https://youtu.be/mufSkxC-s3Q?si=OfQPdpalizhXM-qz

---

 

                             Te vagy, ki büszke lehetsz gyerekeidre,

                                     Nem hoztunk szégyent szemeidre.

                                        Nagyon szeretlek, ezt elmondanám,

                                             Köszönöm, Édesapám!

ki nevelt olyan emberré,  

mint ami most vagy,  

ha már sosem ölelheted magadhoz!           
Fentről büszke lenne rád!  






"A temető kapuja szélesre van tárva,

Útjait naponta sok-sok ember járja.
Van, aki virágot, mécsest visz kezében,
Olyan is, ki bánatot visz szomorú szívében.
Hét éve már, hogy ezt az utat járjuk,
Megnyugvást lelkünkben sohasem találtunk
Sírod előtt állunk, talán Te is látod,
Körülötted van ma is szerető családod
Eljöttünk újra , mert szeretünk Téged,
Szívünkben hordjuk örök emléked.
Te voltál nekünk a bíztató remény,
Nehéz napjainkba is az utat mutató fény.
Múlik az idő, de a fájdalom nem csitul,
Szemünkből a könny naponta kicsordul.
Tudjuk, hogy csodára hiába várunk .
Nyugodjál békében , szívünkből kívánjuk !„
   

A múltba visszanézve valami fáj,
valakit keresünk, aki nincs már.
Mi könnyes szemmel megállunk sírodnál,
Te nem szólsz, de mi tudjuk, hogy hívtál.
Mi szólítunk, de a néma sír nem felel,
de Te a szívünkben örökké létezel.
Múlik az idő, de a fájdalom marad,
betöltetlen az űr, mely szívünkben maradt.
Csillaggá változtál, barangolsz az égen,
gyere mifelénk is , úgy mint réges-régen.
Tudjuk, hogy nem jössz, de olyan jó várni,
hazudni a szívnek, hogy ne tudjon fájni."
Szívünkben helyedet nem pótolja semmi, 

míg e földön élünk nem fogunk feledni!

" Az Élet annyi szépet adott nekem.
Mind ! - kulcsra zártam, s most magammal viszem,
Hogy odafenn ! - mint suttogó szél,
örökké velem lüktessen.
Fogadjátok el, hogy nekem az
Angyalok között van a holnapom !
- cserébe nektek -
Itt e földön minden szeretetem odaadom.
Szívemben – elrejtve- lapult egy drágakő,
fehér fényét szórva,
E drágakövet most már Ti őrizzétek,
fehér fényét pedig visszaadom az ember Teremtőjének,
hogy emlékeinket szivárványhíddá formálja,
melynek egyik végén én állok, s majd vigyázok Rátok.
S csak szólnotok kell ! –rajta mindig hazatalálok.
Ha most lelkemnek karja lenne
egyszerre benneteket átölelne,
Ha most lelkemnek karja lenne
utoljára egy simogatást küldene,
Ha most lelkemnek karja lenne
arcokról a könnyeket törölném. . . "

 

 

 

Istenem kérlek add vissza Őt nekem,  

Csak egy pillanatra hadd lehessen velem!  
Csak addig, amíg karjaimba zárom,  
S arca bársonyát érezzem a számon.  
Istenem kérlek teljesítsd a vágyam,  
Még egyszer utoljára Apukámat lássam!  
Egy pillanat, az elég volna nekem,  
Hogy elmondjam Neki mennyire SZERETEM! ! !

 

 

Én a magas égre néztem, önzőn,
s nem láttam, hogy itt a földön
kihunyni készül egy gyertya- láng.
Apám elment, s ott a sírnál,
ahonnan mégegyszer visszanézett,
sírtam, s nem gondoltam semmi szépet.
Most az idő már új lapot nyitott,
s a szavak miket számba adott,
megértek talán, hogy formát öltsenek.
Apu, most elmondom Neked,
amit úgyis tudtál, bízom benne,
bár nem volt szavakba öntve,
hogy erős karó voltál nékem
sorsom orkános szelében.
Hajóm alatt Te voltál a hullám,
s árbócomon a vitorla,
mi sérült életemet gyengéden
biztonságos partra sodorta.
Fészek voltál, ahová vissza- szállhatott
lelkem, ez az örök vándorló madár,
s röptettél, mikor hivott a látóhatár.
Nem kérdeztem meg soha Tőled,
hogy beváltottam- e reményeidet,
mikor kóborlásaimra idulva
arcomra csókoltál útlevelet.
Nem mondtam el soha, mit álmodtam,
pedig álmaimat is Tőled kaptam,
most már tudom, mert úgy váltak valóra
mintha abban is a Te kezed volna.
Most felnézek, és kinyitom az eget
még egy percre, hogy elmonjam Neked,
hogy megnyugtassalak, nem vagyok árva,
mert itt vagy velem, a lelkembe zárva,
s most én őrizlek, védelek,
míg felettem is elszállnak a hűtlen évek.
S mielőtt bezárulna az ég,
még két szót felkiálltanék,
mit ritkán mondtam, azután elengedlek:
Apu, szeretlek!

                                                                             

.  . fenn , ahol már nem fáj semmi,  
S nyugalmadat nem zavarja senki.  
Életed elszállt, mint a virágillat,  
De emléked ragyog, mint a fényes csillag.  

Lelked, mint a fehér galamb, csendesen messzire szállt.  
Hiába keresünk, könnyes szemünk már többé nem talál.  
De tudjuk, hogy a csillagok közt a legfényesebb te vagy,  
Utat mutatsz, mert szívünkben örökre megmaradsz. . .   



“Elmentél pedig sok dolgod lett volna még

Megtölteni szépséggel a családod életét
Elmentél s veled együtt eltűnt a remény
De lelkünk egy darabja utadon elkísér
Veled vagyunk most is, te pedig velünk vagy
Mert szeretetünk irántad oly végtelenül nagy. „ 

Jó lenne megfogni apám erős kezét,  

csak mégegyszer látni szigorú szemét.

Jó lenne hallgatni bölcs szavait,

megfogadni mindent amit Tanít

Drága Édesapám Szivünkben örökké élsz!   

Édesapám 77 évesen itt hagytál mindent,  
Bíztam, hogy meggyógyulsz, de sajnos nem így lett.
Olyan jó lenne, ha mellettem lennél,  
Űr maradt utánad, mikor elmentél.
Azóta is sokszor szükségem lett volna még rád,  
Egy apára, barátra, sokat gondolok rád.
Nehezen viselem a napokat Nélküled,  
Édesapám, még mindig szeretlek tégedet.
Szeretni foglak, addig amíg csak élek,  
Nincs kinek elmondjam, hogy nehéz az élet.
Tudom, ha még mindig köztünk lehetnél,  
Panaszommal hozzád, bátran mehetnék.
Vigaszt nyújtanál, ahogy tetted is valaha,
Ezért is hiányzol, Drága ÉDESAPA!




Nem vársz már minket ragyogó szemekkel.  

Nem örülsz már nekünk szerető szíveddel. 

De egy könnycsepp a szemünkben Érted él.  

Egy gyertya az asztalon Érted ég, 

Bennünk él egy arc, egy végtelen szeretet, 

Amit tőlünk soha senki el nem vehet. 

Telhetnek hónapok, múlhatnak évek, 

Szívből szeretünk, s nem felejtünk Téged! "