" Mikor motorommal útra keltem, még nem tudtam, hogy ez volt az utolsó utam. Nem térek hozzátok vissza, többé soha, Nem tudtam, hogy sorsom ily mostoha. Hisz még fiatal vagyok, élni akartam! " " Égi motoros menj hát utadra, S fentről vigyázz baritaidra! Most égi autópályán tartod az iramot, szabad lettél, mindt a madár, mert nincs sebesség határ! A mennyország vár, s Te hajtasz tovább...... Égi szervizekben dolgozol már törött Kawasakik és Hondák, régi motoros cimborák. De mind kik itt maradtunk, hiányod látjuk, s a felhőkre nézve Néha rólad álmodunk. Égi motoros menj hát utadra, S fentről vigyázz barátaidra! "

 

Kónya Lőrincné Sípos Zsuzsanna nagymamám. Férje Kónya Lőrinc /meghalt 1938/, Kónya Erzsébet lányuk /meghalt 1938/. Debrecen Leiningen utca 9 szám alatt laktak.

 "Édesanyám elment, örök álomra tért, nem aggódik többé szeretett lányáért. Könny hullik szememből, a fájdalom könnye, szívembe örök lesz drága emléke. "

"Egy ember addig él, amíg emlékeznek rá. " Fekete István

Az ország Csicsója

 

Sásdi lakos

"Szerettem volna még élni köztetek, de a sors másképp rendelkezett küzdöttem, de már nem lehet szeretteim, Isten veletek! " Ő volt a legjobb édesanya , nagymama és anyós a világon. Addig vagy boldog, míg van aki szeret, aki a bajban megfogja kezed, s, hogy milyen fontos is volt neked, csak akkor érzed ha nincs már veled! " Az egyetlen, és pótolhatatlan ÉDESANYÁM! ! Siratom azt akit nagyon szerettem, mert én őt sohasem feledem. Becsukom a szemem látom az arcát, ha csend van hallom a hangját. Érzem, hogy odabent valami nagyon fáj, vele álmodom éjszakákon át. Sajnos elment és nem maradhatott Lgdrágább Édesanya és nagymama aki élt- halt gyerekeiért és unokáiért. A világ legjobb anyukája nagymamája anyósa volt. Aki ismerte az csak szeretni tudta. A családjáért élt. Feltétel nélkül szerette, segítette, védte gyermekeit, unokáit. . megállt a drága sziv , mely élni vágyott, pihen az áldott kéz, mely dolgozni imádott. Nem vár már bennünket ragyogó szemekkel, nem örül már nekünk szerető szivével, De abba reménykedünk, hogy jó helyre ment el, hisz ő a jónál is jobbat érdemelt .

 

Az ádesapám volt. Nagyon szeretem és mindenki nagyon szerette aki ismerte. Még most is nagyon hiányzik pedig már 22 éve nincs velem.

 

A halál tulajdonképpen jelentéktelen dolog. . . valójában csak átmentem ide a szomszéd szobába. Én én vagyok, te pedig te. Akármit is jelentettünk egymásnak egymás életében, ez mit sem változott. Nevezz csak nyugodtan a megszokott nevemen, b eszélj velem ugyanazon a könnyed hangon, melyen mindig is beszéltél. Ne változtass hangszíneden. Nevess ugyanúgy, ahogy valaha együtt nevettünk a vicceken. Imádkozz, mosolyogj, gondolj rám - emlegesd fel a nevem nap mint nap, ahogyan annak előtte is, de ne árnyékolja be semmi a hangulatot, amikor szóba kerülök. Az élet nem kapott semmiféle új jelentést. Minden olyan, mint amilyen volt, nem szakadt meg a folytonosság. Az, hogy nem látnak, még nem jelenti azt, hogy nem kell rám gondolni. Várok rád, itt vagyok a közeledben - egészen közel. Nincs semmi baj. "     A temetésen sosem az elhunytat siratjuk, hanem magunkat, mert tudjuk egyedül maradunk.   “Egy ember addig él, amíg emlékeznek rá. ” 

Nem élt belőle több és most sem él, s mint fán se nő egyforma két levél, a nagy időn se lesz hozzá hasonló.