Emlékezni bármikor lehet De megemlékzni nehéz. Szivünk megtellik fájdalommal, ahogy a multba visszanéz. . . . . .

Páprádi Attila

 

 

 

Apu, hol vagy? Hol lehetsz? Hiába kereslek. . . Hiába kiáltom százszor a neved. Te, aki mindig itt voltál, vigasztaltál, segitettél, most valahová nagyon messzire mentél.   Apu mondd, csak egyszer mondd még hogy szeretsz. Hogy nem fáj már semmi, hogy most már boldog lehetsz. Elengednélek, ha tudnám hogy igy van, de úgy hiányzol, nem ölelsz már, ott fekszel a sirban   A hangod már a semmibe vész. A szemed sem ragyog már rám. . . . Apu! Te elmentél s én itt maradtam árván. Ha kivánhatnék valamit azt kérném csak neked, legyél boldog édesapám s ne feledd, lányod örökké szeret. . . .

 

Legidősebb testvérem, a Bátyám.

 Hát igen ők egy igazi nagyszülők voltak, Örömmel és csak hálával tudok rájuk emlékezni! Nyugodjanak békében!

 

" Köszönjünk, hogy éltél és minket szerettél,   Nem hagytál itt minket, csak álmodni mentél,   Szívünkben itt él emléked örökre,   Ha látni akarunk, felnézünk az égre. "   Lányod Enikő, unokáid: Renáta, Dávid, Attila Dédunokád Márk és unokavőd Feri   Nagyon szeretünk Édesapa és Édesanya soha el nem feledünk!  

A taktaharkányi lányról van szó akit meg gyilkoltak.