Volt valaki, akit nagyon szerettünk,

De már nincsen velünk elvesztettük.

Azt a kedves szívét nem feledjük soha,

Az élet lehet bármilyen mostoha.

Szeme volt a jóság, őszinte csillogás,

Érzékeny lelkében sok volt az aggódás.

Gyerekei, unokái iránt végtelen volt szeretete,

Tele volt aggódással az ő arany szíve.

Ha valami fájt nekünk, együtt  szenvedett,

Ha boldognak látott velünk örvendett.

Velünk sírt, ha sírni látott,

Megvigasztalt, ha valami bántott.

Élénken élnek bennünk az emlékek róla,

Ki szerető szívével tanított a jóra.

Mostantól az égből figyeli lépteinket,

És hogy az élet szép, arra sugall minket.

Tovább kell mennünk és élni az életünk….

De vele elveszett valami örökre belőlünk.

Jutalma legyen az örök boldogság a mennyben,

Maradjon meg emléke mindannyiunk szívében.

Ő nem más, mint a mi DRÁGA  NAGYMAMÁNK,

Aki már az égből mosolyog le ránk.