Reszkető, fáradt hangodon
csak egyszer még: Szólj hozzám, Papa!
~ Lásd; eltévedtem, s nem tudom,
merre visz az Éjszaka . . .
.
Nem látom szemed fényét,
mely Hitet adott, Merszet, és Célt.
Nem foghatom többé kezed
hogy megcsókoljam . . . mindenért . . .
.
Nem hallhatom óvó szavad
mely intett; dorgált; dicsért . . .
- Magam kell lássam az Út rögét
ha elérni vágyom a Tiszta Célt.
.
~~ Míg gyermek voltam, ifjú, bohó:
Nem éreztem, hogy kell szavad . . .
Most sírva kérlek; Szólj! Ó, szólj még . . .
~ De elszállt a Szó, mint a pillanat . . .
.
Most érteném már! Fogadnám . . .
~ De elszállt a Szó; csak emlék maradt.
Emlék maradt, csak ezt áldhatom,
s csak a földet csókolhatom, mi rejti
mélyben is szerető, óvó hangodat . . .