Csak az hal meg, akit elfelejtenek. " Álmodtunk egy öregkort, csodásat és szépet, de a kegyetlen halál mindent összetépett. Csoda volt, hogy éltél, és bennünket szerettél, nekük nem is haltál meg, csak álmodni mentél. Egy reményünk van, mi éltet és vezet, hogy egyszer majd találkozunk Veled. "

   "Én már alszom a zúgó lomb alatt, Ne zavarjátok álmomat. Boruljatok le halkan, csendesen és gondoljátok, Hogy nem fáj semmi sem. Ha majd rátértek ti is erre az útra Megyek elétek és találkozunk újra"

Angyalok suhannak gyertyaláng fölött, a jövő előtt, a múlt mögött. Emlékszem azokra kik nincsenek közöttünk, talán lelkük röppen itt fölöttünk. Törékeny angyalként vigyáznak ránk, mindegyik lélekért égjen egy láng, így őrzöm őket szívembe zárva, ég értük esténként e gyertya lángja! Lassan csitul a fájdalom, Nehezen gyógyul a seb. Hatalmas az én bánatom, Ő ezt már nem érzi meg. Itt hagyott minket csendesen, Elvitte tőlünk a halál. Nem hív magához senkit sem, nem szól, hogy valami fáj. Üvöltenék! - ha hallaná, . . . - hiába, nincs visszaút. Fájdalmamat mi oltaná? Sírok csak, nincs más kiút. Pihenjen békén nyughelyén. - Bár elfárad a bánat, Fájón, bénultan siratom Őt, Drága Édesanyámat!

"Köszönjük, hogy éltél és minket szerettél. Nem haltál meg, csak álmodni mentél. Szívünkben itt él emléked örökre, ha látni akarunk csak felnézünk az égre. A csillagok között utazol tovább, ott várj ránk, ha időnk lejár. "

   

Édesanyám Családon belüli erőszak áldozata lett.

 

"Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek. Ők itt maradnak bennünk csöndesen még, Hiszen hazánk nekünk a végtelenség. " (Juhász Gyula)