A weboldal cookie-kat használ a szolgáltatások minőségének javítására. A weboldal további használatával elfogadom a cookie-k használatát.
MegértettemTovábbi információk
Tapintható a csend, megható békesség, Összeölelkezik ma a föld és az ég. Találkozik a jelen és a múlt, A temető csendjében ma mindenki gyertyát gyújt. Virágot viszünk, vigaszt keresünk, Amit a néma sírok között talán meglelünk. Fülünkben halljuk elvesztett szeretteink hangját, Megnyugvást ad a sok gyertyaláng. Az emlékezéshez szeretet kell, Akik felneveltek, nem felejthetjük el! Hozzájuk mi hová is mehetnénk? A szülői ház nekünk már csak emlék. Milyen jó lenne, ha még élnének, Nem adhatjuk át őket a felejtésnek. Hozzájuk visz a lábunk, hozzájuk visz a szívünk, Ahol elbúcsúztunk tőlük, ma ott emlékezünk. Akikhez kijöttünk nem halnak meg soha, Ameddig lesz, aki virágot tesz a sírjukra. A mécsesek lángja ma mindent beragyog, Válaszolnak nekik este a csillagok.