Nézd Apa, már nem félek én kuncogok a halál felett mert az, ami megmarad nekem, belőled elvenni, kitépni belőlem, nem lehet!

    

"Nem simogat kezed, nem mosolyog arcod, hiába szólítunk nem halljuk már hangod. Egy jaj szó, nem sok annyit nem mondtál, csak elmentél a halál hosszú útján! Szíved már nem fáj a miénk vérzik, a fájdalmat, szenvedést szeretteid érzik! "

Szeretett anyósom és apósom emlékére. Nyugodjatok békében, , , A legjobb  APOS   és  ANYOS   volt.

Annyi mindent lehetne ide írni....de aki ismerte, az pontosan tudja, hogy mennyire SZERETHETŐ ember volt!

Ez a vers ma neki szól, Talán látja valahol, Hogy sóhajként szállok a széllel. . . Ami szép, és ami jó, És visszaadható, Ő hozza el újra ma éjjel!   Mert ő az, aki vár, mikor eljön az idő, Hogy a múlt vele üzenhet nekem. Tudom, ő az, aki, bármit is hoz a jövő, velem él, elkisér, s fogja a kezem!   Álmomban jártam ott, Ahol ő jár, és én is láttam azt, Amit ő lát, S eggyütt mentünk, s összenevettünk, Úgy , ahogy rég Álmomban érzem, ő is érez! Azt súgta:- nincs baj, Minden szép lesz! Igy van ez rendjén, Még úgy is , hogyha fáj!             Hosszú útra ment és csillagok vezetik,                                                                              vezetik utját, amig csak álmodik.                                                                               Álmodjon egy öregkort,                                                                                                 mely csodás és szép,                                                                                                álmodja meg azt , hogy még mindig velünk él.                                                                      Sugják meg a csillagok üzenetünk,                                                                                                             hogy nagyon SZERETJÜK,                                                                                                mondják meg azt neki,                                                                                                   hogy SOHA NEM FELEDJÜK!       Arra gondoltam, elutaznék az égbe Oda, abba a távoli messzeségbe. A mennyország kapuján bekopognék halkan, Hátha lenne valaki, ki segitene rajtam.   Kinyitná az ajtót egy meseszép Angyal, Bőre hófehér, ruhája átszőve arannyal. Vállain szárnyak, glória a fején Angyal ő valóban, Isten mezején.     Megkérdezné tőlem:Hát te honnan jöttél? Hisz még élsz, itt mit keresnél? Elmondanám neki, hogy a sziv szavát követtem, Mert ideköltözöt, kit oly nagyon szeretem.     Nem birom már nélküle, csak látni szeretném Könnyes szememmel magamhoz ölelném. Megcsókolnám arcát, kezét, lépte minden nyomát, Csak hadd lássam egy percre csodás mosolyát.     De az Angyal igy szólt:Menj haza Kit szerettél, már itt az othona. Látni fogod Őt, csak hunyd le szépen szemed, S akkor biztos rögtön észreveszed.     Azóta én csukott szemmel járok, Mindenél szebb az amit igy látok. Mert már Ő is egy meseszép Angyal, Bőre hófehér, ruhája átszőve arannyal!                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                         

   Szeretlek drága fiam Janó! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! !     Hiányzol! Nagyon szeretünk! Ez a nap az emlékezés napja, érted imádkozom halkan zokogva. Nyugodj, pihenj a porló hant alatt, én fájón őrzöm édes álmodat. Vigaszom csak annyi hogy én is odaérek, és visszaad nekem az örök élet!

 Kovács Istvánne  (Király Ilona )  CSÖPI   sz.1953.06.15. Elhúnyt. Siklós 2021.11.23.  02 30 órakor NYUGODJATOK BÉKÉBEN, EMLÉKEITEKET ŐRZI Siklós város lakói, mert mind kettőtök közismert volt  Csöpi a Spáros míg Pityú a  Gelkás.

Én édes Kicsikém! Csodálatos teremtmény! A csillagok ragyogása volt gyönyörű két szemedben! A Nap tündöklésénél szebb volt mosolyod! Már életében is angyal voltál! Micikémet tanártársa Molnárné Mészáros Judit/ költőtanár, búcsúversében így jellemezte: Angyal szállt…. . " Az angyalokat képzeljük így el: Hosszú szőke haj, álmodozó szemek, Mosolygó ajkak, tiszta tekintet. " Micikémnek nagyon nagy volt a szíve, mindenki belefért a szeretetébe. Nélküle kevesebb lett a világ! Páratlan személyiség, aki segítő kezet nyújtott a rászorulóknak, akiből sugárzott a szeretet, a kedvesség. Környezete tisztelte emberségéért, tudásvágyáért, önzetlenségéért , természetes viselkedéséért, a sok szeretetért, amit adott szüleinek, testvérének, imádott vőlegényének, barátainak, tanítványainak. Micikém nagyon tisztalelkű, és erkölcsű ember volt! 2007. október 29 –én 11- óra 23- perckor, Budapest és Miskolc között az autópályán, tragikus autóbaleset érte. Édesapja, Endrukám, annyira szerette drága imádott kislányát, hogy még a halálba is elkísérte! Micikém és Endrukám halála életem legnagyobb tragédiája. Sohasem fogok beletörődni elvesztésükben! Imádom mindkettőjüket! Anya

Egy könnycsepp a szemünkből érted hull. A gyertya az asztalon érted ég. Egy fénykép mely őrzi emléked. Egy betegség, mely elvitte az életed. A bánat, a fájdalom örökre megmarad. Mindig velünk leszel, az idő, bárhogy is halad.

Fiatalon megjárta a poklok-poklát.a kegyetlen kór elvitte.Örökké szívünkbe él.Nyugodj békében! Nőnek az árnyak,múlnak az esték,úgy fáj egyre jobban hogy minden csak emlék.A te szíved nem fáj,de a mienk vérzik,Mert a fájdalmat csak az élők érzik.

" Csoda volt hogy eltel , es bennunket szerettel, nekunk nem is haltal meg , csak almodni mentel. Egy remenyunk van , eltet es vezet , hogy egyszer meg talalkozunk veled " " Elcsitult a sziv, mely ertunk dobogott,  Pihen a kez , mely ertunk dolgozott.  Szamunkra te sosem leszel halott  Orokke elnifogsz, mind  a csillagok. " Nagyon nagyon szeretunk es hianyzol nekunk Gyerekeid, unokaid, rokonaid . . . .

Drága Édesapám! " Annyira fáj, hogy el sem mondhatom! Nem látom többé, s nem is hallhatom. Hiába érzem őt itt belül élénken, kezét felém nyújtva esdőn, félénken. Mardos a kín, hogy meg nem menthettelek, s mikor elmentél nem fogtam a kezed. "