Elment az utolsó Naplemente angyala. Levelek szállnak a rozsdás- bús avarba, könnyekkel keverve halkan hullnak, s a vöröslo fényben sustorgó múltak szello hátán mesét dúdolnak- dongnak, füstös- furcsa, búsan- bíbor mesét: Róla. Elment az utolsó Naplemente angyala. Már hívták magukhoz a fénylo csillagok. Az Angyal útra kelt, s gyászba takarva integet az égbe fel, kiket itt hagyott. A szereto szív, tudja o, sosem felejt, Lenéz rá, és odafentrol, egy csókot ejt.

Odakünn a temetőben hideg sírban temették el. Elvitt minden boldogságot, szívünkben hagyta a szomorúságot. Miért? Nincs felelet csak a néma csend, mely körülölel. A napsugár sem süt olyan szépen, haloványabb fénye, Hiába a hűsítő zápor nem enyhíti bánatunk. Könnyes szemmel felnézünk az égre milliónyi csillag ragyog éppen. Lágy szellő simogatja orcánk, és Ő így szól hozzánk, ne sírjatok, kérlek szépen, itt vagyok a teremtővel, Bárányfelhőn pihenek, rózsaszirmokon lépdelek. Vigyáznak rám az angyalok, hűsítik bánatom. minden éjjel eljövök hozzátok, ölelésem hagyom nálatok, ott leszek szívetekben, fényképemről mosolygok felétek.

Édesapám! ! !

Hiányzol!  

"Ne búsuljatok, nekem már nem fáj semmi! Ha eljön az este, csillagként tudok nektek üzenni. Tekintsetek fel az égre, ott fogok ragyogni. Szívetek egy darabja vagyok, amit nem lehet pótolni. "

Óriás Vándor! Fénypont a láthatár szélén, Lámpák az éjszaka mélyén. Ott jár az óriás vándor, A föld reng a kerék nyomától. Két oldalán elmarad az út, Reggelre már messzire jut. Száguld a távoli tájon, Rágyújt, hogy szíve ne fájjon már. Vándor, e dal a tiéd a messzi országúton, Vándor, ha szól ez a dal, jobban megy az idő. Hallgasd, ha leszállna már a szemedre az álom, S végül haza repít a sok- sok lóerő.  

Az IGAZ ÉDESANYA: ki csak adott, soha nem kért. elhunyt: 2011. 04. 11. Temetése: 2011. 04. 29. 12- kor, a Bp. IV. ker. Megyei uti temetőben

Ballai Erzsébet: Nagymamám emlékére Az én nagymamám erős volt és egyben gyenge. Tiszta és ártatlan volt az ő lelke. Aki a mai napon eljutott a mennybe. Elment tőlünk nagyon messze, És ki tudja, hogy a temetés elég lesz- e? Ki tudja, elég lesz annyit mondanom neki: sajnálom? Hogy nem kértem tőle bocsánatot, már most bánom. Bánom, hogy vannak ki nem mondott szavak. Most szívem fölött nyugszik egy fekete szalag. Ő már szemét örökre lehunyta. Nyíljon meg jó lelke előtt a mennyország kapuja! Most - bár későn - már tudom, hogy szeretem. Most, hogy nincs velem, már tudom: kell nekem. De már túl késő - könnyekben van a szemem. Soha nem felejtettem el, miket mondott nekem. Soha nem felejtem el biztatását, Vagy néha igazságos szidását. Nem búcsúztam el, nem mondtam, hogy: viszlát. Pedig tudom: nemsoká sír fedi Az ő gyenge hamvát. E verssel búcsúzom tőled, drága nagymamám, E verssel kérem, hogy ne haragudj reám! Lehet, hogy nem voltam méltó szeretetedre, De mindenről te jutsz majd az eszembe. Drága lelked nyugodjon békébe, Maradjon meg szívedben unokáid emléke!