"Bennünk él egy arc, egy meleg tekintet.
Egy simogató kéz, egy sóhaj egy lehelet.
Bennünk él a múlt, egy végtelen szeretet.
Amit Tőlünk senki, soha el nem vehet.
Egy a reményünk, mely éltet és vezet.
Hogy egyszer majd találkozunk Veled!

Örök álomra hajtottad fejed,
S én itt maradtam árván. . .
Hogy megőrizzem emlékedet. . .

“Az Ő szíve megpihent a miénk vérzik,
a halál fájdalmát csak az élők érzik”

Tudjuk, hogy nem jöhet, mégis egyre várjuk.
Enyhíti hiányát, ha álmainkban látjuk.
Az ész megérti, de a szív soha,
Hogy egyszer majd mi is elmegyünk, ahol Ő van, oda.
Az élet múlik, de akit szeretünk,
Arra életünk végéig, könnyes szemmel emlékezünk. "
Úgy mentél el, mint a madár, Elköszönni már nem tudtál. Tied a csönd a nyugalom, Miénk a könny a fájdalom. " Ő volt a legjobb édesapa és nagypapa. Mindig mindenki számíthatott rá. Nagyon szeretünk és nagyon hiányzol.

Élete valahol véget ér, a szíve már nem dobog,
Fekete föld mélyén örökre megnyugodott. "

 Hiányzik az érzés, egy szó, egy élet.
Hiányzik minden, mi körülölelt Téged.
Kedves melegséged, óvó karjaid.
Szemed fénye, mosolygó ajkaid. . .
Az égre nézünk, hol egy csillag ragyog.
Mert tudjuk: őriznek Téged ott az angyalok.
Elmentél messzire, távol a világtól.
De szívünkben emléked örökké lángol.
Perzselő tüze sokszor meg- megéget.
Teremtőm, óvd meg Őt odafönt, nagyon kérlek. . . csak erre kérlek.
Hirtelen halálod megtörte szívünket, de Örökké őrizzük drága emléked.
Kegyetlen volt a sors, hamar elvett tőlünk,
De szíved emléke örökre itt marad közöttünk.
Örök az arcod, nem száll el a szavad, Minden mosolyod a lelkünkben marad! "

"Egy könnycsepp a szemünkben Érted él,
Egy gyertya az asztalon Érted ég,
Egy fénykép, mely őrzi emléked,
S egy út, mely elvitte az életed.
A bánat, a fájdalom örökre megmarad,
Mindig velünk leszel, az idő bárhogy is halad."