Örök az arcod, nem száll el szavad,   Minden mosolyod a szívünkben marad!  

"SOK SZÁZ GYERTYA ÉG, KÖNNYCSEPPTŐL ÁZNAK, LELKEDRE AZ ANGYALOK VIGYÁZNAK. MÁR NINCSENEK SZAVAK MELYEKET SUTTOG A SZÁD, MA LEHAJTOTT FEJJEL NÉMÁN EMLÉKEZÜNK RÁD! "   Nyugodj Békében Mama! ! ! !    

Meggyötört lelkem csupa könny és bánat. A virágos rét nélküled sivár és száraz. Megszakad a szivem, mert örök búcsút vettél. Csillagok közt Te, a legfényesebb lettél Angyali mosolyod nem ragyog rám többé, De Te a szívemben élsz mindörökké!

,, Küzdöttél, de már nem lehet. A csend ölel át, és a szeretet. Csak az hal meg, akit elfelejtenek, Örökké él, akit nagyon szerettek. " Tóth Árpád

" Megállt egy szív, amely még élni vágyott,                                                                                                                                              Pihen az áldott kéz, amely dolgozni imádott                                                                                                                                          Nélküled üres és szomorú a házunk                                                                                                                                                      Nem hisszük el, hogy Téged hiába várunk"                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                          Juhász Gyula

Egy önzetlen segítőkész barát volt, bármiben lehetett rá számítani ő mindíg kiáált és segített a barátainak.

Mama, Úgy fáj, hogy itt hagytál, Mama, Hisz el se búcsúztál, Fentről hallasz talán...Én megyek ő hozzá, de ő nem jő ide vissza én hozzám. Egyetlen titka volt jóságos lelkednek: mosoly, hit és tiszta szeretet! Nyugodj békében drága Zsuzsimama! :- ( Még máig is várom, hogy belépjel drága Zsuzsimama,  De tudom, hogy többet ezt nem érzem.  Újra akarom nézni a kedves arcod,  de nem láthatom drága mosolyod Zsuzsimama.  Édesanyám még most is hallom a hangodat,  Elporladt kezed még most is simogat.”  

   "A lelki sérülés nem múlik el soha,  de hozzá edződik a lélek."  Karinthy       Emlékét most is őrzi a szívem, álmaimba visszajár,  Egyszer volt és ne kérdezd hol van,  Bennem él örökre már...                     "A mélybe csak tested merült el,  csak ő tűnt el a föld alatt,  de lényed lényege ezer felé  szóródva is köztünk maradt."    /Keszei István/                                                                      "   , mert utad szép és örök                     a Tündérfényű csillagok között.                                                    * Radnóti-Égi vándor dala.*       http://youtu. be/a9B61GstBEo                                                  https://youtu.be/5c9tL6NlKHU     Reményik Sándor Viszontlátásra  Viszontlátásra, - mondom, és megyek.   Robognak vonatok és életek - Bennem, legbelül valami remeg. Mert nem tudom,  Sohasem tudhatom:  Szoríthatom- e mégAzt a kezet, amit elengedek.   Viszontlátásra: mondom mégis, mégis.   Viszontlátásra - holnap. Vagy ha nem holnap, - hát holnapután.   Vagy ha nem akkor - hát majd azután.   És ha aztán sem - talán egy év mulva. S ha még akkor sem - hát ezer év mulva.   Viszontlátásra a földnek porában,   Viszontlátásra az égi sugárban.   Viszontlátásra a hold udvarán, Vagy a Tejút valamely csillagán - "Vidám viszontlátásra" mégis, mégis!         Kegyelettel gondolunk Rád             Érted világítson              A HIÁNYOD ÖRÖK                                                                      Van az emlék. . . . Valaki itt hagyta őket. Valaki, aki elment. De hagyott valamit. Sok emléket. Sokszor felidézhetetlen, már csak foszlányokban, érzésekben, félelmekben, fájdalmakban, apró örömökben, pillanatokban élő emléket. Amelyek itt vannak egy darabka hangban, néhány képben, teleírt füzetekben, néhány hátrahagyott ecsetben, ecsetvonásban. És bennünk. . . . Mert nem csak emléket hagyott. Annál sokkal többet. A valóságot. Az életet. Az emléket, amely tovább él. Nem szavakban, nem gondolatokban, nem tettekben, és nem tárgyakban. Hanem magában az életben. Egy másik életben. Ami az övé is. Így válik az emlék jelenné, jövővé. Lehet ennél többet hagyni? . . . .               "Küzdés az élet, nyugvás a halál. "                               Madách Imre