Kilencedik éve mentél el ,hihetetlen hogy repülnek az évek.
Hetedik év.
5éve nem vagy.
Négy éve mentél el ,hihetetlen hogy repülnek az évek.
Harmadik éve.
Tudod, anya, gyakran gondolok rád,
peregnek a napok, és nekem nem változtál,
már nem öregszel, már nem vagy beteg,
úgy látlak, ahogy elvesztettelek.
Szelíd mosollyal az arcodon,
szemedben megnyugvás, elmúlt a fájdalom,
kezed kezedbe kulcsolva,
s már nem válaszolsz a kérdő szóra.
Tudod, anya, annyira jó volt gyereknek lenni,
nem is akarnék már többet felnőni,
Te sem öregednél meg soha,
mindig velem lennél, mint akkor, valaha.
Tudod, anya, én is anya vagyok,
peregnek nekem is a napok,
én még öregszem, és beteg is lehetek,
remélem, úgy megyek el, hogy szép emlék leszek.
"Nem simogat kezed, nem mosolyog arcod
hiába szólítunk nem halljuk már hangod.
Egy jaj szó, nem sok annyit nem mondtál,
csak elmentél a halál hosszú útján!
Szíved már nem fáj a miénk vérzik,
a fájdalmat, szenvedést szeretteid érzik!"
" Annyira fáj, hogy el sem mondhatom!
Nem látom többé, s nem is hallhatom.
Hiába érzem őt itt belül élénken,
kezét felém nyújtva esdőn, félénken.
Mardos a kín, hogy meg nem menthettelek,
s mikor elmentél nem fogtam a kezed. "
„Nem haltam meg csak álmodni mentem,
nem hagytam itt senkit csak előre mentem!
Ne álljatok zokogva síromnál, nem vagyok ott.
De ott vagyok az ezer szélben, mi fú, én vagyok a gyémánt csillogás a havon
Én vagyok a napfény az érett gabonán, én vagyok a szelíd őszi eső.
Amikor felébreszt a reggeli zsivaj, ott vagyok minden hangban veletek.
A csendesen köröző madár szavában, de én vagyok a csillag is, mely rátok süt az éjszakában.
Ne álljatok hát zokogva síromnál, nem vagyok ott.
Nem ébredtél fel többé,
Örök álomba tértél,
Mentél ahogy jöttél,
de ez már a végcél.
Veled együtt fény száll fel,
az ég és föld közt megállt,
Még egyszer visszanézned kell,
Itt maradt a család.
Rendet, s csendet hagytál itt,
Csak a megszakadt szívek zaját,
Hiába keresünk bent s kint
A föld mélyen magába zár.
Néha néha még visszatérsz,
Az este rejtő leple alatt,
Ha ránk tör a félsz,
Te megmutatod magad.
Nyugalom telepszik a szívre,
A szél a neved suttogja,
Ránk mosolyogsz újra végre,
S emlékszünk a szép napokra.
"Ha rám gondoltok, köztetek leszek, de fáj, ha látom könnyetek!
Ha rám gondoltok, mosolyogjatok, mert én már a csillagok közt vagyok! "
"Szerettem volna még élni köztetek,
de a sors másképp rendelkezett
küzdöttem, de már nem lehet
szeretteim, Isten veletek! "
Kell, hogy legyen egy hely:
Ahol minden angyal látható,
Ahol minden dallam hallható,
Ahol nem fáznak a csillagok,
Ahol emlékük örökké élni fog!
Az oldal szerkesztése | |
Üzenet küldése az oldal létrehozójának | |
Elküldöm egy ismerősömnek |
Új gyertya gyújtása | |
Gyertyái (71 db) | |
Gyertyái a térképen |