Drága kicsi Kristóf ki végig harcoltál maga voltál a csoda. Vigyázz Testvérkédre, Anyára, Apára, a kis és nagy sorstársakra.   Szívem összes szeretetével: Ármin anyukája  

Ő egy igazi angyalka volt, mindenkin segített, túl jó szívű volt. Nem kivánhattam volna nála jobb, szebb, okosabb, megértőbb, jobbszívű, szerető gyermeket. Csak 29 évet lehetett velem, még nem is élt. 

"Nem vársz már minket ragyogó szemekkel nem örülsz már nekünk szerető szíveddel. De egy könycsepp szemünkben Érted él egy gyertya az asztalon Érted ég S bennünk él egy arc, egy végtelen szeretet amit tőlünk soha senki el nem vehet. Telhetnek hónapok, múlhatnak évek szívből szeretünk s nem feledünk téged. "      Ahogy a napok rövidülnek Úgy érzem mintha köd borulna rám, Ahogy az éjjelek lehűlnek Mind gyakrabban jut eszembe anyám. Mit oly sokszor elhalasztottam Elmondanám, mert úgy érzem, hogy vár Jóvá tenném mit mulasztottam, De nem lehet, mert Ő már messze jár. Ó mennyi mindent nem tettem meg! Még nem késő, te még megteheted Megőszülve is maradj gyermek Mondd meg neki mennyire szereted. Két keze érted dolgozott csak Mindennél jobban szeretett Az éjet is nappallá téve Óvott téged és vezetett Míg lehetett, míg lehetett. Amit akkor elfelejtettél Talán még jóvá teheted Hát menj, rohanj és simogasd meg A téged védő két kezet Amíg lehet, amíg lehet. S ha olykor nagyon elfáradtál Ő hozta vissza kedvedet Ő tanított beszélni téged Nyitogatta a szemedet. Mert szeretett, úgy szeretett. Most vár valahol megfáradtan Nem kér sokat csak keveset Hát szaladj hozzá, mondj egy jó szót Egy vigasztaló kedveset"

Ne fájjon nektek, hogy már nem vagyok, Hiszen Napként az égen nektek ragyogok! Ha szép idő van, s kék az ég,  Jusson eszetekbe sok szép emlék. Ha rám gondoltok, soha ne sírjatok,  Inkább a szép dolgokon kacagjatok! Ha telihold van, az értetek ragyog, S azt jelenti, hogy boldog vagyok. Ha rám gondoltok, soha ne sírjatok, Hiszen a szívetekben jó helyen vagyok! ......................................................................... A VŐLEGÉNYEM volt az én mindenem. Ő így írt erről: "Szemem fénye, szemed fénye. Tudod Te ezt?" Németh István KIVÁLÓ MÉRNÖK, FOTÓMŰVÉSZ, VERSÍRÓ. Fantasztikus TÁRS,  IGAZI ILLEMTUDÓ FÉRFI, csodás humorérzékkel. Az én KINCSEM, a MINDENEM. CSUPA SZÍV, CSUPA LÉLEK, MOSOLY és VIDÁMSÁG! S ami a legcsodálatosabb, hogy sosem hivalkodott. Szerény volt és egy zseni. A legjobb és legtisztább szándékkal élte az életét, a legőszintébben. Mindenkit tisztelt és becsült. Még olyanokat is, akik erre egyáltalán nem szolgáltak rá... Szíve utolsó dobbanásáig hitt abban, hogy a problémákat szépen is meg lehet oldani... De túl jó volt erre a világra. "Van olyan, mi mélyen felkavar Elűzi álmod, s éjjel is ébren akar. Van mi megdöbbent, s nem érted Miért a rossz, ha lehetne szépen Van olyan is, mi lever és sírnod kell Könnyeid szaladnak arcodon el És van sok, mely a magasba emel Szárnyakon repülsz, az egekbe fel." Németh István verse 2017. május 24-én íródott . ................................................................................................................ Menyasszonyod: Csak pár évet, pár hónapot, a végtelenben egy napot alszol egyedül SZERELMEM! Csak egyet álmodsz, és én jövök, A földön itt semmisem örök, S melletted leszek újra én. És rád roskadok, Mindenem. Ott messze túl a Mindenen, Ott újra eggyé forradunk. Köröttünk zeng a végtelen, De túl a földi életen Nem érhet többé semmi vész, ígérem. S újra viselem gondodat, Csak még pár földi dolgom akadt, Elvégzem, s aztán jövök Kedvesem. Addig az álmod csodaszép legyen, A másvilági réteken Szebbek talán az álmok is. Aludj, csak aludj, s már ott vagyok, A végtelenben egy napot Aludjál addig Szerelmem, MINDENEM! Aludjál, s csodaszépet álmodjál! Másnak talán rég elmúltál, de én nem felejtlek holtomiglan: Álmom vagy a valóságban, S valóság vagy álmaimban. Te vagy a MINDENEM! Csodaszépet Életem! Köszönöm, hogy itt és így voltál velem, életem legszebb éveit adtad nekem! A legnagyobb biztonságban éreztem magam Melletted! <3 A Te Napsugarad, a Te pici porcelán Babád (Arra fogok emlékezni, mikor az életem hátralevő része is letelik, hogy a legjobb dolog, amit valaha tettem, hogy szerettelek Téged!)  

 " Az emlékezéshez nem emlék, hanem szeretet kell, s akit szeretünk, azt nem feledjük el.     Édes Kisfiam! Nagyon szertünk! Nagyon hiányzol nekünk!     " Köszönjük hogy éltél és minket szerettél, Nem hagytál itt minket, csak álmodni mentél. Szívünkben itt él emléked örökre, ha látni akarunk, felnézünk az égre. Csillagok útján utazol tovább, Ott várj ránk, ha a mi időnk is lejár. "   Ne jöjj el sírva síromig,  Nem fekszem itt, nem alszom itt;  Ezer fúvó szélben lakom  Gyémánt vagyok fénylő havon,  Érő kalászon nyári napfény,  Szelíd esőcske őszi estén,  Ott vagyok a reggeli csendben,  A könnyed napi sietségben,  Fejed fölött körző madár,  Csillagfény sötét éjszakán,  Nyíló virág szirma vagyok,  Néma csendben nálad lakok  A daloló madár vagyok,  S minden neked kedves dolog... Síromnál sírva meg ne állj;  Nem vagyok ott, nincs is halál. Mary Elizabeth Frye _

Hosszú szenvedés és betegség után örökre elaludtál APUCIKÁM! Örökké Szeretni foglak. Az angyalok vigyázzanak rád odafent.

Mindig életvidám, életerős, szeretetreméltó ember volt, aki nagyon szerette a családját, barátait, ismerőseit és az állatokat is. Mindenkinek segített, aki bajban volt, mindig lehetett rá számítani, biztos pont volt a családban.

" Igaz, hogy most ti engem temettek, Én azért most is, itt vagyok veletek! Lélekben, egy másik dimenzióban. Januárban, esőben, hóban, fagyban. Nem látom síró szemeitek, hulló könnyeitek. Higgyétek el nekem sem könnyebb! Nem láthatom csillogó szemetek, Mint mikor még itt voltam veletek. Nem érezhetem kezetek melegét, Mint beteg ágyamnál, mikor még, Foghattuk egymás kezét. - Nehéz. Nehéz a kezem - leteszem. Nehéz a szemem - lecsukom. Megyek az úton, de ne sirassatok. Földi életemből csak ennyi jutott. Isten, minden embernek kimérte, Kinek hol a kezdete, és hol a vége. " /Kardos Győző/

Petri György: Ha majd Ha majd itthagylak téged, kérlek, ne félj, majd óvlak odaátról, hogy ne érj buta véget,... hogy ne boruljon rád hirtelen az éj. Ültessél a síromra sok virágot, árvácskát, gyöngyvirágot, ibolyát, mikor a pusztulás rólam mindent lerágott, a virágok legyőzik a halált. Nem halott ő,tudhatnád már Csak magasan száll, oly magasan hol madár sem jár... ha szereted , töröld meg szemed Enyhítsd bánatod  -  bánatát a hited többet ér neki s örül, ha remélni lát.... nem halott ő, tudhatnád már csak magasan száll, oly magasan, hol madár sem jár.... Békére leltem Ne aggódj! Ne! Egy percig se. Töröld le könnyed, s újat ne növessz helyette! Békére leltem immáron, megtaláltam nyugvásom. Pihenek már, nem fáraszt a világ, nem fáj a sok gond ma már. Nem félem többé a halált, nem korholom véges életem, nem siratom az elmúlást, nem, mindez már nem érdekem. Ne rendülj meg! Ne! Egy múló pillanatra sem. A szomorúság sosem volt kenyerem. Szerettem, hogy szeretted, mikor nevettettelek, s szerettem, hogy nem szeretted, mikor komor kedvem lett. Nevess azon, amin egykoron, s felejtsd el, hogy most borúra váltottam hangulatod. A kevés öröm, mit okozhattam, legyen most aranyárban mérve, s becsüld azt, fel- felidézve. Ne fakadj ki! Ne! Egy villanó momentumra sem. Feledd el, bocsásd meg nekem, hogy végzetemmel csaltalak meg. Hálátlan voltam, ne büntess érte. Nagyobb fájdalom volt erre magam ráeszmélnem. Elhagytalak mindannyitokat, mert fontosabbnak tűnt az, ami már nem létezik, holott te még mindig itt vagy. Ne törj meg! Ne! Egy szívet zúzó, végtelennek tetsző harmatnyira sem. Fájt téged elveszítenem. Fáj, hogy fáj neked utolsó tettem. Fáj, hogy nem tartottam ígéretem. Fáj, hogy nem élhetek. Fáj, hogy nem veled. Fáj, hogy nélküled. Fáj, hogy fáj. Légy te gyógyírem! Kösd be sebem a tudattal, hogy nem tettem ellened. Mutasd meg a gyógyulást, mosollyal gondolva rám. Örömöd legkisebb csillanása is lángoló sebet olt fáradt testemen. Szeresd emlékem. Ne sírd elmúlt jövőmet. Ne bánkódj, mert végem értem. Ne. Ne. Szeress, ahogy én téged. Ha meghalok, engedj, hadd menjek el! Vár reám, mit látnom s tennem kell. Könnyeiddel magadhoz ne köss, Örülj, hogy sok évünk volt közös. Szerettelek. Hogy mily jó volt veled, Te meg nem tudhatod, csak sejtheted. Hogy szerettél, köszönöm neked, De útra most már egyedül kelek. Bánkódj kicsit, ha bánkódnod muszáj, De túl sokáig magadba ne szállj! Csak rövid időre leszek tőled távol, S emlékem szívedben addig is világol. Sosem leszek messze, megy tovább az élet. Látni s érinteni nem tudsz engemet, Szívedből érezd szeretetemet! Veled lesz mindenkor, lágyan átölel, Míg végül te is egyedül indulsz az úton el. Tárt karokkal várlak majd s boldog mosollyal, Hazaérsz hozzám minden bizonnyal!!   Ha rám gondolsz majd, nézz fel, mert én ott vagyok, ahol az ég átkarolja a csillagot. A tejút végtelen gyémánt fövenyén, a galaxisok hömpölygő porködén, lelkem ott száll majd, hol a végtelen téridő a száguldó fényeken. S a bíborban úszó, örvénylő fotonok hívnak, és velük majd csendben összeolvadok. Hogy hajadra hullva, akkor is érezzelek, amikor többé már nem foghatom kezed. S ha fázol is, ne félj, mert én nem hagyom. Langyos napsugár leszek édes arcodon. Hold fényén suhanva őrzöm álmodat, hisz tudom, mindig is téged vártalak. S ha elszólít tőled mégis majd az ég, így örökkön örökké veled maradnék.  

http://nrfporta l. extra. hu/news. php? readmore=414