira...
...és hazudnom kell szívemnek...hogy ne törjön szét darabokra...
...mert a múlt az csak rejt...de a szívünk soha el nem felejt!

Hosszú útra mentél

Hosszú útra mentél,
Még el sem köszöntél.
Űr van bennünk, és fájdalom,
Hiányod fáj nagyon.

Nemrég még beszélgettünk,
Hittünk és reménykedtünk.
De te már egy másik úton jársz,
A magasból tekintesz vissza ránk.

Ég a mécses, az emlékezés lángja,
Fénye mintha másképp ragyogna.
Arcod jelenik meg benne egy pillanatra,
Aztán elhalványul fénye.
Szemünkben csillog az emlékezés könnye.

Kialvóban van a mécses lángja,
Lassan megszűnik fénye.
Állunk némán, felnézünk az égre,
Emléked szívünkben őrizzük örökre.

 

Elmentél, pedig sok dolgod lett volna még,
megtölteni szépséggel, szereteteddel a családod életét.
Elmentél, s Veled együtt eltűnt a remény,
de lelkünk egy darabja utadon végigkísér.
Veled, vagyunk most is, Te pedig velünk vagy,
Mert egymás iránt érzett szeretetünk végtelenűl nagy!



 Elhagytad a házat, amit úgy szerettél,
itt hagytál mindent, amiért küzdöttél.
Mostmár Nélküled jön el a nyár, az ősz, a tél, a tavasz,
de bármilyen szép is Nélküled nem lesz ugyanaz!
Bocsáss meg, ha valamit hibáztunk.
Nem tudtunk megmenteni, pedig próbáltunk.
Remélni tudjuk csak, hogy az égben jól bánnak Veled,
helyettünk angyalok simogassák fejed.
Olyan drága vagy nekünk, hogy azt nem potólja senki,
lelkünk sebeit nem gyógyítja semmi.



Ha majd megnyitják előttünk az égi folyosót,
végre viszontláthatunk Téged,
ki életünknek azon része volt,
amit szívünk kincsként birtokolt.

Mikor találkozunk Veled, boldogokká válunk,
hisz ott már nem kell sohasem elválnunk.
Mert örök lesz a találkozás, és örök lesz a lét,
akárcsak a pillanat, és minden ami szép.

Az utolsó ölelés

Az utolsó ölelés fáj, legesleginkább,
mert akkor jövünk rá, hogy nincs tovább.
Véget ért egy fejezet, az élet azon része,
aminek nincsen újabb ismétlése.
Az utolsó ölelésben minden benne van.
A sok megélt perc, ami pótolhatatlan.
Pótolhatatlan, mert nem jön többé vissza
az-az idő, ami áthullámzott rajta.
Az utolsó ölelésben belehal a szívünk.
Szorító fájásától sosem menekülünk,
hiszen szívünket nem hagyhatjuk hátra,
mikor annak túl nagy fojtó szorítása.
Az utolsó ölelés, az utolsó szavak
mindörökre felejthetetlenek maradnak. 
Őrizzük emlékét szívűnk legmélyén,
mint Téged, ki bennünk él.

 

Csillag lettél, csillag fenn az égben,
onnan ragyogsz ránk földöntúli fénnyel,
onnan ejtesz könnyet mikor letekintesz ránk
és látod, hogy családod az ablak előtt áll.

Ott álllunk az ablak előtt, ott ejtünk Érted könnyet,
gondolván, hogy lelkünk úgy lesz talán könnyebb,
ha rászegezzük pillantásunk, arra a végtelen nagy térre,
ahol csillagként ragyog a Te földi léted.

Minden egyes éjjel ágyainknál ragyogsz,
hogy melengesd a szívünk, melengesd a lelkünk,
és éreztesd velünk, hogy nem hagysz el minket sosem.

 

"Álmodj  nagyon szépet,
s álmodd, hogy semmi sem ért véget."


Minden este csendben emlékezem Rád,
szívemben őrzöm szereteted szavát.
Lágy szellőként érint meg az emlék,
suttogja nekem, hogy velem vagy még.
Még mindig érzem, hogy itt vagy velem,
bárhol is jársz, mindig fogod a kezem.
Örökké bennem élsz, szívem mélyében,
együtt leszünk újra, túl a messzeségen.



Megpihen a dolgos jó anyai szív,
áldás és hála övezi e sírt.
Szerető Nagymama voltál,
Drága Édesanya,
bánatos szívünknek most az őrangyala.


Akit a szívünkben örzünk,
soha nem megy olyan messzire,
hogy a lelkünk
ne tudjon találkozni.

 "Amikor egy szeretted meghal, fáj. Ez így természetes. De a halál nem a vég. Csak egy folyamat. Igaz, nem tudod már megölelni a másikat, de ha figyelsz, hallhatod a nevetését a szélben. Érezheted az érintését a tenyeredben. Mert aki él, sosem tűnik el. A teste porrá válik, ölelkezik a földdel és az esőcseppekkel keveredve előbb az egész bolygó, utóbb az égbolt részévé válik. Ha pedig a tűz hamvasztja el, felszáll a felhők közé, szétszóródik a mindenségben és visszatér a csillagok közé...

"A szeretet nem múlik el soha, és az élet, bár átváltozik, de örök!
Akit igazán önmagunknak érzünk, halhatatlan. 
Aki igazán és mélyen szeret, elmúlhatatlan kincset hordoz magával, melynek értéke minden világban örök.
Az Aranyfonál gondolatból és szeretetből van sodorva. A magasból engedik le, és el kell hogy érjen mindazokhoz, akik életük értelmét keresve felnyúlnak érte.
Összeköt minket az Aranyfonál.
A szeretet Aranyfonala nem szakad el.
Minden más elszakad, megrozsdásodik, tönkremegy, megszűnik, de a szeretet - ha igazi - maradandó kapcsolatot jelent.
Láthatatlan aranyfonállal vagyunk összekötve azzal a világgal, ami fényből és szeretetből van."
                     ( Müller Péter: Aranyfonál)

Nincs olyan nap, hogy ne gondolnánk Rád,
Látlak az égben, amely kéken borul Rám.
Látlak a zöldben, bokrok, fák között,
Napfényes esőben, szivárvány fölött.

Látlak az utcán, emberek forgatagában,
Hallom lépteid, vágyaim sikátorában.
Érzem illatod, rózsákba oltva,
Törlöm könnyeim, sírodra borulva.

Oly kedves voltál szívünknek,
De egy nap elhívtak a fények.
Maradt a keserű bánat és a fájdalom,
Keserves könnycsepp gördül le arcomon.

Az emléked szívünkben él, míg élünk,
Téged soha, de soha el nem feledünk.
Tovább élsz, itt legbelül a szívünkben,
Ez elkísér egész életünkben..."

 A szeretet Angyala vigyázzon Rád!

 

Örök álomba merültél,
a szívünk mégszakadt,
Nélküled az életünk
könyörtelenűl félbeszakadt.

Kértem az Istent álmodjak Veled,
csak egy percre foghassam újra a kezed.
Csak egy kicsit láthassalak újra,
hisz olyan nagy a lelkemnek súllya.
Az Angyalok álmomban elvezettek Hozzád,
ott ültél békésen, a szeretteid jobbján.
Megilletődve álltam meg előtted,
olyan gyönyörű angyal vált belőled.
Kézen fogtál, s megmutattad nekem,
mi az amiért a Földön nem lehetsz már velem.
Elém rajzolódtak nehéz gondjaim,
és az, hogy Te innen segíted napjaim.
Akkor jöttem rá, hogy Te vagy az Angyalom,
aki őriz engem, a szomorú napokon.
Azóta tudom nem vesztettelek el Téged,
csak elmentél, hogy vigyázz ránk végleg.
Tudom, egyszer még újra látlak,
üzeneteim addig is Hozzád szólnak.
Ha már mindannyian ismét együtt leszünk, 
soha többé el nem válunk, 
boldogságban élhetünk.

 

A szeretet mögött lakik a lélek, csak szólj, s Én hozzád visszatérek.

A szeretet mindennél több, és mindennél erősebb.



Sajnos, nem jössz már, nem halljuk hangodat,
a gyertya lángja sem enyhíti hiányodat.
Egyre csak múlnak napok, telnek a hetek,
de hangod azt súgja: Sajnos nem jöhetek.

Emléked szívűnkben él,
de karunk már el nem ér.
Sóhajunk száll, mint a lenge szél,
fogadd hálánkat mindenért.

"Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.
Ők itt maradnak bennünk csöndesen még,
Hiszen hazánk nekünk a végtelenség.

Emlékük, mint a lámpafény az estben,
Kitündököl és ragyog egyre szebben
És melegít, mint kandalló a télben,
Derűs szelíden és örök fehéren.

Szemünkben tükrözik tekintetük még
S a boldog órák drága, tiszta üdvét
Fölissza lelkünk, mint virág a napfényt
És élnek ők tovább, szűz gondolatként."

 

https://youtu.be/A-PcF5r4GIQ?si=zTKR5T3NzNcLNR-L

  

Anett Baki : Valahol az életen túl

Valahol az életen túl,
szólal a csend,
ahogy nem mozdul
semmi sem,
csak a lélek húrja zeng,

egy elhalkult sóhaj,
egy apró mozzanat,
ahogy tépi a szív-hangokat,
és körbefonja az éji fátyol,
amit őrizünk egymásból,
s felfénylik a hajnal
a csillag porából,

valahol az életen túl,
kifeszült szárnyon,
rebben az időtlen létezés,
egymáshoz közel - és távol,
csak a szeretet emel önmagához.

https://youtu.be/n5wNo9hWmDY?si=nNdeOBO4K73bnbTY

Szeretetem lángját gyújtom én
könnyes szemmel nézem,
ahogy a gyertya Érted ég.

Legördül egy könnycsepp az arcomon,
benne van minden bánatom.
Fájdalom hasít a szívembe,
nincs, és nem is lesz olyan nap,
hogy ne jutnál eszembe.

Elindultàl a csillagok felé,
aranyló csillagpor hull már
a lábaid elé.
Arcunkat könny mossa 
mert nem vagy itt többé,
de szívünkben emléked
élni fog örökké.

Rád gondolunk naponta,
lellkünket a bánat befonta.
Tudjuk, talán jobb neked,
mert már semmi sem fáj,
de nélküled üres és sivár
a táj.

Égjen a gyertya örökre Érted,
hogy nyugodt lehessen odafent
a Te drága lelked!

Moretti Gemma: Álmodban néha meglátogatlak

Álmodban, lopakodva,
néha - néha meglátogatlak.
Szobádba – jó szellemként –
nesztelenül lépek,
nehogy felriasszalak.

Megigazítom a lecsúszott takarót,
nézem álomba szelídült arcodat,
s ha párnádon lesz egy kicsi hely,
pillanatra odahajtom fejem;
pillantásommal hadd simogassalak,
csak gyengéden, hogy ne zavarjalak.

És úgy ébredj reggel,
- tűnődő arccal, szelíd mosollyal, -
hogy emlékezz; álmodtál rólam.
És azután úgy megyek el,
észrevétlenül, csöndben.

 Mindenszentek napjára

"Mindenszentek napját érzem a szívemben,
Szeretteink Velünk vannak ma is, lélekben.
Nem kell ránéznem a naptár összes lapjára,
Tudom szeretnek, Velem vannak, lelkem átjárja.

Testükből igaz, már csak por emlékeztet Rájuk,
De emlékünkben Velük csodás táncot járjunk.
Arcomon érzem, símogatják, itt élnek bennem,
Itt vannak elmémben, fűben, virágban, szívemben.

Most csendes vagyok, hallgatok, felnézek az égre,
Nézd ott azt a felhőt, mintha onnan Nagyikánk nézne!
Intek Neki némán, s emlékszem élénken a múltra,
Átélem a perceket, órákat, mintha Velem lenne újra..."

 

Nem láthatunk, és nem is hallunk,
mégis velünk vagy minden nap.
Szívünkből soha senki ki nem téphet,
hol örökre örzünk egy drága képet.


"A szeretet gyönyörű szép érzés,
mely összefog kezeket, összeköt lelkeket,
és gyógyítja az élet által okozott sebeket."



https://www.youtube.com/watch?v=M85qDQQHhpk

https://www.youtube.com/watch?v=qsax_Xh6-qU



Egy szál virág, egy gyertyaszál,
egy fénykép, amin mosolyogsz ránk,
emléked örökké itt van velünk,
amíg élünk, Te is élsz velünk!



Hiába mentél más hazába,
Itt minden olyan, mintha visszavárna.
Ha ránk gondolsz a messze égi partról,
szinte hisszük, most is élsz, csak alszol...



 Ami összeköt bennünket, mindig erősebb annál mint ami elválaszt.

Ha egy nap soha többé nem látsz engem
lépj át az ajtón,
emeld a szemed az égre
és keress a csillagok között.
Keress engem azoknak a szemében, akiket szeretsz,
Keress engem a szíved csendjében...

Ma két hónapja....

Gyönyörű szép csillagok ragyognak az égen,
hisz távoztál tőlünk, nem is olyan régen.
Nem volt semmi bűnőd, szerettél élni,
sokan szerettünk, nem volt okod félni.


Miért is félne, aki a légynek sem árt,
olyan volt mint egy angyal, aki a földön járt.
Törékeny kis angyal, csupa szív, lélek,
Elfeledni nem lehet, sohasem Téged!




Angyalként jössz hozzánk,
éjjel csillagként ragyogsz.
Igaz, nem látunk, de tudjuk
fentről mindig ránk mosolyogsz.
Nyugodj csendesen, álmod békés legyen,
találd meg az örök boldogságot odafenn!

Csillag volt, mert szívből szeretett,
s mi úgy szerettük, ahogy csak lehetett.
Elment tőlünk mint a lenyugvó nap,
de szívünkben él, és örökre ott marad.

Velünk vagy a napfényben,
velünk vagy az esőcseppben,
a harmatban, a hóesésben.
Nem foghatjuk már a kezed,
örök álom zárja le a szemed.
Mindennap itt vagy velünk,
soha el nem feledünk,
örökké szeretünk!

Várunk a hajnal derengésében,
Várunk, az est sötétjében.
Várunk, mikor hajunk tépi a szél.
Várunk, mikor a Nap útra kél.
Várunk nyáron, várunk télen,
Várunk fényben sötétségben,
Várunk ébren, várunk álmunkban,
Várunk örökkön örökké, magunkban.
Várunk míg ki nem huny szívünkben a fény,
Várunk, míg a nappalt fel nem váltja az éj.


Beke Virginia: Mennyország

Nem mentem el,
Én vigyázok rád itt, odafent.
Tudom, nehéz nélkülem az élet,
de jó helyről nézlek téged.
Mindig veled vagyok,
a legfényesebb csillag rád ragyog.
Tudom, sok a nehézséged,
de tudd, én mindig óvlak téged.
Tudom, nehezek a mindennapjaid,
de én segítek összeszedni az elhullott darabjaid.
Ne búslakodj, az élet megy tovább.
Ne feledd,
én ott vagyok fent, és mosolygok rád.

 

Kit őriz a szívünk, nem hal meg soha.
Kit lelkünkkel látunk sosem megy el.
Amíg fülünkben cseng tisztán még a hangja -
Egy óvó szempár fentről minket figyel!

Gondolatban suttogom a neved.
Gondolatban megfogom a kezed.
Gondolatban azt kívánom, hogy legyél itt velem,
És Te ott vagy, mert érzem, hogy szorítod a kezem.

Egy angyal vigyáz rád  valahol odafenn,
de gyógyírt nem adhat idelenn.
Pedig ha  most itt lennél velünk,
Örömünnep  lenne e nap nekünk.
S bánatkönnyek helyett
szemünkben fény gyúlna,
a szeretet lenne annak lánggyújtója.

Hófehér galamb szeretnék lenni,
egy szép pillanatban hozzád repülni.
Némán elkisérni a felhőkön át,
de a Mennyország kapuját nem léphetem át.
Szeretném szemed mosolyát mégegyszer  látni,
szeretnélek újra magamhoz ölelni.
Arcodat símogatni, kezedet megfogni,
és elmondani, mennyire tudsz hiányozni!

Szívemben mindig ott élsz,
lelkemnek már a része vagy,
nem számít most a távolság,
Magad vagy bennem a gondolat.

Virág és gyertya kezemben,
bennem csak halk sóhajok,
egy-egy gyertyát gyújtok,
lángjába én is beleolvadok.

Melegség járja át a szívem,
érzem színte közelségedet,
lassan becsukom szemem,
oly jó hinni, hogy itt vagy velem.

Sírodra teszem a virágot,
a szél zúgását hallgatom,
nyugodjon békében lelked,
örökké hiányozni fogsz!

"Hiányzol, mint holdnak a csillagok,
mintha elvennék a földtől a napot.
Hiányodtól, lassan múló napjainkban,
ott vagy, minden gondolatunkban.

Millió gyertya éghet Érted,
Szívünk nem felejt el Téged!
Lehet az idő végtelen,
de Nélküled üres, és értéktelen!

Ezernyi emlék, mely nyomot hagyott bennünk,
sok millió szó, melyet felidézve könnyes lesz szemünk.
Csillagnyi mosoly melyet szereztél nekünk,
Köszönjük, hogy voltál, s vagy nekünk!"


 

"Jóságod, szereteted,  örökké bennünk él,  
de sajnos ajkad már rég hallgat, nem beszél...
Szerettél élni, sokat küzdöttél, hogy családod
boldog legyen, hiányt soha ne szenvedjen.
Annyi erő, kitartás volt benned,
mindannyian csodáltuk is magasztos küzdelmed.
Mindent elértél, mit célul kitűztél,
de a sors gyakran rosszul ítél, jót nem kímél.
Életutad dicső volt, példamutató,
önzetlen szereteted mindent felülmúló.
Könnyeink az emlékekben mindig Téged kutatnak,
Érted a virágok is bús, harmatkönnyeket hullatnak."


Őrizzük emlékedet,
Mint a napsugarat a tenger, 
Elrejtve, mélyen, szomorúan, 
De szeretettel...

 

Kun Magdolna: Ne könnyezzetek

Ha eljön a búcsú perce, ne könnyezzetek,
hiszen szívetek mélyén úgyis megleltek.
Elég, ha rám gondoltok, és máris érzitek,
hogy pillekönnyű lelkem ott van veletek. 

Ha szélzúgást hallotok, én dalolok néktek,
vigaszt hozó, bátorító, dallamos zenéket,
melyekben felhangzik majd néhány olyan szó,
mi a legfojtóbb csendben is tisztán hallható. 

E szavak majd mind-mind elsuttogják néktek,
hogy fájdalom árán is gyönyörű az élet,
mert annyi boldog perc az mely széppé teheti,
azon emlékeket, mit a szívünk könnyez ki. 

Hát ne könnyezzetek, ha elmegyek,
hiszen emlékeim ott lesznek mindig veletek,
ha tavasz nyit virágokat, ha ősz levél pereg,
és ha Karácsonyt igéznek a téli hópelyhek.

Amíg szívetekben élek, nem kell attól félnem,
hogy semmi nincs, amiért érdemes volt élnem,
hiszen Ti lesztek majd azok, akik bebizonyítják,
hogy addig élünk, amíg gondolnak reánk.

Egy nap életed hírtelen véget ért,
bánatot ránk hagyva örökre elmentél.
Szívedben nem volt más, csak jóság és szeretet,
soha nem halványul szívunkben emléked.

Csak azok halnak meg, akit elfelejtenek,
örökké élnek, akt nagyon szeretnek.
Nyugodj, csendesen legyen békés álmod,
találj odafenn, örök boldogságot!

"Valahol, a fényeken túl, ami szép volt elmúlt,
újra vár
Valahol az árnyakon túl, újra befogad egy
távoli táj.
Ahol Ő, aki elment már, ott kézen fog majd újra
odanéz, hol eleven a múlt, mikor elindulsz a 
végtelen útra.
S az elveszett játékok életre kelnek, és körbe
kigyulnak a fények.
Régen várak ránk az örökre szépek!"



Az elmúlás

Felfoghatatlan, hogy egyik nap még itt van,
még beszél, jár, símogat,
másnap pedig az űr csak, ami marad.
Felfoghatatlan, hogy született, itt volt, 
s távozott, csak az emlék él, mit maga után hagyott.
De emléke él, és élni fog, mig a szívünk e földön dobog.
Őrizzük mosolyát, a hangját, s minden gesztusát.
Őrizzük mozdulatait, mely bennünk él tovább.
Őrizzük gondolatait, a nekünk elsuttogott szavait.
Mert nem halt meg Ő, még mindig él nekünk,
csak messze távozott, hol meg nem érinthetjük.




Csak álmodni ment...

"Csak álmodni ment, pihenni kicsit,
begyógyítani a szívnek sebeit,
hogy feledni tudja a megbántást,
mit e röpke földi létben fájva élt át.
 Csak álmodni ment kicsit, erőt gyűjteni,
hogy fenn is elviselje azt a hiányérzetet,
amit lenn éreznek azok, kik még maradtak,
hogy drága emlékének gyertyát gyújtsanak."

A  fény

A távoli messzeségben,
fény csillan az éjjeli égen.
A szeretet fénye az, mely Felőled árad,
hidegben is érzem, melegséget ad.
A fény fel-felvillan,
jelezve mosolyodat, lényed jelenlétét,
mely minket szüntelen támogat.

Messze vagy tőlünk, mégis oly közel,
ha hívunk, a csillanó fény felel.
Körbevesz bennünket, óv és védelmez,
erőt ad, hiányod elviseléséhez.
A nap minden percében
az eget kémleljük,
remélve, hogy megjelenjen nekünk.

Ha megcsillan mások számára
láthatatlan,
csak értünk ragyog fáradhatatlan.
Szereteted fénye az,
mely kiolthatatlan!

      (Unokád: Andi)


 

Minden percben, minden pillanatban,
itt jársz a gondolatainkban.
Nem tudunk nem gondolni Rád,
hiába mondják, hogy az èlet megy tovább.
Igen, valóban élünk,  de hogyan?
Összetört szívvel,  szomorúan.
Mert Te nem vagy itt, nem láthatunk,
így el sem múlhat bánatunk.
Titkon azt reméljük, hogy felébredünk,
de akkor rájövünk ez nem álom.
Ez az ébrenlét,  s szívünket
a fájdalom érzése szaggatja szét.
Összetört szívünk,  széthullott életünk,
de ami összetart minket,  az a szeretetünk.
Várjuk, hogy újra együtt lehessünk,
Emléked mindörökké megőrizzük!


 

Jolie Taylor : Ott leszek

Ha majd egyszer nem leszek.
Nem búcsúzom tőletek.
A csend karjában ringatom magam.
Ott élek majd boldogan.

Ott leszek, ott legbelül.
Hol a szeretet, olykor elszenderül.
Bánatomban, a csendhez fordulok.
S a szeretet hangján megszólalok.

Én leszek a Nap, mely rátok nevet!
Én leszek, a mosolyfakasztó apró szösszenet!
Én leszek, a vidám könnyetek!
A csend karjában, mindig ott leszek veletek!

Ott leszek, a madarak dalában.
Ott leszek, a mezők illatában.
Ott leszek, a zúgó patakokban.
Ott leszek, minden pillanatban.

Ott leszek, az alvó fákban.
Ott leszek, a világ minden zugában.
Ott leszek, az ünnepek hangulatában.
Ott leszek, a csend karjában.

Ha majd egyszer nem leszek.
Nem búcsúzom tőletek.
Nem hagyom, hogy kihaljon a szeretet.
Életre keltem akkor is, ha a világ kinevet!

A Világon a legjobban Hiányzol!

Ha gondolok rád, nem "eszembe jutsz".  Hanem a lelkembe.  Mert nem az eszem gondol rád, hanem a lelkem.  Nem csak egy-egy pillanatra, hanem folyamatosan.  Nem tudlak,  hanem érezlek.  Nem gondolat vagy,  hanem érzés.  Nem távolság, hanem közelség.  Nem ott, hanem itt.  Érezlek. A részem vagy.
                        A lelkemben.

                                (Unokád; Andi)

Mikor elmentél kialudt egy csillag,
az Angyalok a Menyországba hívtak.
De sajnos itt lent elvesztettünk Téged,
a legtisztább angyalát a Földnek és az Égnek.

Mind, akik elmentek, kik vissza sem jönnek,
itt hagyták szívüket, s néhány kihült könnyet.
Mely szemeinkben csillan, mikor arra gondolunk,
nélkülük míly árvák, sebzettek vagyunk.

Akik eltávoztak e világból,  fentről néznek le ránk,
onnan súgják halkan: mindig vigyázunk rád.
Onnan kérik az égieket, legyen arra gondjuk,
hogy hiányukat valahogyan kibírhassuk.

Kik elmentek végleg, már vissza sosem térnek,
emlékük, akkor is éppúgy bennünk élnek.
Hiszen mnden együtt töltött év, nap vagy akár perc,
örök időt nyert a szívben odabent.

Nem tudunk már nélküled boldogságban élni, 
S szívünkből e fájdalmat ki sem tudjuk tépni. 
Rád gondolunk éjjel, rád gondolunk nappal, 
Itt leszel Te velünk a mindennapjainkban!

Egy angyal lettél, ki fentről figyel minket.
Minden percben velünk vagy, követed lépteinket.
A lelkünk eladnánk, ha még egyszer láthatnánk,
mindent feláldoznánk, csak egy percig  magunkhoz szoríthatnánk!



"Nézzetek fel a kék égre,
egy felhő szélén ott vagyok.
Onnan figyellek benneteket,
nevetek, kacagok.
Eljátszottam az Életet,
véget ért a színdarab.
Elrohantam, de utamon
elkisért egy kis darab:
szívetekből, lelketekből,
hoztam egy-egy szeletet.
Ne aggódjatok, haza értem,
utamon a szeretet kísért.
Most is örzöm a sosem múló képeket,
köszönöm az emlékeket,
köszönöm az Életet!"

 

Őrök álmok angyala
Angyalok vigyázzák mindazoknak álmát,
kik e földi világot már csak odafentről látják.
Odafentről könnyezik el azt a röpke életet,
mely számukra egykor elrendeltetett.

Angyalok öleljék át őket, ha túlságosan fájna
megsebzett lelküknek a földi lét hiánya,
hiszen bármilyen szép odaát, bármilyen csodás,
a lélek az otthonába mindig vissza vágy.

Mert a régi otthon illata, a régi otthon képe,
pecsétként égett bele lelkük közepébe,
így akármilyen messze mentek Ők is érezik
azt a hiányt, mely az itt maradtak szíveit sebzik.

Téged látlak a felkelő napban,
a Te hangod hallom egy csendes madárdalban.
Téged látlak egy távoli hegyben, egy fényes napsugárban, egy hűvös esőcseppben.
Te vagy a falevél, mit felkap a szél,
Te vagy a szél, mi arcomhoz  ér.
Ott vagy egy dalban, egy névben, egy hangban.
Hallak a csöndben, hallak a zajban.
Téged látlak mikor felnyílik szemem,
s ha álomba merülők újra ott vagy Velem.
Mindig közel vagy, mégis oly távol,
Nagyikám Nagyon Hiányzol!

  

" Elcsitult a szív  mely értünk dobogott,
pihen a kéz, mely értünk dolgozott.
A szeretet fénye töretlenül ragyog,
Számunkra  Te örökké élsz, akár a csillagok."

Drága Nagyikám!

Egy hónapja már,
hogy a végtelenbe  mentél,
Angyallá lettél.
Magad mögött hagytad
földi életed,
Tudjuk, nem akartad,
de talán jobb így Neked.
Megszűnt a fájdalom, a szenvedés,
nem maradt más számodra, csak öröm és nevetés.

Vártak Rád fent az égben,
boldogságban, szeretetben.
Velük lehetsz, kik már átköltöztek,
fontos részesei életednek.
Szüleid,  Testvéreid, Férjed,  Gyermeked,
ölelhetnek át most Téged.
Hívtak Ők, amit csak Te hallhattál,
s égi utadra indultál..

Szavaidat, mosolyodat itt hagytad nekünk,
szívünkbe zárva emlèkezünk.
Érezzük szereteted,
mindenütt körülvesz minket.
Halljuk a hangodat,
sosem feledjük arcodat.

Már nem láthatunk, ölelhetünk,
álmainkban lehetsz csak velünk.
Szívünket betölti a fájdalom,
Nagyika
Hiànyzol nagyon!

(Unokád: Andi)



Nem vársz már minket
ragyogó szemeddel,
nem örülsz már nekünk
szerető szíveddel.
De abban reménykedünk,
hogy jó helyre mentél,
mert Te a jónál is
jobbat érdemelnél!

Szeretetünk ereje határtalan!
 

Emlékszünk Rád most és mindörökké,
Nem lehetsz már velünk soha-soha többé.
Elmentél most tőlünk, örökre elhagytál,
A sors akaratából egy szép emlék vagy már.
Mit tegyünk nélküled, óh, mondd, hová legyünk?
Hisz helyedbe már soha senkit sem tehetünk!
De mi várni fogunk, várni, amíg élünk,
Erőt ad majd nekünk a reményt keltő lelkünk.
Testetlen alakban itt leszel köröttünk,
Vigyázó szellemed őrködik fölöttünk!
Nem feledünk soha, ezt ígérjük Neked!
Búra hajlott lelkünk mindig egy lesz veled.
Bocsásd meg bűneink, s fogadd búcsúszavunk
És örökkön-örökké hallgasd hívó szavunk.
Tekints ránk az égből, vigyázzd léptelinket,
Vigasztald még egyszer, csak egyszer a szívünket.
Legyen rajtunk mindig vigyázó, szép szemed,
Pihenj békességben, míg ott leszünk Veled!

          Angyalok kīsérjenek égi utadon!

Gyenge Ildikó - Nem haltam meg

Nem, nem haltam meg.
Csak egy angyal csókolt meg.
A csókkal elrepültem.
Elvette terhem,
Szabad lettem. 

Nem, nem haltam meg.
Attól, hogy nem látsz, még élek,
Csak már semmitől sem félek.
Keress meg szívedben, 
ott hajózok ereidben.

Nem, nem szűntem meg.
Úgy biztos nem, ahogy gondolod.
Érzed ezt a finom őszi illatot?
Az ősz én vagyok.

Nem, nem tűntem el.
Ne halott emberként gondolj rám!
Csak nézz az égre fel,
Felvettem csillagruhám.

Nem, én nem haltam meg.
Csak már emlék vagyok.
Esténként a széllel keringőt táncolok.
Ablakodon holdfényként pihenek meg.

Nem, nem felejtelek el.
Árnyékként követlek napodban,
Visszatérek hozzád álmodban.
Leülök ágyad szélére,
Benézek a lelked mélyére.

Nem, nem hagytalak el.
A kis bizsergés én vagyok,
Arcodra mosolyt cirógatok.
Nem, nem mentem el.
Ott vagyok minden fában.
Szemedbe örömöt csaló
Minden pillantásban.

Nem, nem mentem el.
Maradok, míg akarod,
Füledbe szeretetet suttogok,
Míg elhiszed nekem,
Hogy, a mindenségben én veled vagyok.

Köszönjük, hogy lelked a lelkünkbe írtad,
nincs felette hatalma a sírnak.
Örök a szemed, nem száll el szavad,
minden  mosolyod a szívünkben marad.

Egy hónapja már, hogy elmentél....
" Csodás valóság voltál,
s most utolérhetetlen álom lettél."

 

Hívta őt valaki, akit csak Ő  látott,
és átölelte csendesen az örökkévalóságot.
Szeretni ment a felhőkön át,
és vele repült az egész világ.

 

Szeretet

A szó, melynek neve Szeretet,
erejével eléri az eget.
Megérinti, kik odafent laknak,
szívünkben örökké megmaradnak!
Fénye ragyog, akár a csillagok,
átadják az Angyalok.
Lángjának kialudni nem szabad,
őrizze  minden gondolat.
Minden apró pillanat.
Ki már nem lehet velünk,
eljön  hozzánk, csak csukjuk be 
szemünk.
Megfogja kezünket, simogatja szívünk.
üzeni:
Szeretlek! Mindig együtt leszünk.
Utadon vezetlek, el nem engedlek,
életed végéig elkisérlek.
Ha eljön az idő, ott várlak Téged,
         Nincs mitől félned!
A csillagokon együtt utazunk tovább,
s vigyázzuk családunk sorsát.

(Unokád: Andi)

2024.09.27.

Üzenet Szeretteimnek:

Ne fájjon Nektek, hogy már nem vagyok,
Hiszen Napként az égen Nektek ragyogok!
Ha szép idő van, s kék az ég,
Jusson eszetekbe sok szép emlék.
Ha Rám gondoltok, soha ne sírjatok,
inkább a szép dolgokon kacagjatok!
Ha telihold van, az értetek ragyog,
S azt jelenti, hogy boldog vagyok.
Ha hullócsillag száll az éjféli égen,
akkor mondjatok egy imát értem!
Én is imát mondok majd értetek,
hogy boldog lehessen szívetek.
Ha Rám gondoltok soha ne sírjatok,
Hiszen a szívetekben a legjobb helyen vagyok.




Búcsúzunk, 2024.09,27.

Sírodhoz vezet utunk, feledni Téged sohasem fogunk!
Feledni Téged sohasem lehet, mert TE magad voltál a jóság és a szeretet!

Utolsó utad...,
              ( Részlet)

" A szívünket a bánat járja át,
Búcsúzunk, Téged  vár a Mennyország,
Angyalok köszöntik lelkedet,
az égi város ma Téged ünnepel.
Lelkünkben könny és fájdalom,
emléked szívünkben ragyog!
Elmentél, de  itt maradsz velünk,
itt  leszel, ha emlékezünk..."



Nagymamámra emlékezve

Van valaki, akit nagyon szeretünk, de már nincs velünk,
elvesztettük...
Meleg, kedves szívét nem feledjük soha,
az élet lehet bármilyen mostoha.
Ősz haját mindig rövidre vágatta,
szelid meleg arcát a nap is beragyogta.
Szeme volt a jóság, őszínte csillogás,
érzékeny lelkében sok volt az aggódás.
Családunk iránt végtelen volt szeretete,
tele volt féltéssel az Ő arany szíve.

Ha valami fájt nekem velem szenvedett,
ha boldognak látott együtt nevetett.
Sírt, ha sírni látott, megvígasztalt ,ha valami bántott.
Arca sugárzott, melybe az idő jócskán beleszántott.
Mosolya gyengéd volt, melyet felém árasztott.

Élénken él bennem e sok szép emlék Róla,
próbálok nem gondolni a rosszra csak a jóra.
Mert Ő egy különleges EMBER volt,
ha valami bántotta nem igen szólt.

Már az Égből figyeli lépteinket,
Az Élet szép, arra sugall minket.
Tovább kell menjünk, s éljük életünk....
De Vele elveszett valami, örökre belőlünk!
Jutalma legyen végtelen boldogság a Mennyben,
emléke megmarad örökké szívünkben!
Ő nem más, mint az én drága Nagymamám,
már odafentről mosolyog, óvón vigyáz ránk...



"Ott vagy most már, ahol senki se lát.
Ott vagy most már, ahol semmi sem fáj!
Ott vagy ahol már nincsenek kérdések.
Ami utánad maradt színtiszta érzések!"

                             
Angyalok őrizzék álmodat!

Tudjuk, hogy nem jöhet, mégis egyre várjuk. 
Enyhíti hiányát, ha álmainkban látjuk. 
Az ész megérti, de a szív soha, 
Hogy egyszer majd mi is elmegyünk, ahol Ő van, oda. 
Az élet múlik, de akit szeretünk, 
Arra életünk végéig, könnyes szemmel emlékezünk. 

Már csak fény vagy, havas hegyek ormán megcsillanó,
már csak szél vagy, nyári hőségben simogató,
már csak virág vagy, tavaszi reggelen illatozó,
már csak fagyos hideg vagy, télen bőrömet borzongató.

Egy csepp vér vagy az ereimben,
a szívemen örök átutazó,
velem vagy mindig, bár már csak mint álombéli látogató!

Kérlek, hozd vissza, csak egy kósza pillanatra,
mert azt akarom hinni, hogy majd talán itt maradna.
Kérlek, hozd vissza, csak hogy átöleljem mégegyszer,
mert azt akarom hinni, hogy majd ettől ébred fel.

 

 
2024.09.04.:  Drága Nagyikám Boldog Névnapot!❤️🖤❤️

 

 

Drága Nagymamám emlékére égjen ez a gyertya mindörökre.

Soha el nem múló szeretettel, de hatalmas betölthetetlen űrrel a szívünkben.

Ég Veled, Drága Anygyalkánk!

Másképp lenne minden, hogyha velünk lennél,
ha hozzánk szólnál, ha ránk nevetnél.
Elvitted a fényt, a derűt, a meleget,
Csak egyetlen  fénysugarat hagytál, az emlékedet...


Lelked mint fehér galamb, csendesen misszire szállt.
Hiába keresünk, könnyes szemünk többé már nem talál.
De tudjuk, hogy a csillagok közt a legfényesebb Te vagy.
Utat mutatsz, mert szívünkben örökre itt maradsz! ❤️