Kell, hogy legyen egy hely:
Ahol minden angyal látható,
Ahol minden dallam hallható,
Ahol nem fáznak a csillagok,
Ahol emlékük örökké élni fog!
[center] Ki itt a földön voltam köztetek, barátaim, megmaradok azzá, Örökre.
Létem kamasz csíra, mely földi testemből kilépve új, örömteli értelmet nyer.
Minden amit tettem és ezután tenni fogok, csakis önmagamért teszem.
A lelkem üdvéért, a fejlődésemért s a sok tanulásért, mely ezután vár reám.
Míg itt voltam veletek, igazán boldog lehettem, mert Ti azzá tettetek.
Minden perc, melyet itt a Földön tölthetünk, ajándék, higgyétek el.
Ám még nagyobb kincs újra tudni, vidám lelkem itt marad véletek.
Itteni küldetésem még nem ért véget, mert figyellek Titeket.
Figyelem ahogy éltek, szerettek és élni hagyjátok egymást.
Ki úgy véli az élet s benne lelkünk ily rövid létű, az csalódni fog.
Most is itt vagyok köztetek s várlak Titeket ha úgy érzitek, velem kell lennetek.
Kérlek gondoljatok úgy rám, ahogy nektek kedves vagyok.
Mert ha majd egyszer, idővel találkozunk, számonkérem a gondolataitokat.
Addig is nevessetek és élvezzétek ki a bánat és öröm itteni perceit.
Mert nemsokára találkozunk. Együtt, Örökre, Veletek. " Az igaz szeretet legnagyobb próbája, elengedni azt, akit annyira szerettünk ! " Némelyek előremennek, és várják azokat, akiknek dolguk van még a földön. Néha a gyermek megy előre, néha a szülő. De a Teremtő úgy osztotta be, hogy aki csillagok fölé kerül, legyen, aki várja őt ottan. " Emléked legyen áldott, pihenésed csendes, nyugalmadat nem zavarja senki drága gyermekünk. ♥
Örökké hiányozni fogsz!
Valahol az égen van egy fényes csillag, Iránytűje lehet a mesés angyaloknak. Hogy merre is van, azt senki sem tudja, De biztos, hogy van, hisz mesélnek róla. Mesélik még azt is, ha távozik egy élet, Születik egy angyal, s benne újra él a lélek. Mert angyalok leszünk, csak még nem tudunk róla, De így van, én tudom, hisz valahol meg van írva. Újra élünk ott fenn, kikkel régen találkoztunk, Anyákkal, apákkal, s kikkel együtt randevúztunk. Együtt leszünk ismét, s még jönnek utánunk, Kiket egyedül hagytunk a Földön, de innen fentről látunk. Látjuk azt, mikor a temetőbe mennek, S sírunkra egy- egy virágot letesznek. Könnybe lábad szemünk, ha könnyeiket látjuk, De innen fentről vigyázunk majd rájuk. Mondd, egy anya hogy élheti túl,
Hogy meghalt a gyermeke?
A csendbe üvöltött szavaim már senki sem hallja,
Nyakamba már nem fonódik Fiamnak karja!
Mondd, egy anya hogy élheti túl,
Hogy porban fetrengő lelkemen taposva futok utánad,
De soha el nem érlek! ?
A semmibe üvöltöm:
- Gyere vissza, kérlek!
Lassan melléd sírom magam az égbe,
hogy ne félj nélkülem a sötétben!
Mondd, egy anya hogy élheti túl?
Hogy meghalt méhének gyümölcse,
A fájdalom hegyes nyila hatol a tüdőmbe,
hogy szorítsa ki az életet belőle.
Mondd, egy anya hogy élheti túl?
A bánat őrült szorítását,
A könnyek semmit sem enyhítő sikoltó zuhogását ,
Mondd, egy anya hogy élheti túl
A Gyermeke halálát? Oly kedves voltál szívünknek,
De egy nap elhívtak a fények.
Megmaradt a keserű bánat s a fájdalom,
S keserves könnycsepp csordul le arcunkon.
Az emléked szívünkben él míg élünk,
Az emléked szívünkben él, el nem feledünk.
Tovább élsz, itt legbelül a szívünkben,
S ez elkísér egész életünkben.
De miért ilyen keserves az élet,
Miért kellett pont neked elmenned?
Szívünk gyászol s meghasad a fájdalomtól,
Nem tudunk szabadulni a fájó bánattól.
Nem hiszük el, nem, még most sem, hogy elmentél,
Nem akarjuk elfogadni a tényt hisz fiatal voltál még alig éltél.
Most már csak könnyes szemmel szótlanul csak állunk,
S a régi szép emlékekre gondolunk.
Vidám, életre való fiú voltál!
Halálod mindenkit felkavart!
Mindenkinek hiányzol. . .
Szívünkben öröké élni fogsz!
HIÁNYZOL NAGYON
VAJON KIK LESZNEK AZOK, AKIK MAJD EMLÉKEZNEK RÁM? AKIK KÖNNYCSEPPET EJTENEK A NEVEM HALLATÁN? AKIK NEM FELEDNEK MAJD. . . , MERT ÉN OLYAN GYERMEK VOLTAM, - AKIT SZERETTEK MÍG ÉLTEM, ÉS SZERETNEK ÍGY HOLTAN. . .
Még mindig nem tudom elfogadni, lehetetlenség hogy nem vagy már velünk
Sírva írom szomorú gyászdalom, Nálad jár minden gondolatom, s hogy örökre elmentél elfogadni soha nem tudom ! ! ! Nagyon hiányzol ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! !
Ha majd néha Az eszetekbe jutok, Ne szomorkodjatok azért, Hogy én már nem vagyok. Hogyha rám gondoltok, Sose sírjatok, Inkább a szép emlékeken Kacagjatok. Ne sírjatok miattam, Nem rossz helyen vagyok, Itt fenn az égben Végre boldog vagyok. Esténként majd néha Nézzetek ki az ablakon, És keressétek meg A legfénylőbb csillagot. Ha megtaláltátok, Ne szomorkodjatok, Az a csillag én vagyok, És értetek ragyogok. Ha minden éjjel Oly fényesen ragyog, Az azt jelenti, Hogy boldog vagyok.