Kozák Mari: 

Azon a napon

Azon a napon,
mikor az árnyak falak mellé állnak
és szántókon dalra fakad
az érett búzakalász,
a pipacsok tűzpiros feje
zöldellő fűre hajlik,
a fák sötét erdők mélyéről
magokkal vajúdó földeknek
üzennek szép életet,
azon a napon
( az lesz a legszebb)
értem jön az élet irigye
és utolsó ingem
(azon zseb sincsen)
tisztára mosdatott vállamra
reszkető ujjakkal feladja,
azon a napon
magatokra fehér gyolcsot öltsetek,
könnyet értem
egyet se ejtsetek,
feketét mind tűzre vetve
az égre színes álmokat festve
fűzzetek nyakatokba gyöngyöt,
és fának vetett háttal
daloljatok hangosan,
és ünnepeljétek:
hogy volt szép életem
és tettem mit tehettem
háltam sarjadó fű felett
ölelhettem aprócska gyermeket
sárból vizet merítettem
míg éltem jót is tettem,
azon a napon, mikor elmegyek,
üljetek ünnepet
és szélbe kiáltsátok:
ha lábak taposták is
és kezek nyomták le fejét,
ember volt,
mindig tudta a helyét.
(megfogta mások kezét)