Sok év szállt el azóta...
De még mindig gondolok rá naponta,
Ha sírján a nevére nézek,
ha szemem gyertyalángba réved,
ha friss avart ősszel zörget a szél,
érzem, hogy Ő bennem él.
Mert őrzöm az arcát, őrzöm az álmát,
amit nem fejezett be, én viszem tovább.
Viszem fény és árny furcsa elegyét,
egy elvérzett szeretet elképzelt melegét.
S legyen az balsors, próbatétel,
engem eltölt kaján büszkeséggel,
s szememben csillog konok hévvel
két sors, kettős erejével.
És emelkedem égbe, és zuhanok kútba,
és ismétlődik ez újra és újra,
mintha bezárult kör lenne életem útja,
ám belső lényem átérzi, tudja:
Természet, ember, mindenség változik,
valaki épp jön, valaki távozik.
Minden dobbanással szívem öregebb,
Rengeteg az emlék, hiányzol már nagyon,
De ide már sosem térhetsz vissza, tudom.
Hiába várlak Téged, tán jobban, mint rég,
Az otthonod a végtelen, csillagos ég. . .
![]() | Oldala |
![]() | Üzenet küldése a gyertya gyújtójának |
![]() | Elküldöm egy ismerősömnek |
![]() | Új gyertya gyújtása |
![]() | Gyertyái (1153 db) |
![]() | Gyertyái a térképen |