A legjobb ember, a legjobb édesapa volt! 💖El sem hiszem, hogy nem hívsz többé, hogy nem beszélünk, hogy nem adsz tanácsot, hogy nem vigasztalhatlak! Nélküled semmi nem olyan jó, imádottam, Apucikám Cukikám! 🖤 🖤 🖤 🖤 🖤 💖💖💖💖💖

„Megfordulok, de merre menjek, Hiszen Te nem vagy már sehol! Soha sehol már meg nem lellek, S mindig itt leszel valahol.”

      Annyi mindenről szeretnék beszélni veled, annyi kimondatlan gondolat, érzés és emlék van, ami még mindig itt kering bennem. Néha még most is úgy beszélek hozzád, mintha itt lennél mellettem, mintha csak egy pillanatra elfordultál volna. De persze, nem válaszolsz. Csak a csend marad, amely minden kimondott szavamra egyre súlyosabb terhet rak. És ez a csend annyira fáj... Már hosszú hónapok teltek el, mióta nem láttalak. Csak arra tudok gondolni, amikor utoljára láttam mosolygó arcodat. Az arckifejezésed, a hangod, az érintésed – mind olyan elevenen élnek bennem, mintha csak tegnap lett volna. Emlékszem a beszélgetéseinkre, azokra a szavakra, amelyeket soha nem felejtek el. Ahogy ezek az emlékek átsuhannak az elmémben, könnyek kezdenek el gördülni az arcomon. Az a rengeteg érzés, amit veled kapcsolatosan őrzök, egyszerre zúdul rám. Olyan sokszor találom magam a hitetlenség és a szomorúság közé ragadva. Ilyen mély fájdalmat még soha nem éreztem. Minden egyes reggel próbálom megérteni a felfoghatatlant: eljött egy angyal, aki a neveden szólított, és kézen fogott, hogy elvigyen oda, ahol a helyed már régóta készen állt – messze odafent, a Mennyországban. Talán azt mondta neked, hogy itt az ideje elbúcsúzni, hogy hátra kell hagynod mindazokat, akiket szeretsz. És amikor átsétáltál a Mennyország kapuján, talán azt érezhetted hazaértél, hiszen sokan vártak téged, mind kik szintén szeretnek, és régen nem láthattak, ölelhettek már... Abban a pillanatban, amikor eltávoztál ebből az életből, a szívem ketté szakadt. Egy része itt maradt, hogy őrizze az összes közös emlékünket, de a másik fele veled ment. Az idő nélküled olyan más, mintha az órák lassabban ketyegnének, de nincsenek szavak, amelyek elmondhatnák, milyen nehéz az életünk nélküled. Nincs olyan napszak, hogy ne gondolnék rád. Hiányzol minden pillanatban. Mégis, minden fájdalom és hiányérzet közepette kimondom a neved, és a csendes pillanatokban rád emlékezem. Mert tudom, hogy még mindig itt vagy velem. Érzem a jelenléted, amikor a legjobban szükségem van rá. Nem hagytál el teljesen. Minden könnycseppet, amit érted ejtek, te összegyűjtesz, és ezekből a könnyekből újraélednek a közös emlékeink. Az álmaimba lépsz be, amikor a legkevésbé számítok rá, és jeleket küldesz, amikor a legnagyobb szükségem van rájuk. A földi jelenléted eltűnt, de a lelked még mindig itt van velünk. Hallod a gondolatainkat, érzed a szavainkat. Örökké a részünké váltál. Nem tűntél el teljesen, csak egy békésebb, boldogabb helyre mentél, ahol ránk vársz. Tudom, hogy lelkemből egy darab veled ment, de ez a darab nem veszett el. Ez a darab őrzi mindazokat a pillanatokat, mosolyokat, illatokat, amiket soha nem felejtek el. Tudom, hogy nem szeretnéd, ha sírnék miattad, legalábbis nem a halálod miatt. Hiszen te nem haltál meg. Az, akit egész életünkön át szerettünk, és aki viszont szeretett bennünket, nem halt meg. Csak a tested távozott, de a lényed, amit mindig is éreztem, az él tovább, boldogan. Ezért kereslek, érezlek és várlak. Mert tudom, hogy ha szívemből hívlak, a lelked hozzám siet. Már nem beszélsz a régi nyelven, de különleges jeleket küldesz nekem. Ezek a jelek, a gondolatok, a szituációk és az álmok mind azt mutatják, hogy még mindig itt vagy. Talán csak én értem ezt a nyelvet, amit most beszélsz, de ez elég nekem. Ezért kereslek tovább, mert így tartalak életben. Addig is, amíg újra találkozunk, küldöm neked a legnagyobb szeretetem és ölelésemet. Tudom, hogy egyszer újra mindannyian együtt leszünk. Itt kellene lenned.... Nem sokat gondlunk a csendre, mielőtt elvesztünk valakit. Csak a hangok közötti térnek tűnik, a szavak közötti szünetnek. Egy átmeneti állapotnak, amelyet mindig követ valami más. Aztán jön a veszteség, és a csend önálló életre kel. Nem gondolunk a csendre addig, amíg el nem vesztünk valakit, aki az életeünk része volt. Addig csak egy üres térnek tűnik, a hangok közötti szünetnek, egy átmeneti állapotnak, amely hamarosan újra megtelik zajjal. De amikor a veszteség bekövetkezik, a csend már nem csupán csend. Hangja lesz. Fülsüketítő, mindent betöltő, és úgy nehezedik ránk, mintha magát a világ súlyát cipelné.. Szétfeszít, összezúz, beleég a mindennapokba. Ott van a reggelekben, amikor megszokásból kinyúlnék feléd, de csak az ürességet találom. Ott van az éjszakákban, amikor a sötétség már nemcsak a szobát tölti be, hanem a lelkünket is. Minden olyan pillanatban ott lüktet, ahol a hangodnak kellene lennie – de nincs. És ez a legrettenetesebb része. Nem az emlékek, nem a múlt – hanem a **HIÁNY**. Az, hogy a világ megy tovább, mintha semmi sem történt volna, miközben minden lépéssel egyre mélyebbre süllyedünk abban az űrben, amit magad után hagytál.  Hiszem , hogy ott vagy mindenhol... A mondatok végén, ahol a válaszod kellett volna hallanom. A reggeli kávé mellett, ahol egykor a nevetésed csilingelt. A lépteim alatt, amelyeknek régen egy másik ritmus felelt meg. A csend követ mindenhová, mert minden pillanatban ott kéne lenned – de nem vagy. Mert a gyász nem halk. A gyász nem csendes elmúlás. A gyász tombol. Ott üvölt bennünk minden el nem mondott szóban, minden kimondatlan kérdésben, minden érintésben, ami soha többé nem történhet meg. Néha azt mondják, a csend nyugalom. De ebben a fájdalomban a csend nem nyugalom. A csend káosz. Egy visszhang, amely újra és újra azt ismétli: „Itt kellene lenned.” Olyan természetesnek vettem, hogy hallom a nevetésed, hogy megoszthatom veled a világot. De most a csend lett a leghangosabb társaságom.  Azt mondják, a csend a béke hangja. De a gyászban a csend káosz. Minden benne van, amit elveszítetttünk. Az a rengeteg beszélgetés, amelyeket már soha nem folytathatunk le. Az összes kimondatlan szó, az összes ölelés, amelyet nem adhattam meg neked. Egy elhalt hang visszhangja, amely soha nem talál célt. De a szeretet nem múlik el. Nem szűnik meg csak azért, mert az, akit szerettünk, már nincs itt. A szeretet nem tűnik el a halállal – csupán alakot vált. Egy fájdalommá, amely mélyen belénk égett. Egy emlékké, amely akkor is él, amikor minden más elmúlni látszik. Nem akarom elengedni azt, amit jelentettél nekem. Nem akarom, hogy a világ elfeledjen téged, mintha soha nem is léteztél volna. Mert számomra örökké itt vagy. Minden gondolatomban, minden mozdulatomban, minden egyes lélegzetemben. Te lettél az én hangtalan kísérőm, a hiány, amely formál és vezet. Vannak napok, amikor dühös vagyok. Dühös a világra, az időre, az élet igazságtalanságára. Dühös vagyok a csendre, mert elvette tőlem a hangod. Aztán vannak napok, amikor már nem harcolok ellene. Csak engedem, hogy beborítson, mint egy sötét, végtelen óceán, amely elnyeli minden lélegzetemet. És bármennyire is fáj, bármennyire is emészt ez az üresség, tudom, hogy a szeretetünk örökkévaló. Mert ha valakit ennyire szeretsz, az nem vész el az idővel. Nem tűnik el a csendben. Ott marad a szív legmélyén – ahol semmi és senki nem veheti el. **Mondom tovább a szavakat. Lélegzem tovább. Mert ez az egyetlen módja, hogy tovább hordozzalak magamban.** Hét hónapja...❤️🖤💔 Örök szeretettel... " Akiről beszélnek, az nem megy el végleg, Fáj, hogy nélküled megy tovább az élet, De mindünkben itt él egy picike belőled, S bár már csak álmainkban hallhatunk felőled, Minden egyes történetben lelked újra éled, Mert örökkön örökké őrizzük drága emléked." Vigyázz magadra odafent, Drága Nagyikánk !🖤   Látlak még? Mondd Nagyikám, jobb az élet, a túlvilágon? Odaát, tényleg nincs fájdalom? Mondd, szeretnek ott az emberek? Nincs hazugság, és gyűlölet? Mondd Nagyika, láthatlak, ha egyszer elmegyek? S elhagyom, a földi életet? Ölelhetlek majd téged újra? Lehetek boldog, mint régen, hozzád bújva? Elvesztem... annyira hiányzol nekem, Könnyes az arcom, nem találom helyem. Ugye vársz rám, a csillagok között? S ahogy ígérted, szereteted most is örök? Nem választhat el, föld, és ég, Ugye egy nap, látlak még? Hiányzik a nevetésed....  Az a könnyed, őszinte kacaj, amely úgy töltötte meg a teret, mint a tavaszi napfény egy hosszú, sötét tél után. Az a nevetés, amely egy pillanatra elhitette velünk, hogy a világban rend van, hogy minden, ami fáj, elmúlhat, hogy az élet talán mégsem olyan nehéz, mint amilyennek néha érződik . Az a nevetés, amitől minden kicsit könnyebbnek tűnt, mintha a világ minden gondját el lehetne űzni vele.. De most csak a csend van... Egy fojtogató, könyörtelen csend, amely belemar a szívembe, és nem engedi, hogy felejtsek. Mintha a nevetésed sosem létezett volna – és mégis, mintha még mindig itt lebegne valahol a levegőben, egy olyan helyen, amit már nem érek el. Hiányzik az a kedvesség, amely minden szavadbanban ott bujkált, az a fajta törődés, amely olyan ritka ebben a világban. Volt benne valami megnyugtató, valami, amit úgy font körénk, mint egy puha takarót egy hideg éjszakán.  Néha meglepett az érdeklődésed, olyan pillanatokban, amikor nem is számítottam rá – ezek az apró figyelmességek emlékeztettek, mennyire fontossak vagyunk Neked, és hogy mindig jelen vagy, akár közel, akár távol. Mintha a levegő is súlyosabb lenne nélküled, mintha az idő is máshogy telne, lassabban, fájdalmasabban, kegyetlenebben. A szeretet  és a hiány olyan szorosan összefonódnak, mintha ugyanannak az érmének a két oldala lennének. Akit ennyire szerettünk, azt lehetetlen úgy elengedni, hogy ne érezzük a hiányát minden nap. Ez a szeretet most fájdalmas, mert az emlékeinkben él tovább, és minden szép pillanatban, ami már csak emlékké vált. Mégis, ezek az emlékek is ajándékok – visszahozzák a nevetést, a közelség érzését, és újra meg újra emlékeztetnek arra, hogy , milyen mély nyomot hagytál bennünk. A szeretet és a hiány mostanra eggyé vált bennem. Nem tudok szeretetre gondolni anélkül, hogy ne fájna. Akit ennyire szerettünk, azt lehetetlen elengedni. Nemcsak a hiánya fáj, hanem az is, hogy nincs több lehetőség.  Nincs több beszélgetés, nincs több ölelés, nincs több közös pillanat, amit emlékké tehetnék. Csak az emlékek maradtak, és bár ezek a legnagyobb kincsek, néha inkább átoknak érződnek. Mert újra és újra megmutatják, hogy milyen volt Veled az élet, és milyen most nélküled... De mégis, valahol mélyen tudom, hogy amíg emlékszünk rád, addig itt maradsz velünk.  Amíg itt van benünk minden egyes szavad, minden mosolyod, minden szeretetteljes pillantásod, addig  el nem veszíthetünk.  A szeretet nem fakul az idővel. Az elvesztés nem jelenti azt, hogy már nem létezel. Csak most egy másik dimenzióban élsz, ott, ahol mi nem érhetünk el – de ahol talán egy napon újra találkozunk. És addig? Addig marad a hiány. A fájdalom. A csend. És a szeretet, amely mindezt összeköti.   Szeretteimnek: Amikor elmegyek, én akkor is itt leszek. Én leszek a sugallat, ki tanácsot ad szívednek. Ott leszek az őszi szél süvítő hangjában, Melegítem kedves arcod a Nap sugarában. Én leszek a felhő, amely öntöz a kertedben, Ott leszek a folyóban, minden homokszemben. Elbújok az erdő fái hajlongó ágában, Virág leszek kis csokrodban, pillangó a nyárban. Én leszek a kismadár, ki dalolva tovaszáll, Ott leszek a friss harmatban, hajnalnak hajnalán. Rejtőzöm a hűs záporban, tavaszi szellőben, Rám találhatsz kicsiny gyermek csillogó szemében. Nem érzed majd, de én mindig fogom kezed, Bármi fáj lelkednek, együtt sírok veled. Bánatban reménynek hívsz, boldogságban örömnek, Örökké veled leszek, akkor is, ha elmegyek. Hat hónapja ❤️🖤💔 Csillagkènt ragyogsz.... Ott vagy már, hol semmi se fáj. Ott vagy már, hol a szív megáll. Ott vagy már, hol nincs több útelágazás. Ott vagy már, hol csak emlékeznek rád. Lélegzeted végleg megszakadt. Két szemed, örökre csukva maradt. Lelked örök békére talált. Hisszük, hogy a mennyekből vigyázol már reánk. Odafent, már csillagként ragyogsz. Odafent, vártak már az angyalok. Egy pillanat volt, s mindennek vége. Nem hisszük el, hogy nem lehetsz életünk része . Hisszük, hogy van élet a felhők felett, ahol örökre boldog lehetsz. Ahol nem szenved senki se már, hisz a fájdalom itt maradt ránk. Odafent várt egy szebb világ. Onnan mosolyogsz már reánk. Ennyi volt egy élet, sosem feledünk  el Téged!     Őt hónapja....💔🖤 Nagyika  ha hallasz, látod könnyes szemem.  Gyere vissza kérlek,  fogd meg mindkét kezem!  Nem hallom a hangod nem vársz hogyha megyek. S előttem csak akadályok, dönthetetlen hegyek. Kellene, hogy megmond hol találom helyem. Hogy, gondoktól már többé ne fájjon a fejem. Fáj nagyon hogy nem vagy a csönd is más volt veled. Hidd el, hogyha látsz most, szívem sosem feled! S ha le tudsz jönni hozzám néha tedd meg kérlek. Jobb ott, neked tudom, csak egy-egy álmot kérek. S értelmet nyer napom, azt érezném végre! Nagyika hogyha hallasz, és látod hogy kereslek Tedd széppé az álmom, és tudd, hogy SZERETLEK! " Szívemmel látlak, lelkemmel érezlek, így bennem élsz tovább."                              (Deverdics Éva)   Csillagá lettél Ott álltam, ahol a csend lakik, ahol a szavak többé nem segítik a fájdalmat, mely mélyen szúr, mert hiányod, mint vihar ránk borul. Egyik pillanatban még itt voltál, Szavaid, nevetésed,-minden, mi voltál. Azt hittem, az időnk végtelen, de elmúlt, s most üresség van jelen. Néha azt képzelem, hallak még, ahogy szellő zúg, a fák között rég. Érzem az érintésed, a mosolyod, bár tudom már máshol vagy, családunkat féltőn óvod, szereteted el nem hagy. A csillagok közt ott ragyogsz, Vezeted lépteink,  mikor minden reményt elhagyunk, vagy eltévedünk, minden pillanatban, ott Vagy velünk. Minden könnycsepp, mely Érted hull, minden sóhaj, minden szívverés, egy híd, mey összekőt, Téged, s Minket, az emlékezés. Tudjuk, nem múlsz el soha, ott leszel minden hajnalban, minden sóhajban. Csillaggá lettél, mely mindig ég, s szívünkben élsz tovább, Örökké! Csillag vagy Nekünk a legfényesebb, mely fölöttünk ragyog fent a Mennyben. Hosszú ideje  költöztél a fénybe, de itt vagy velünk, a szívünkben örökre! Hol van az a csillag, mely Hozzád vezet? Hol van az a madár, mely énekli neved? Hol van az a szellő, mely összekócol Téged? Hol van az utca, mely őrzi a lépted? Hol van az éj, mely ringatja álmod? Hol van az út vége, hol szeretteid várod? Merre induljunk, ha mennünk kell? Merre a végcél, ahová érkeznünk kell? Ott ahol testben nem, de lélekben létezel. A szeretet lángja örökké Érted ég! Dràga Nagyikám békés új évet kívánunk Neked odafönt, szeretteid körében! Egy Angyal voltál itt a Földön, az égben is Angyalként élsz, csillagfényes éjszakákon, közös múltunkról mesélsz. Minden nap, és minden este, a csillagfényeket lesve, tudjuk, hogy itt vagy  Velünk, mert mi mindannyian SZERETÜNK,  És soha el nem feledünk! Hiányzik egy szó, egy érzés, egy élet, hiányzik minden, mi körül ölelt Téged! Kedves melegséged, óvó karjaid, szemed csillogása, mosolyod varázsa. Azért szerettél mindig aki vagyok, az égre nézek, hol egy csillag ragyog. Tudom, őriznek Téged az Angyalok! Elmentél messzire, távol a világtól, de szívünkben emléked örökké lángol! Kun Magdolna: Könnybe rejtve Megsiratom múltam, s mind-mind azokat, kiknek csillagok mutatják a végtelen utat, s kik fentről vigyáznak, és fentről szeretnek, tudatván, az érzés sosem halhat meg. Mert bármily messze jár is szeretteink lépte, nem emelhet gátat az érzések elébe, hisz az érzés nem más, mint lelkünk ékszere, mely ideát is, odaát is könnybe van rejtve.   Négy hónapja💔🖤 Telnek a napok, múlnak a hetek,  nagyon hiányzol, Gyermekeid, unokáid, s mindenki  Téged gyászol... Szívünkben a fájdalmat nem  csillapítja semmi, Pedig nagyon szeretnénk újra  boldogok lenni... Szeretnénk újra átmenni hozzád,  Megpuszilni gyönyörű, szép  orcád. Szeretnénk látni kedves arcodat, Mellyel elűzöd minden gondunkat. Szeretnénk újra átölelni, mint rég, Szeretnénk a hangodat hallani még. Szeretnénk Veled beszélgetni, Szeretnénk Nálad ebédelni. Szeretnénk hallani nevetésed, Szeretnénk érezni ölelésed. Szeretnénk Tőled még tanulni, Szeretnénk még Hozzád odabújni. Annyi mindent szeretnénk még... Hirtelen vett el Tőlünk az ég... Tudjuk, fentről is vigyázol Ránk, Drága,  egyetlen Nagyikánk! Hatalmas az űr, mit Magad után hagytál, De minden kincsnél több, mit Nekünk adtál. Megtanítottál bennünket szeretni, Sosem fogunk Téged elfeledni. Csak örökké szeretni, szeretni, szeretni... Drága Egyetlen Nagyikám! Ma lesz Szenteste, az első Nélküled. Az asztalnàl ugyanúgy ott lesz a helyed, mert lélekben együtt ünnepeljük Veled. Hiányod örökké pótolhatatlan, szereteted, lelked halhatatlan. Velünk vagy a nap minden percében, gondolatainkban, tetteinkben. Féltett kincsként őrzünk szívünk legmélyében.                 ( Unokád: Andi) Boldog égi ünnepeket kívánunk Neked, határtalan szeretettel! Hiányzol nagyon!❤️🖤   Nagyika hiányozni fogsz. Nagyon hiányozni fogsz.... ránk már az égből mosolyogsz. Egyik szemünk sír, a másik nevet. Így várjuk, a meghitt ünnepet. Gyertyát gyújtunk, a hideg téli estében. Vacsorázunk, a karácsonyi fényben. Arcunkról lassan eltűnik a könnycsepp. S örülünk, minden ölelésnek. Nagyika nagyon hiányozni fogsz, Asztalnál, velünk már nem falatozhatsz. Fentről nézel már miránk. Érted ég majd a gyertyaláng.... Karácsonykor sok lélekangyal a földre száll. Mindegyik megkeresi elhagyott otthonát. Melegséggel töltik be a szobát. Csendes éjben, sok lélek egymásra talál. Nagyikám  nagyon hiányozni fogsz. Emléked szívünkig hatol. Üvegdíszben csillan a könnycsepp. velünk, már nem ünnepelhetsz....   Ma csendesebb a szív, s a lélek sóhajt, Emléket sző a múlt, a távolból int egy arc. Gyertyafény ragyog, halkan suttog az éj, Hiányuk érezni – mégis itt vannak még. A szeretet örök, s mit adtak, bennünk él, Mindennap velünk vannak, a szív nem téved el. E szent estén érezzük, hogy nincsenek távol, Emlékük vezet minket a csillagfényes álom. Gyászunkban is fény kísér, a hit melege, Hogy egyszer újra együtt lesz minden szeretet. Addig a gyertyaláng, és a szív halkan dalol, Békét kíván az ég,  s az, aki távolból mosolyog . a felhők felett valahol...    " Remegő kezét kezemben fogtam,szeme szinte beszélt,de én szavak nélkül is tudtam.Nem fájt még annyira soha semmi,mint akkor és ott csendben elengedni."     Az elmém még mindig veled beszél. A szívem keres téged, de a lelkem tudja, hogy békében vagy. Minden nap hiányzol. 🖤 Mondd Nagyika így Karácsony tájékán mi van odaát, díszítik-e fényes gömbök a fenyőfák ágát. Gyújtanak-e csillagszórót fenn az angyalok, mikor éj csendjébe vesznek el a földi sóhajok. Mondd, Nagyikám roppan-e hó, szikrázó hó talpatok alatt, s fáztok-e, ha a zúzmarás dér arcotokra fagy. Mikor szél tépkedi puha selyem fátyoltestetek, a félelembe ti is belereszkettek. S mondd, drága Nagyika élnek-e még szívetekben szép gondolatok azokról kiket a földön árván hagytatok, s kik, azóta is várják, olyannyira várják, hogy egy szép napon talán visszakopogtattok az élet ajtaján. Hidd el... Hidd el,én nem féltem a haláltól, Hogy magatokra hagylak,csak attól! Hogy nem tudlak megóvni,védeni, Egyedül kell majd mindent megtenni! Féltelek benneteket oly nagyon, Kiáltanék,de nem jut el a hangom. Szívedbe költöztem,mert szeretlek, Ott találtam én végső nyughelyet!   " Ne légy szomorú ... még találkozunk. Nyisd ki a szemed, lehet, hogy nem látsz majd, de álmodban megtalálsz. Ne kapaszkodj abba a gondolatba, hogy melletted maradjak, mindennek van kezdete és vége, de ígérem, hogy emlékedben fogok tovább élni. Amikor álmaidban nem találsz, ne ébredj szomorúsággal vagy haraggal, szívedben menedéket találtam. Lesznek napok,amelyek egy szempillantás alatt eltelnek,és nem azért,hogy elfeledkezz rólam,hanem hogy gyorsabban gyógyuljon a sebed. Az élet nem volt igazságtalan vagy kegyetlen; az élet minden jóval és rosszal együtt csodálatos, nagyon csodálatos. Nem számít, hol vagyunk most, a szívünk mindig össze lesz kapcsolva. Ne sírj értem, kérlek, jól vagyok. A könnyeid nem hoznak vissza, ne kínozd magad tovább, ne gondolj arra, hogyan lehettek volna másképp a dolgok, mert az semmin sem változtatna. Ha elfogadtam, fogadd el te is és lépj tovább. Soha ne gondolj arra, hogy feladod, légy erős, ne add fel, megteheted, mindig is megtetted és mindig is fogod. Nem érinthetjük meg, de mégis érezzük egymást. A varázslatnak még nincs vége, ha folyton eszedbe jutok és a szívedben hordozol. Élj magadért, értem, akinek akarsz, de élj, élvezd ezt a csodálatos életet, amit Isten adott nekünk: ma itt vagyunk, holnap talán màr nem. Találd meg a boldogságod azokban az értékes kis ajándékokban, amelyeket az élet kínál: a holdfényben, a szélben, az esőben, a madár röptében, a tájak szépségében. Élj, és én is rajtad keresztül fogok élni.  És amikor már nem érezhetsz magad mellett, amikor már nem jelenek meg álmaidban, akkor megtalálsz azokban a kis ajándékokban, amiket sokszor nem becsülünk. Ígérem, jelezni fogok neked, és örökké melletted maradok."   Talán.... Talán hallasz engem mikor hozzád szólok, Mikor lelkem mélyén tipródok. Csendesen szinte hang nélkül kiáltok, S próbálom elfogadni nélküled e világot. Talán látsz mikor nézem az eget, S keresem veled az emlékeket. Bár ott lehetnék még midig, veled. S elmondhatnám mit érzek, neked . Talán érzed azt mit én érzek, Lelkem mélyén még mindig vérzek. Vajon egyszer békére lelek? Egy reggel talán úgy kelek? Talán, talán most mondhatom el neked. Érezlek, szeretlek, itt vagyok veled. Fogom, szorítom képzeletben a két kezed. Ugye a mennyben, pont most, te is ezt képzeled ....  ELJÖVÖK HOZZÁD  Eljövök hozzád a szelek szárnyán Ha jő a lágy tavasz, Nem téríthet el semmi ármány, Hisz hangod bús panasz. Nem érint már a kezem Téged Oly messze vagy nagyon. Hívó szavadra útra kélek, Otthonom elhagyom. Eljövök hozzád a szelek szárnyán Ha perzsel is a nyár. Tudom, hogy mindég vársz reám Mint fakó holdsugár. Üzenet jött a csillagokkal Egy nyári éjszakán. Tele volt szomorú dalokkal A fájó bús magány. Eljövök hozzád a szelek szárnyán Ha közeleg az ősz. Oda visz fénylő szép szivárvány Mint árva néma csősz. Kereslek egyre. Mindhiába. Rád én nem lelek. Elmentél egy másik világba, Hideg sír eltemet. Eljövök hozzád a szelek szárnyán Ha beköszönt a tél. Tudom, hogy ott senki sem vár rám, Az utam véget ér. Kezemben egy szál rózsa reszket, Sírodra teszem azt. Nézem az árva fakeresztet De nem nyújt vigaszt. Eljövök hozzád minden tavasszal, Az emléked bennem él, Eljövök hozzád a nyári nappal, Mely csak rólad mesél, Eljövök hozzád az őszi széllel Hangodat hallani..... Eljövök hozzád, dacolva téllel, Egy gyertyát gyújtani.  Három hónapja nár... ...a múlt csak rejt...de a szív az nem felejt... ...a múlt csak elrejti az emlékeket, hogy boldog volt szívűnk, de mára meghasadt... ...nehéz elhinnem...hogy már nem vagy itt velünk.... ...nem ölelhetünk..... ...ha szomorú is voltam...arcomra mindig mosolyt csaltál... ...boldogan tetted két kezed kezembe... ...nehéz elhinnem...hogy most könnyeket csalsz szemembe... ...feléd nyújtanám kezem...de mára csak az emléked maradt... ...boldog pillanat képek...halk, kedves szavak.... ...de bárhová is nézek...én csak téged látlak... ...emlékek a múltból...érinthetetlen szertefoszló árnyak... ...hazudnom kell magamnak...hogy ne fájjon annyira... ...és hazudnom kell szívemnek...hogy ne törjön szét darabokra... ...mert a múlt az csak rejt...de a szívünk soha   el nem felejt! Hosszú útra mentél Hosszú útra mentél, Még el sem köszöntél. Űr van bennünk, és fájdalom, Hiányod fáj nagyon. Nemrég még beszélgettünk, Hittünk és reménykedtünk. De te már egy másik úton jársz, A magasból tekintesz vissza ránk. Ég a mécses, az emlékezés lángja, Fénye mintha másképp ragyogna. Arcod jelenik meg benne egy pillanatra, Aztán elhalványul fénye. Szemünkben csillog az emlékezés könnye. Kialvóban van a mécses lángja, Lassan megszűnik fénye. Állunk némán, felnézünk az égre, Emléked szívünkben őrizzük örökre.   Elmentél, pedig sok dolgod lett volna még, megtölteni szépséggel, szereteteddel a családod életét. Elmentél, s Veled együtt eltűnt a remény, de lelkünk egy darabja utadon végigkísér. Veled, vagyunk most is, Te pedig velünk vagy, Mert egymás iránt érzett szeretetünk végtelenűl nagy!   Elhagytad a házat, amit úgy szerettél, itt hagytál mindent, amiért küzdöttél. Mostmár Nélküled jön el a nyár, az ősz, a tél, a tavasz, de bármilyen szép is Nélküled nem lesz ugyanaz! Bocsáss meg, ha valamit hibáztunk. Nem tudtunk megmenteni, pedig próbáltunk. Remélni tudjuk csak, hogy az égben jól bánnak Veled, helyettünk angyalok simogassák fejed. Olyan drága vagy nekünk, hogy azt nem potólja senki, lelkünk sebeit nem gyógyítja semmi. Ha majd megnyitják előttünk az égi folyosót, végre viszontláthatunk Téged, ki életünknek azon része volt, amit szívünk kincsként birtokolt. Mikor találkozunk Veled, boldogokká válunk, hisz ott már nem kell sohasem elválnunk. Mert örök lesz a találkozás, és örök lesz a lét, akárcsak a pillanat, és minden ami szép. Az utolsó ölelés Az utolsó ölelés fáj, legesleginkább, mert akkor jövünk rá, hogy nincs tovább. Véget ért egy fejezet, az élet azon része, aminek nincsen újabb ismétlése. Az utolsó ölelésben minden benne van. A sok megélt perc, ami pótolhatatlan. Pótolhatatlan, mert nem jön többé vissza az-az idő, ami áthullámzott rajta. Az utolsó ölelésben belehal a szívünk. Szorító fájásától sosem menekülünk, hiszen szívünket nem hagyhatjuk hátra, mikor annak túl nagy fojtó szorítása. Az utolsó ölelés, az utolsó szavak mindörökre felejthetetlenek maradnak.  Őrizzük emlékét szívűnk legmélyén, mint Téged, ki bennünk él.   Csillag lettél, csillag fenn az égben, onnan ragyogsz ránk földöntúli fénnyel, onnan ejtesz könnyet mikor letekintesz ránk és látod, hogy családod az ablak előtt áll. Ott álllunk az ablak előtt, ott ejtünk Érted könnyet, gondolván, hogy lelkünk úgy lesz talán könnyebb, ha rászegezzük pillantásunk, arra a végtelen nagy térre, ahol csillagként ragyog a Te földi léted. Minden egyes éjjel ágyainknál ragyogsz, hogy melengesd a szívünk, melengesd a lelkünk, és éreztesd velünk, hogy nem hagysz el minket sosem.   "Álmodj  nagyon szépet, s álmodd, hogy semmi sem ért véget." Minden este csendben emlékezem Rád, szívemben őrzöm szereteted szavát. Lágy szellőként érint meg az emlék, suttogja nekem, hogy velem vagy még. Még mindig érzem, hogy itt vagy velem, bárhol is jársz, mindig fogod a kezem. Örökké bennem élsz, szívem mélyében, együtt leszünk újra, túl a messzeségen. Megpihen a dolgos jó anyai szív, áldás és hála övezi e sírt. Szerető Nagymama voltál, Drága Édesanya, bánatos szívünknek most az őrangyala. Akit a szívünkben örzünk, soha nem megy olyan messzire, hogy a lelkünk ne tudjon találkozni.  " Amikor egy szeretted meghal, fáj. Ez így természetes. De a halál nem a vég. Csak egy folyamat. Igaz, nem tudod már megölelni a másikat, de ha figyelsz, hallhatod a nevetését a szélben. Érezheted az érintését a tenyeredben. Mert aki él, sosem tűnik el. A teste porrá válik, ölelkezik a földdel és az esőcseppekkel keveredve előbb az egész bolygó, utóbb az égbolt részévé válik. Ha pedig a tűz hamvasztja el, felszáll a felhők közé, szétszóródik a mindenségben és visszatér a csillagok közé ... A szeretteid a csillagok fényével mosolyognak rád."                          (A.J.Christian) "A  szeretet nem múlik el soha, és az élet, bár átváltozik, de örök! Akit igazán önmagunknak érzünk, halhatatlan.  Aki igazán és mélyen szeret, elmúlhatatlan kincset hordoz magával, melynek értéke minden világban örök. Az Aranyfonál gondolatból és szeretetből van sodorva. A magasból engedik le, és el kell hogy érjen mindazokhoz, akik életük értelmét keresve felnyúlnak érte. Összeköt minket az Aranyfonál. A szeretet Aranyfonala nem szakad el. Minden más elszakad, megrozsdásodik, tönkremegy, megszűnik, de a szeretet - ha igazi - maradandó kapcsolatot jelent. Láthatatlan aranyfonállal vagyunk összekötve azzal a világgal, ami fényből és szeretetből van."                      ( Müller Péter: Aranyfonál) Nincs olyan nap, hogy ne gondolnánk Rád, Látlak az égben, amely kéken borul Rám. Látlak a zöldben, bokrok, fák között, Napfényes esőben, szivárvány fölött. Látlak az utcán, emberek forgatagában, Hallom lépteid, vágyaim sikátorában. Érzem illatod, rózsákba oltva, Törlöm könnyeim, sírodra borulva. Oly kedves voltál szívünknek, De egy nap elhívtak a fények. Maradt a keserű bánat és a fájdalom, Keserves könnycsepp gördül le arcomon. Az emléked szívünkben él, míg élünk, Téged soha, de soha el nem feledünk. Tovább élsz, itt legbelül a szívünkben, Ez elkísér egész életünkben..."   A szeretet Angyala vigyázzon Rád!   Örök álomba merültél, a szívünk mégszakadt, Nélküled az életünk könyörtelenűl félbeszakadt. Kértem az Istent álmodjak Veled, csak egy percre foghassam újra a kezed. Csak egy kicsit láthassalak újra, hisz olyan nagy a lelkemnek súllya. Az Angyalok álmomban elvezettek Hozzád, ott ültél békésen, a szeretteid jobbján. Megilletődve álltam meg előtted, olyan gyönyörű angyal vált belőled. Kézen fogtál, s megmutattad nekem, mi az amiért a Földön nem lehetsz már velem. Elém rajzolódtak nehéz gondjaim, és az, hogy Te innen segíted napjaim. Akkor jöttem rá, hogy Te vagy az Angyalom, aki őriz engem, a szomorú napokon. Azóta tudom nem vesztettelek el Téged, csak elmentél, hogy vigyázz ránk végleg. Tudom, egyszer még újra látlak, üzeneteim addig is Hozzád szólnak. Ha már mindannyian ismét együtt leszünk,  soha többé el nem válunk,  boldogságban élhetünk.   A szeretet mögött lakik a lélek, csak szólj, s Én hozzád visszatérek . A szeretet mindennél több, és mi ndennél erősebb. Sajnos, nem jössz már, nem halljuk hangodat, a gyertya lángja sem enyhíti hiányodat. Egyre csak múlnak napok, telnek a hetek, de hangod azt súgja:  Sajnos nem jöhetek. Emléked szívűnkben él, de karunk már el nem ér. Sóhajunk száll, mint a lenge szél, fogadd hálánkat mindenért. "Nem  múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek. Ők itt maradnak bennünk csöndesen még, Hiszen hazánk nekünk a végtelenség. Emlékük, mint a lámpafény az estben, Kitündököl és ragyog egyre szebben És melegít, mint kandalló a télben, Derűs szelíden és örök fehéren. Szemünkben tükrözik tekintetük még S a boldog órák drága, tiszta üdvét Fölissza lelkünk, mint virág a napfényt És élnek ők tovább, szűz gondolatként."   https://youtu.be/A-PcF5r4GIQ?si=zTKR5T3NzNcLNR-L     Anett Baki : Valahol az életen túl Valahol az életen túl, szólal a csend, ahogy nem mozdul semmi sem, csak a lélek húrja zeng, egy elhalkult sóhaj, egy apró mozzanat, ahogy tépi a szív-hangokat, és körbefonja az éji fátyol, amit őrizünk egymásból, s felfénylik a hajnal a csillag porából, valahol az életen túl, kifeszült szárnyon, rebben az időtlen létezés, egymáshoz közel - és távol, csak a szeretet emel önmagához. https://youtu.be/n5wNo9hWmDY?si=nNdeOBO4K73bnbTY Szeretetem lángját gyújtom én könnyes szemmel nézem, ahogy a gyertya Érted ég. Legördül egy könnycsepp az arcomon, benne van minden bánatom. Fájdalom hasít a szívembe, nincs, és nem is lesz olyan nap, hogy ne jutnál eszembe . Elindultàl a csillagok felé, aranyló csillagpor hull már a lábaid elé. Arcunkat könny mossa  mert nem vagy itt többé, de szívünkben emléked élni fog örökké. Rád gondolunk naponta, lellkünket a bánat befonta. Tudjuk, talán jobb neked, mert már semmi sem fáj, de nélküled üres és sivár a táj. Égjen a gyertya örökre Érted, hogy nyugodt lehessen odafent a Te drága lelked! Moretti Gemma: Álmodban néha meglátogatlak Álmodban, lopakodva, néha - néha meglátogatlak. Szobádba – jó szellemként – nesztelenül lépek, nehogy felriasszalak. Megigazítom a lecsúszott takarót, nézem álomba szelídült arcodat, s ha párnádon lesz egy kicsi hely, pillanatra odahajtom fejem; pillantásommal hadd simogassalak, csak gyengéden, hogy ne zavarjalak. És úgy ébredj reggel, - tűnődő arccal, szelíd mosollyal, - hogy emlékezz; álmodtál rólam . És azután úgy megyek el, észrevétlenül, csöndben.   Mindenszentek napjára "Mindenszentek napját érzem a szívemben, Szeretteink Velünk vannak ma is, lélekben. Nem kell ránéznem a naptár összes lapjára, Tudom szeretnek, Velem vannak, lelkem átjárja. Testükből igaz, már csak por emlékeztet Rájuk, De emlékünkben Velük csodás táncot járjunk. Arcomon érzem, símogatják, itt élnek bennem, Itt vannak elmémben, fűben, virágban, szívemben. Most csendes vagyok, hallgatok, felnézek az égre, Nézd ott azt a felhőt, mintha onnan Nagyikánk nézne! Intek Neki némán, s emlékszem élénken a múltra, Átélem a perceket, órákat, mintha Velem lenne újra..."   Nem láthatunk, és nem is hallunk, mégis velünk vagy minden nap. Szívünkből soha senki ki nem téphet, hol örökre örzünk egy drága képet. "A szeretet gyönyörű szép érzés, mely összefog kezeket, összeköt lelkeket, és gyógyítja az élet által okozott sebeket." https://www.youtube.com/watch?v=M85qDQQHhpk https://www.youtube.com/watch?v=qsax_Xh6-qU Egy szál virág, egy gyertyaszál, egy fénykép, amin mosolyogsz ránk, emléked örökké itt van velünk, amíg élünk, Te is élsz velünk! Hiába mentél más hazába, Itt minden olyan, mintha visszavárna. Ha ránk gondolsz a messze égi partról, szinte hisszük, most is élsz, csak alszol...   Ami összeköt bennünket, mindig erősebb annál mint ami elválaszt. Ha egy nap soha többé nem látsz engem lépj át az ajtón, emeld a szemed az égre és keress a csillagok között. Keress engem azoknak a szemében, akiket szeretsz, Keress engem a szíved csendjében... Ma két hónapja.... Gyönyörű szép csillagok ragyognak az égen, hisz távoztál tőlünk, nem is olyan régen. Nem volt semmi bűnőd, szerettél élni, sokan szerettünk, nem volt okod félni. Miért is félne, aki a légynek sem árt, olyan volt mint egy angyal, aki a földön járt. Törékeny kis angyal, csupa szív, lélek, Elfeledni nem lehet, sohasem Téged! Angyalként jössz hozzánk, éjjel csillagként ragyogsz. Igaz, nem látunk, de tudjuk fentről mindig ránk mosolyogsz. Nyugodj csendesen, álmod békés legyen, találd meg az örök boldogságot odafenn! Csillag volt, mert szívből szeretett, s mi úgy szerettük, ahogy csak lehetett. Elment tőlünk mint a lenyugvó nap, de szívünkben él, és örökre ott marad . Velünk vagy a napfényben, velünk vagy az esőcseppben, a harmatban, a hóesésben. Nem foghatjuk már a kezed, örök álom zárja le a szemed. Mindennap itt vagy velünk, soha el nem feledünk, örökké szeretünk! Várunk a hajnal derengésében, Várunk, az est sötétjében. Várunk, mikor hajunk tépi a szél. Várunk, mikor a Nap útra kél. Várunk nyáron, várunk télen, Várunk fényben sötétségben, Várunk ébren, várunk álmunkban, Várunk örökkön örökké, magunkban. Várunk míg ki nem huny szívünkben a fény, Várunk, míg a nappalt fel nem váltja az éj. Beke Virginia: Mennyország Nem mentem el, Én vigyázok rád itt, odafent. Tudom, nehéz nélkülem az élet, de jó helyről nézlek téged. Mindig veled vagyok, a legfényesebb csillag rád ragyog. Tudom, sok a nehézséged, de tudd, én mindig óvlak téged. Tudom, nehezek a mindennapjaid, de én segítek összeszedni az elhullott darabjaid. Ne búslakodj, az élet megy tovább. Ne feledd, én ott vagyok fent, és mosolygok rád.   Kit őriz a szívünk, nem hal meg soha. Kit lelkünkkel látunk sosem megy el. Amíg fülünkben cseng tisztán még a hangja - Egy óvó szempár fentről minket figyel! Gondolatban suttogom a neved. Gondolatban megfogom a kezed. Gondolatban azt kívánom, hogy legyél itt velem, És Te ott vagy, mert érzem, hogy szorítod a kezem. Egy angyal vigyáz rád  valahol odafenn, de gyógyírt nem adhat idelenn. Pedig ha  most itt lennél velünk, Örömünnep  lenne e nap nekünk. S bánatkönnyek helyett szemünkben fény gyúlna, a szeretet lenne annak lánggyújtój a. Hófehér galamb szeretnék lenni, egy szép pillanatban hozzád repülni. Némán elkisérni a felhőkön át, de a Mennyország kapuját nem léphetem át. Szeretném szemed mosolyát mégegyszer  látni, szeretnélek újra magamhoz ölelni. Arcodat símogatni, kezedet megfogni , és elmondani, mennyire tudsz hiányozni! Szívemben mindig ott élsz, lelkemnek már a része vagy, nem számít most a távolság, Magad vagy bennem a gondolat. Virág és gyertya kezemben, bennem csak halk sóhajok, egy-egy gyertyát gyújtok, lángjába én is beleolvadok. Melegség járja át a szívem, érzem színte közelségedet, lassan becsukom szemem, oly jó hinni, hogy itt vagy velem. Sírodra teszem a virágot, a szél zúgását hallgatom, nyugodjon békében lelked, örökké hiányozni fogsz! Lehunyt szemem mögött látlak, Hiszen már csak bennem élsz, A tegnapok emlékeivel, Minden utamra elkísérsz... " Hiányzol, mint holdnak a csillagok, mintha elvennék a földtől a napot. Hiányodtól, lassan múló napjainkban, ott vagy, minden gondolatunkban. Millió gyertya éghet Érted, Szívünk nem felejt el Téged! Lehet az idő végtelen, de Nélküled üres, és értéktelen! Ezernyi emlék, mely nyomot hagyott bennünk, sok millió szó, melyet felidézve könnyes lesz szemünk. Csillagnyi mosoly melyet szereztél nekünk, Köszönjük, hogy voltál, s vagy nekünk!"   " Jóságod, szereteted,   örökké bennünk él,   de sajnos ajkad már rég hallgat, nem beszél... Szerettél élni, sokat küzdöttél, hogy családod boldog legyen, hiányt soha ne szenvedjen. Annyi erő, kitartás volt benned, mindannyian csodáltuk is magasztos küzdelmed. Mindent elértél, mit célul kitűztél, de a sors gyakran rosszul ítél, jót nem kímél. Életutad dicső volt, példamutató, önzetlen szereteted mindent felülmúló. Könnyeink az emlékekben mindig Téged kutatnak, Érted a virágok is bús, harmatkönnyeket hullatnak ." Őrizzük emlékedet, Mint a napsugarat a tenger,  Elrejtve, mélyen, szomorúan,  De szeretettel...   Kun Magdolna: Ne könnyezzetek Ha eljön a búcsú perce, ne könnyezzetek, hiszen szívetek mélyén úgyis megleltek. Elég, ha rám gondoltok, és máris érzitek, hogy pillekönnyű lelkem ott van veletek.   Ha szélzúgást hallotok, én dalolok néktek, vigaszt hozó, bátorító, dallamos zenéket, melyekben felhangzik majd néhány olyan szó, mi a legfojtóbb csendben is tisztán hallható.   E szavak majd mind-mind elsuttogják néktek, hogy fájdalom árán is gyönyörű az élet, mert annyi boldog perc az mely széppé teheti, azon emlékeket, mit a szívünk könnyez ki.   Hát ne könnyezzetek, ha elmegyek, hiszen emlékeim ott lesznek mindig veletek, ha tavasz nyit virágokat, ha ősz levél pereg, és ha Karácsonyt igéznek a téli hópelyhek. Amíg szívetekben élek, nem kell attól félnem, hogy semmi nincs, amiért érdemes volt élnem, hiszen Ti lesztek majd azok, akik bebizonyítják, hogy addig élünk, amíg gondolnak reánk . Egy nap életed hírtelen véget ért, bánatot ránk hagyva örökre elmentél. Szívedben nem volt más, csak jóság és szeretet, soha nem halványul szívunkben emléked. Csak azok halnak meg, akit elfelejtenek, örökké élnek, akt nagyon szeretnek. Nyugodj, csendesen legyen békés álmod, találj odafenn, örök boldogságot! "Valahol, a fényeken túl, ami szép volt elmúlt, újra vár Valahol az árnyakon túl, újra befogad egy távoli táj. Ahol Ő, aki elment már, ott kézen fog majd újra odanéz, hol eleven a múlt, mikor elindulsz a  végtelen útra. S az elveszett játékok életre kelnek, és körbe kigyulnak a fények. Régen várak ránk az örökre szépek!" Az elmúlás Felfoghatatlan, hogy egyik nap még itt van, még beszél, jár, símogat, másnap pedig az űr csak, ami marad. Felfoghatatlan, hogy született, itt volt,  s távozott, csak az emlék él, mit maga után hagyott. De emléke él, és élni fog, mig a szívünk e földön dobog. Őrizzük mosolyát, a hangját, s minden gesztusát. Őrizzük mozdulatait, mely bennünk él tovább. Őrizzük gondolatait, a nekünk elsuttogott szavait. Mert nem halt meg Ő, még mindig él nekünk, csak messze távozott, hol meg nem érinthetjük. Csak álmodni ment... "Csak álmodni ment, pihenni kicsit, begyógyítani a szívnek sebeit, hogy feledni tudja a megbántást, mit e röpke földi létben fájva élt át.   Csak álmodni ment kicsit, erőt gyűjteni, hogy fenn is elviselje azt a hiányérzetet, amit lenn éreznek azok, kik még maradtak, hogy drága emlékének gyertyát gyújtsanak." A   fény A   távoli messzeségben, fény csillan az éjjeli égen. A szeretet fénye az, mely Felőled árad, hidegben is érzem, mel egséget ad. A fény fel-felvillan, jelezve mosolyodat, lényed jelenlétét, mely minket szüntelen támogat. Messze vagy tőlünk, mégis oly közel, ha hívunk, a csillanó fény felel. Körbevesz bennünket, óv és védelmez, erőt ad, hiányod elviseléséhez. A nap minden percében az eget kémleljük, remélve, hogy megjelenjen nekünk. Ha megcsillan mások számára láthatatlan, csak értünk ragyog fáradhatatlan. Szereteted fénye az, mely kiolthatatlan!       (Unokád: Andi)   Minden percben, minden pillanatban, itt jársz a gondolatainkban. Nem tudunk nem gondolni Rád, hiába mondják, hogy az èlet megy tovább. Igen, valóban élünk,  de hogyan? Összetört szívvel,  szomorúan. Mert Te nem vagy itt, nem láthatunk, így el sem múlhat bánatunk. Titkon azt reméljük, hogy felébredünk, de akkor rájövünk ez nem álom. Ez az ébrenlét,  s szívünket a fájdalom érzése szaggatja szét. Összetört szívünk,  széthullott életünk, de ami összetart minket,  az a szeretetünk. Várjuk, hogy újra együtt lehessünk, Emléked mindörökké megőrizzük!   Jolie Taylor : Ott leszek Ha majd egyszer nem leszek. N em búcsúzom tőletek. A csend karjában ringatom magam. Ott élek majd boldogan. Ott leszek, ott legbelül. Hol a szeretet, olykor elszenderül. Bánatomban, a csendhez fordulok. S a szeretet hangján megszólalok. Én leszek a Nap, mely rátok nevet! Én leszek, a mosolyfakasztó apró szösszenet! Én leszek, a vidám könnyetek! A csend karjában, mindig ott leszek veletek! Ott leszek, a madarak dalában. Ott leszek, a mezők illatában. Ott leszek, a zúgó patakokban. Ott leszek, minden pillanatban. Ott leszek, az alvó fákban. Ott leszek, a világ minden zugában. Ott leszek, az ünnepek hangulatában. Ott leszek, a csend karjában. Ha majd egyszer nem leszek. Nem búcsúzom tőletek. Nem hagyom, hogy kihaljon a szeretet. Életre keltem akkor is, ha a világ kinevet! A Világon a legjobban Hiányzol! Ha gondolok rád, nem "eszembe jutsz".  Hanem a lelkembe.  Mert nem az eszem gondol rád, hanem a lelkem.  Nem csak egy-egy pillanatra, hanem folyamatosan.  Nem tudlak,  hanem érezlek.  Nem gondolat vagy,  hanem érzés.  Nem távolság, hanem közelség.  Nem ott, hanem itt.  Érezlek. A részem vagy.                         A lelkemben.                                 (Unokád; Andi) Mikor elmentél kialudt egy csillag, az Angyalok a Menyországba hívtak. De sajnos itt lent elvesztettünk Téged, a legtisztább angyalát a Földnek és az Égnek. Mind, akik elmentek, kik vissza sem jönnek, itt hagyták szívüket, s néhány kihült könnyet. Mely szemeinkben csillan, mikor arra gondolunk, nélkülük míly árvák, sebzettek vagyunk. Akik eltávoztak e világból,  fentről néznek le ránk, onnan súgják halkan: mindig vigyázunk rád. Onnan kérik az égieket, legyen arra gondjuk, hogy hiányukat valahogyan kibírhassuk. Kik elmentek végleg, már vissza sosem térnek, emlékük, akkor is éppúgy bennünk élnek. Hiszen mnden együtt töltött év, nap vagy akár perc, örök időt nyert a szívben odabent. Nem tudunk már nélküled boldogságban élni,  S szívünkből e fájdalmat ki sem tudjuk tépni.  Rád gondolunk éjjel, rád gondolunk nappal,  Itt leszel Te velünk a mindennapjainkban ! Egy angyal lettél, ki fentről figyel minket. Minden percben velünk vagy, követed lépteinket. A lelkünk eladnánk, ha még egyszer láthatnánk, mindent feláldoznánk, csak egy percig  magunkhoz szoríthatnánk! " Nézzetek fel a kék égre, egy felhő szélén ott vagyok. Onnan figyellek benneteket, nevetek, kacagok. Eljátszottam az Életet, véget ért a színdarab. Elrohantam, de utamon elkisért egy kis darab: szívetekből, lelketekből, hoztam egy-egy szeletet. Ne aggódjatok, haza értem, utamon a szeretet kísért. Most is örzöm a sosem múló képeket, köszönöm az emlékeket, köszönöm az Életet!"   Őrök álmok angyala Angyalok vigyázzák mindazoknak álmát, kik e földi világot már csak odafentről látják. Odafentről könnyezik el azt a röpke életet, mely számukra egykor elrendeltetett. Angyalok öleljék át őket, ha túlságosan fájna megsebzett lelküknek a földi lét hiánya, hiszen bármilyen szép odaát, bármilyen csodás, a lélek az otthonába mindig vissza vágy. Mert a régi otthon illata, a régi otthon képe, pecsétként égett bele lelkük közepébe, így akármilyen messze mentek Ők is érezik azt a hiányt, mely az itt maradtak szíveit sebzik . Téged látlak a felkelő napban, a Te hangod hallom egy csendes madárdalban. Téged látlak egy távoli hegyben, egy fényes napsugárban, egy hűvös esőcseppben. Te vagy a falevél, mit felkap a szél, Te vagy a szél, mi arcomhoz   ér. Ott vagy egy dalban, egy névben, egy hangban. Hallak a csöndben, hallak a zajban. Téged látlak mikor felnyílik szemem, s ha álomba merülők újra ott vagy Velem. Mindig közel vagy, mégis oly távol, Nagyikám  Nagyon Hiányzol!    " Elcsitult a szív  mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. A szeretet fénye töretlenül ragyog, Számunkra  Te örökké élsz, akár a csillagok."   Drága Nagyikám! Egy hónapja már, hogy a végtelenbe  mentél, Angyallá lettél. Magad mögött hagytad földi életed, Tudjuk, nem akartad, de talán jobb így Neked. Megszűnt a fájdalom, a szenvedés, nem maradt más számodra, csak öröm és nevetés . Vártak Rád fent az égben, boldogságban, szeretetben. Velük lehetsz, kik már átköltöztek, fontos részesei életednek. Szüleid,  Testvéreid, Férjed,  Gyermeked, ölelhetnek át most Téged. Hívtak Ők, amit csak Te hallhattál, s égi utadra indultál.. Szavaidat, mosolyodat itt hagytad nekünk, szívünkbe zárva emlèkezünk. Érezzük szereteted, mindenütt körülvesz minket. Halljuk a hangodat, sosem feledjük arcodat. Már nem láthatunk, ölelhetünk, álmainkban lehetsz csak velünk. Szívünket betölti a fájdalom, Nagyika Hiànyzol nagyon! (Unokád: Andi) Nem vársz már minket ragyogó szemeddel, nem örülsz már nekünk szerető szíveddel. De abban reménykedünk, hogy jó helyre mentél, mert Te a jónál is jobbat érdemelnél! Szeretetünk ereje határtalan!   Emlékszünk Rád most és mindörökké, Nem lehetsz már velünk soha-soha többé. Elmentél most tőlünk, örökre elhagytál, A sors akaratából egy szép emlék vagy már. Mit tegyünk nélküled, óh, mondd, hová legyünk? Hisz helyedbe már soha senkit sem tehetünk! De mi várni fogunk, várni, amíg élünk, Erőt ad majd nekünk a reményt keltő lelkünk. Testetlen alakban itt leszel köröttünk, Vigyázó szellemed őrködik fölöttünk! Nem feledünk soha, ezt ígérjük Neked! Búra hajlott lelkünk mindig egy lesz veled. Bocsásd meg bűneink, s fogadd búcsúszavunk És örökkön-örökké hallgasd hívó szavunk. Tekints ránk az égből, vigyázzd léptelinket, Vigasztald még egyszer, csak egyszer a szívünket. Legyen rajtunk mindig vigyázó, szép szemed, Pihenj békességben, míg ott leszünk Veled!           Angyalok kīsérjenek égi utadon! Gyenge Ildikó - Nem haltam meg Nem, nem haltam meg. Csak egy angyal csókolt meg. A csókkal elrepültem. Elvette terhem, Szabad lettem.   Nem, nem haltam meg. Attól, hogy nem látsz, még élek, Csak már semmitől sem félek. Keress meg szívedben,  ott hajózok ereidben. Nem, nem szűntem meg. Úgy biztos nem, ahogy gondolod. Érzed ezt a finom őszi illatot? Az ősz én vagyok. Nem, nem tűntem el. Ne halott emberként gondolj rám! Csak nézz az égre fel, Felvettem csillagruhám. Nem, én nem haltam meg. Csak már emlék vagyok. Esténként a széllel keringőt táncolok. Ablakodon holdfényként pihenek meg. Nem, nem felejtelek el. Árnyékként követlek napodban, Visszatérek hozzád álmodban. Leülök ágyad szélére, Benézek a lelked mélyére. Nem, nem hagytalak el. A kis bizsergés én vagyok, Arcodra mosolyt cirógatok. Nem, nem mentem el. Ott vagyok minden fában. Szemedbe örömöt csaló Minden pillantásban. Nem, nem mentem el. Maradok, míg akarod, Füledbe szeretetet suttogok, Míg elhiszed nekem, Hogy, a mindenségben én veled vagyok . Köszönjük, hogy lelked a lelkünkbe írtad, nincs felette hatalma a sírnak. Örök a szemed, nem száll el szavad, minden  mosolyod a szívünkben marad. Érted égjen örökké a szeretet lángja! Az élet veled szèp volt és vidám, de elrabolt tőlünk a kegyetlen halál. Nélküled, már semmi sem olyan mint régen, fájó könnycsepp lettél mindnyájunk szívében. Szeretteimnek: "Az egyik ilyen csillagban élni fogok. Az egyiken nevetni fogok. És így, ha felnézel az éjszakai égre, olyan lesz, mintha minden csillag veled nevetne. És egy nap, amikor a szomorúságod végre elmúlik (mert az idő minden fájdalmat enyhít), örülni fogsz, hogy találkoztál velem. Mindig veled leszek, mint egy őrangyal, aki sosem hagy el. Nem számít a távolság, nem foglak elhagyni. ”   Egy hónapja már, hogy elmentél.. .. " Csodás valóság voltál, s most utolérhetetlen álom lettél."   Hívta őt valaki, akit csak Ő  látott, és átölelte csendesen az örökkévalóságot. Szeretni ment a felhőkön át, és vele repült az egész világ.   Szeretet A szó, melynek neve Szeretet, erejével eléri az eget. Megérinti, kik odafent laknak, szívünkben örökké megmaradnak! Fénye ragyog, akár a csillagok, átadják az Angyalok. Lángjának kialudni nem szabad, őrizze  minden gondolat. Minden apró pillanat. Ki már nem lehet velünk, eljön  hozzánk, csak csukjuk be  szemünk. Megfogja kezünket, simogatja szívünk. üzeni: Szeretlek! Mindig együtt leszünk. Utadon vezetlek, el nem engedlek, életed végéig elkisérlek. Ha eljön az idő, ott várlak Téged,          Nincs mitől félned! A csillagokon együtt utazunk tovább, s vigyázzuk családunk sorsát . (Unokád: Andi) 2024.09.27. Üzenet Szeretteimnek : Ne fájjon Nektek, hogy már nem vagyok, Hiszen Napként az égen Nektek ragyogok! Ha szép idő van, s kék az ég, Jusson eszetekbe sok szép emlék. Ha Rám gondoltok, soha ne sírjatok, inkább a szép dolgokon kacagjatok! Ha telihold van, az értetek ragyog, S azt jelenti, hogy boldog vagyok. Ha hullócsillag száll az éjféli égen, akkor mondjatok egy imát értem! Én is imát mondok majd értetek, hogy boldog lehessen szívetek. Ha Rám gondoltok soha ne sírjatok, Hiszen a szívetekben a legjobb helyen vagyok. Búcsúzunk, 2024.09,27. Sírodhoz vezet utunk, feledni Téged sohasem fogunk! Feledni Téged sohasem lehet, mert TE magad voltál a jóság és a szeretet! Utolsó utad...,               ( Részlet) " A szívünket a bánat járja át, Búcsúzunk, Téged  vár a Mennyország, Angyalok köszöntik lelkedet, az égi város ma Téged ünnepel. Lelkünkben könny és fájdalom, emléked szívünkben ragyog ! Elmentél, de  itt maradsz velünk, itt  leszel, ha emlékezünk... " Nagymamámra emlékezve Van valaki, akit nagyon szeretünk, de már nincs velünk, elvesztettük... Meleg, kedves szívét nem feledjük soha, az élet lehet bármilyen mostoha. Ősz haját mindig rövidre vágatta, szelid meleg arcát a nap is beragyogta. Szeme volt a jóság, őszínte csillogás, érzékeny lelkében sok volt az aggódás. Családunk iránt végtelen volt szeretete, tele volt féltéssel az Ő arany szíve. Ha valami fájt nekem velem szenvedett, ha boldognak látott együtt nevetett. Sírt, ha sírni látott, megvígasztalt ,ha valami bántott. Arca sugárzott, melybe az idő jócskán beleszántott. Mosolya gyengéd volt, melyet felém árasztott. Élénken él bennem e sok szép emlék Róla, próbálok nem gondolni a rosszra csak a jóra. Mert Ő egy különleges EMBER volt, ha valami bántotta nem igen szólt. Már az Égből figyeli lépteinket, Az Élet szép, arra sugall minket. Tovább kell menjünk, s éljük életünk.. .. De Vele elveszett valami, örökre belőlünk! Jutalma legyen végtelen boldogság a Mennyben, emléke megmarad örökké szívünkben ! Ő nem más, mint az én drága Nagymamám, már odafentről mosolyog, óvón vigyáz ránk.. . " Ott vagy most már, ahol senki se lát. Ott vagy most már, ahol semmi sem fáj! Ott vagy ahol már nincsenek kérdések. Ami utánad maradt színtiszta érzések!"                               Angyalok őrizzék álmodat! Van egy szó, mit úgy hívnak Remény! Ha vigyázol rá, mindig benned él. Ha szívedbe zárod ki fontos neked, bármerre jársz, Ő ott lesz veled. Tudjuk, hogy nem jöhet, mégis egyre várjuk.  Enyhíti hiányát, ha álmainkban látjuk.  Az ész megérti, de a szív soha,  Hogy egyszer majd mi is elmegyünk, ahol Ő van, oda.  Az élet múlik, de akit szeretünk,  Arra életünk végéig, könnyes szemmel emlékezünk .  Már csak fény vagy, havas hegyek ormán megcsillanó, már csak szél vagy, nyári hőségben simogató, már csak virág vagy, tavaszi reggelen illatozó, már csak fagyos hideg vagy, télen bőrömet borzongató. Egy csepp vér vagy az ereimben, a szívemen örök átutazó, velem vagy mindig, bár már csak mint álombéli látogató ! Köszönjük, hogy éltél, és minket szerettél, nem hagytál itt bennünket, csak álmodni mentél. Szívünkben itt él emléked örökre, ha látni szeretnénk, felnézünk az égre. Csillagok útján utazol tovább, ott várj ránk, ha a mi időnk is lejár. Egy könycsepp a szemünkben Érted él, Egy gyertya az asztalon Érted ég. Egy fénykép, mely örzi emléked, s egy út, mely elvitte  az életed. A bánat, a fájdalom örökre megmarad, mindig velunk leszel, az idő bárhogy is halad.   A kapocs, mi Téged s minket összeköt, elválaszthatatlan Ég és Föld között !     Múlnak a percek, telnek a hetek, mi még mindig visszavárunk Téged. Azt szeretnénk hinni, ez csak egy rossz álom. s ha felébredünk arcod újra látjuk. Halljuk hangodat, kedves nevetésed, mi örökké visszavárunk Téged! Kérlek, hozd vissza, csak egy kósza pillanatra, mert azt akarom hinni, hogy majd talán itt maradna. Kérlek, hozd vissza, csak hogy átöleljem mégegyszer, mert azt akarom hinni, hogy majd ettől ébred fel.    " Bennünk él egy arc, egy meleg tekintet.  Egy simogató kéz, egy sóhaj egy lehelet.  Bennünk él a múlt, egy végtelen szeretet.  Amit Tőlünk senki, soha el nem vehet.  Egy a reményünk, mely éltet és vezet.  Hogy egyszer még találkozunk Veled!"   2024.09. 04 .:    Drága Nagyikám Boldog Névnapot!❤️🖤❤️   Angyalkámhoz Köszönöm, hogy Anyával együtt neveltél, Óvón, féltőn szerettél. Mindig és mindenben a támaszom voltál, ha kellett bátorítottál. Szelíden rám mosolyogtál, Öleléseddel erőt adtál. Meleg hangod most is hallom, Csillogó kék szemeid magam előtt látom. Megmutattad mit jelent feltétel nélkül szeretni , hogy lehet egy családot összetartani. Köszönöm, hogy az életed részese lehettem, Melletted milliónyi csodás pillanatot megélhettem. Bízom és remélem, tudod mennyire szeretlek, Szívemben mindörökké megőrizlek. Köszönöm, hogy az utolsó percekben is Veled lehettünk, foghattuk a kezed, elköszönhettünk. Remélem egy boldog helyre kerültél, Tőlünk messze a végtelenbe mentél… Ott fent az égben most biztosan boldogok, Hiszen többen lettek Veled az Angyalok… A kapocs, mi Téged s minket összeköt, elválaszthatatlan Ég és Föld között .  ( Unokád; Andi)   Drága Nagymamám emlékére égjen ez a gyertya mindörökre. Soha el nem múló szeretettel, de hatalmas betölthetetlen űrrel a szívünkben. Ég Veled, Drága Anygyalkánk ! Másképp lenne minden, hogyha velünk lennél, ha hozzánk szólnál, ha ránk nevetnél. Elvitted a fényt, a derűt, a meleget, Csak egyetlen  fénysugarat hagytál, az emlékedet... Lelked mint fehér galamb, csendesen misszire szállt. Hiába keresünk, könnyes szemünk többé már nem talál. De tudjuk, hogy a csillagok közt a legfényesebb Te vagy. Utat mutatsz, mert szívünkben örökre itt maradsz! ❤️ " Váratlan percben az életed véget ért,  Mint vihar a rózsát, a halál tépte szét."   Nyugodj békében !    

 Anti János 1977.05.18Kazincbarcika- 2010.08.19.Sevilla H a lemegy a Nap, és eljön az Éj,  csak gondolj Rám és ott leszek Én!                            Gondolj Rám amikor hiányzok,                                               hisz bárhol is legyek,  Rád mindig vigyázok drága Édesanyám!!   https://youtu.be/wsOJxQgZmkY A csend beszél tovább, helyettem Ő mondja el,  a csend beszél tovább, helyettem Ő énekel.  Elbúcsúzom, de ott leszek, ahol a szél zúg, a nap nevet,  elbúcsúzom, de itt marad belőlem néhány pillanat. . .  Akkor is hallod a hangomat, hogyha fáj, hogyha nem szabad,  mindig itt vagy, és ott leszek, ahol a szél zúg, a nap nevet. . .

Bennünk él egy arc, egy meleg tekintet. Egy simogató kéz, egy sóhaj egy lehelet. Bennünk él a múlt, egy végtelen szeretet. Amit Tőlünk senki, soha el nem vehet. Egy a reményünk, mely éltet és vezet. Hogy egyszer majd találkozunk Veled! Örök álomra hajtottad fejed, S én itt maradtam árván. . . Hogy megőrizzem emlékedet. . . “Az Ő szíve megpihent a miénk vérzik, a halál fájdalmát csak az élők érzik” Tudjuk, hogy nem jöhet, mégis egyre várjuk. Enyhíti hiányát, ha álmainkban látjuk. Az ész megérti, de a szív soha, Hogy egyszer majd mi is elmegyünk, ahol Ő van, oda. Az élet múlik, de akit szeretünk, Arra életünk végéig, könnyes szemmel emlékezünk.. 💔💔 A face, a warm look lives inside us. A caressing hand, a sigh, a breath. The past lives in us, an endless love. What no one can ever take away from us. We have one hope that animates and guides. That we will meet you someday! You bowed your head to eternal sleep, And I was left here as an orphan. . . To preserve your memory. . . "His heart is at rest, ours is bleeding, only the living feel the pain of death" We know that he cannot come, yet we keep waiting. It alleviates its absence if we see it in our dreams. The mind understands, but the heart never, That one day we too will go where He is. Life depends, but the one we love, We remember him with tears in our eyes until the end of our lives.💔💔

2021 június 16.án egy figyelmetlen lengyel kamionos miatt autóbalesetet szenvedtél, még 2 napig küzdöttél,  de nem sikerült 😭😭😭😭😭😭😭😭😭 A legjobb gyermek voltál, soha-soha nem feledünk. ❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️💔🖤🖤🖤🖤🖤🖤🖤 Hálás szívvel köszönöm, aki gyertyát gyújt fiam emlékére.

A legkisebb ugrifüles elment itt hagyott minket. Nagyon akartam élni még, Érezni szívetek melegét. Nem adta a sors nekem, Elvámolta az életem. Búcsú nélkül kellett elmennem, . . . Őrizzetek szívetekben. Gyújtok egy gyertyát és gondolok rád. Bárcsak itt lennél, bárcsak tudnád! Olvad a viasz a kanóc leég, lelkemben bánat a szívem sötét. . . A kezed már soha nem foghatom, az arcodat soha nem láthatom. Szemedbe soha nem nézhetek, de soha senki nem veheti el az emlékedet! In memoriam " Bűnösek az emberek és az ártatlan ki távozik. A legszomorúbb történet a világ meg nem változik. Csak még egy percet adj mielőtt odaadnám mindenem, Átkozlak Istenem mert elvetted a testvérem! Sajnálom, hogy büszke voltam, én vagyok kit megvetek, Ezernyi alkalom volt nem mondtam, hogy szeretlek! Csak még egy percet melletted, én odaadnám életem, Szívemben csak félelem, most megszűnik az értelem. Gondolkozok mindenen és előtör a fájdalom, Annyi mindent nem éltél meg! Úgy sajnálom! ! ! ! " Ne fájjon nektek, hogy már nem vagyok. Hiszen Napként az égen Nektek ragyogok! Ha szép idő van, s kék az ég. Jusson eszetekbe sok szép emlék. Ha rám gondoltok, soha ne sírjatok. Inkább a szép dolgokon kacagjatok! Ha telihold van, az értetek ragyog. S azt jelenti, hogy boldog vagyok. Ha hullócsillag száll az éjféli égen. Akkor mondjatok egy imát értem! Én is imát mondok majd értetek, hogy boldog lehessen szívetek. Ha rám gondoltok, soha ne sírjatok, hiszen a szívetekben jó helyen vagyok. . .   Ő egy tündéri és végtelenül jó szívű és szándékú testvér, gyermek volt és most már elment pihenni. Gonosz és kegyetlen az élet. . sosem felejtjük el emléke bennünk él örökké. . . . Hogy milyen volt?   Különb, mint a többi.   Százszor is ezerszer is. . .   És mennyi jót tudott volna tenni.   Az ég is csak az ilyet szereti!   Az ablakon át, ha a csillagokra nézel,   Ő is ott van köztük valahol.   Kérte az időt, de az meg nem állt.   Hitvány győzedelmed ez!   Ostoba vagy halál!  "Elbúcsúzom, de ott leszek, Ahol a szél zúg, a Nap nevet. Elbúcsúzom, de itt marad, Belőlem néhány pillanat..."

Pistike egy nagyon jó lelkű, szeretetre méltó gyermek volt! 

Annyira akartam élni A betegséget legyőzni Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett. Így búcsú nélkül szívetekben Tovább élhetek. Amikor már nem bírtam, mert nagyon fájt minden, Karjaival védőn átölelt az Isten. Fáradt, beteg lelkem örökre megpihen, Ha vétkeztem Uram, bocsásd most meg nekem! Ne búsuljatok, nekem már nem fáj semmi, Ha eljön az este, csillagként tudok nektek üzenni. Tekintsetek fel az égre, ott fogok ragyogni, Szívetek egy darabja voltam, mit nem lehet pótolni. Édesapám, 69 évesen itt hagytál mindent, Bíztam, hogy meggyógyulsz, de sajnos nem így lett. Olyan jó lenne, ha mellettem lennél, Űr maradt utánad, mikor elmentél! Azóta is sokszor szükségem lett volna még rád, Egy apára, barátra, sokat gondolok rád. Nehezen viseltem az első heteket Nélküled, Édesapám, még mindig szeretlek tégedet. Szeretni foglak, addig amíg csak élek, Nincs kinek elmondjam, hogy nehéz az élet. Tudom, ha még mindig köztünk lehetnél, Panaszommal hozzád, bátran mehetnék. Vigaszt nyújtanál, ahogy tetted is valaha, Ezért is hiányzol, Drága ÉDESAPA! Bíztunk az életben, hittünk a gyógyulásban, De ha már abban nem, legalább a csodában. Csoda volt, hogy éltél és minket szerettél, Nem haltál meg, csak álmodni mentél. Drága Édesapám! Annyira fáj, hogy el sem mondhatom! Nem látom többé, s nem is hallhatom. Hiába érzem őt itt belül élénken, kezét felém nyújtva esdőn, félénken. Mardos a kín, hogy meg nem menthettelek, s mikor elmentél nem fogtam a kezed. Amíg csak élek rád emlékezem! Az együtt töltött időt soha nem feledem! Lélekben mindig itt leszel velem, Odafentről mindig figyelsz engem!

"Levél fiamhoz... Mond fiam milyen a mennyország nálatok oda át? Hosszú volt az utazás? Virágszírmok díszitik a szobád? Barátaid, gyermekem vannak-e már? Hegy gyomrából lezúduló patakok, hűsek, szomjoltók? Könnyeinket hullajtjuk kertetekre, Mond bőséggel elég az öntözésre? Mond fiam találkoztál édesapámmal, nagyszülőkkel? Vannak-e nyulacskák a réten, madarak szikrázó napsütésben? Búzamezőn a sok tarka pillangó? A gyümölcsfák bőséggel adnak termést? Piros almát édest ropogóst? Kisfiam szoktál-e álmodni szerelmedről, testvéreidről, Barátaidról és rólunk anyácskáról és apácskáról? Oly jó lenne hallani felőled, látni szivárványnak ablakában Érezni téged a fénysugárban, szellő fuvallatában Érezd jól magad fiam, legyél boldog Amíg meg nem érkezünk mi." Keller Ágnes

Nagyon fogsz hiányozni. . . Nyugodj békében

  Azért gyujtom e gyertyákat hogy gyógyuljon meg betegségeiből és még sokáig köztünk maradhasson. isten segedelmével. Amen. Drága Édesanyánk' (mamus)nagyon szeretünk' kérlek ne menj el,maradj még nekünk. Sokszor imádkozunk érted, s kérjük a Jó Istent vigyázzon rád. gyógyulj meg,maradj még köztünk sokáig. szeretettel ölel,csókol bari,ági,miki Ezen a borús napon  2018/01/25 én este 21h kor szeretett drága Édesanyánk lelke a Jó Istennél megkezdte szolgálatát.  Reméljük nyugalomra és békére lelsz odaát. "Ülj le egy percre, s gyújts egy gyertyát, Gondolj most arra, ki fentről vigyáz rád. A halállal a létnek nem szakad vége, Emlékezz Rá, s veled marad örökre. " "Ne fájjon nektek, hogy már nem vagyok,  Hisz Napként az égen nektek ragyogok!..  Ha szép idő van, s kék az ég,  Jusson eszetekbe sok szép emlék,  Ha rám gondoltok soha ne sírjatok,  Hisz szívetekben jó helyen vagyok..."   Nem haltam meg, Csak ezentúl,  mindig egyedül ébredsz.  S nem leszek veled Éjszaka,  amikor álmodból sírva rettensz.  Nem haltam meg.  Csak ezentúl, nem csókolom a könnyed.  Ha terítesz, elég lesz egy tányér is,  s már sosem lesz közös Ünnep.  Nem haltam meg.  Csak ezentúl, Ne félj!  Ne hulljon a könnyed.  Mert láthatatlanul Követlek én.  S ezentúl,.. Örökre így lesz.                                   Már nem vagyok más, csak égi jel Néha megjelenek neked, de gyorsan tűnök el Ott bujkálok mindenben A mosolyodban, és a könnyedben Néha veled vagyok, néha nem De benned élek örökre s szüntelen.   Ha tudtam volna, hogy utoljára lép ki az ajtón,  szorosan átöleltem volna, hogy ne hagyjon itt.  Ha tudtam volna, hogy utoljára mosolyog én rám,  visszamosolyogtam volna rá én is csendesen és némán.  Ha tudtam volna, hogy utoljára hallom a hangját,  figyeltem volna Rá, hogy halljam, ha érzem a hiányát.  Ha tudtam volna, hogy utoljára kér lehetetlent,  még ha tudom is, hogy hiába, megtettem volna mindent.  Ha tudtam volna, hogy ez lesz az utolsó álma,  vigyáztam volna, hogy nyugodtan még tovább álmodja.  Ha tudtam volna, hogy ez lesz az utolsó napja,  higgye és tudja, hogy szeretem, arra kértem volna.   _ "Istenem súgd meg neki halkan, lágyan szólj hozzá, hogy ne zavarjam. Álmomban keressen meg engem, még egyszer lássam, hadd öleljem. Nem szólnék róla, tönkretesz a bánat, csak hadd lássam még egyszer drága anyukámat. Had legyen nekem ez a legszebb álmom, Remélem tudja, hogy én minden nap várom..."