Egy önzetlen segítőkész barát volt, bármiben lehetett rá számítani ő mindíg kiáált és segített a barátainak.

1969 -ben indult karrierje a  Nemzeti Színházban , ahol  1970 -ig játszott.  1973 - 1975  között a  szolnoki   Szigligeti Színház  társulatának tagja volt, majd  1975 -ben átszerződött a  25. Színházhoz   1977 -ig.  1977 -ben a  Mafilm  művésze lett, később szabadfoglalkozásúvá vált. A  Rock Színház  alapítótagja,  1982 -ben a  Sztárcsinálók  című, első magyar rockoperában Seneca szerepében aratott zajos sikert. Az  1990-es évek  derekán a  Kisváros  című filmsorozat Hunyadi Jánosaként tűnt fel a televíziók képernyőjén. Mind a komédia, mind a komolyabb műfajok terén megállta a helyét, gyakran szerepelt a  Rádiókabaréban . A  Nemzeti Kamara Színház  igazgatója volt haláláig, a  Magor-mozgalom  és a  Magyar Gárda Egyesület  alapítója.  Solymáron  élt. (wikipédia) Penészleki temető Állok a hóban, a dombon. Vékony cipőben topog a gyász,  nem férnek el a koszorúk,  nem fér el a jajgatás. A bádogszínű ég alatt egykedvű varjak. Varjak az ég alatt, a dombon. Kántáló, fekete varjak: "bűnös volt, bocsáss meg néki, Uram" A dombra feküdt temetőn rokonok,  talpam alatt ők is mocorognak. Emitt nagyapám, dédem,  látom nevemet  fejfákra írva. Együtt vagyunk, ahogy sose voltunk és csak itt lehetünk. Felcsap a jaj, és rögtön elrántja a szél a harangszót. Sírva jajongnak néném asszonylányai is,  és a halottat  akarja ölelni a bátyám. "Fehér volt a hajad, mint a tejföl"- mondta nekem és nevetett hozzá mára halott néném. Nevetett és kiabált mindig valamit.,  de a szeme tele volt könnyel.  "Mikor jössz nálunk megint?" Mért nem maradsz még, hadd el,  ó, ülj mán le magadnak." Miért mentem el, miért megyek el onnan, ahol szeretnek? És miért jövök újra meg újra? Talán, hogy lopva megsimogasson a múlt,  hogy még egyszer megpillanthassam a határból ballagó nagyapám szekerét, a saroglyán felderengő gyermekkorom aranyát. Többet tehettem volna,  ha maradok? Ha ide fulladok a homokba, ha eke fölé görbülök, és belenő fejembe a kucsma? Néma az út. Temetőtől a házig. Előtte a kút. Ostor- fája, kolonca régen alá- hullott az időben, elevült gémmel meredez. Most merül épp el a Nap, beleroppan  az alkonyat burka.  Csend evez át a tavon. Vak denevérek szárnya alatt összezömül a sötét, és míg a Hold lámpáz körülöttük, az erdők  sörtéje alatt valahol készül az útra megint a halál.  

 Elmentél, pedig sok dolgod lett volna még  Megtölteni szépséggel családod életét  Elmentél, s veled együtt eltünt a remény  De lelkünk egy darabja utadon elkísér  Veled vagyunk most is, TE pedig velünk vagy  Mert szeretetünk irántad oly végtelenül nagy.

Nyugodjon békében Cipő az ország egyik legjobb énekese a Republic frontembere. . .

                                                     

Néhány kép nem maradt más több Megsárgulva ellepi a köd Elment és már nem jön vissza A szívem örökre siratja. Mindenkiben téged látlak Szembejössz velem minden nap Kereslek, de nem talállak Jó lenne hallani a hangodat. Minden szó belülről ered Úgy látnám még a két szemed A szívembem mindig lesz helyed Mondd, hogyan mondjam el neked. Egy percig még, ha láthatnám Ezért mindenem odaadnám Úgy megfognám mindkét kezed Elmondanám, hogy ég veled. Egy percig még, ha láthatnám Ezért mindenem odaadnám Úgy megfognám mindkét kezed Elmondanám, hogy ég veled. Szemmel látom messze a túlsó part Az örvény a lelkemben visszatart Keresem magamban, hol van a híd Ami a nehéz napokon átsegít. A hangzavarban te voltál a csend, Viharban a menedékem. Akkor tudod meg mi az értéles, Ha már nincs, minden elveszett Telnek-múlnak a nappalok Úgy érzem megbolondulok Szavakba önteni nem lehet Egy darab a szívemből elveszett Egy percig még ha láthatnám Ezért mindenem odaadnám Úgy megfognám mindkét kezed Elmondanám, hogy ég veled. Egy percig még ha láthatnám Ezért mindenem odaadnám Úgy megfognám mindkét kezed Elmondanám, hogy ég veled. Csillagként ragyogsz az égen Tudom, fentről vigyázol rám.

Előttünk már hamvassá vált az út És árnyak teste zuhant át a parkon, De még finom, halk sugárkoszorút Font hajad sötét lombjába az alkony: Halvány, szelíd és komoly ragyogást, Mely már alig volt fények földi mása, S félig illattá s csenddé szűrte át A dolgok esti lélekvándorlása. Illattá s csenddé. Titkok illata Fénylett hajadban s béke égi csendje, És jó volt élni, mint ahogy soha, S a fényt szemem beitta a szívembe: Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te, Vagy áldott csipkebokor drága tested, Melyben egy isten szállt a földre le S lombjából felém az ő lelke reszket? Igézve álltam, soká, csöndesen, És percek mentek, ezredévek jöttek, - Egyszerre csak megfogtad a kezem, S alélt pilláim lassan felvetődtek, És éreztem: szívembe visszatér, És zuhogó, mély zenével ered meg, Mint zsibbadt erek útjain a vér, A földi érzés: mennyire szeretlek!    

ÉDESAPA, IGAZ BARÁT!Mindenki ,aki ismerte,szerette Őt.Jókedvű,vidám,élettel teli. Lányait,unokáit,imádattal szerette

  " Elmondok egy imát és meggyújtok  egy gyertyát,  Lángja apró, mégis meleget és fényt ád.  E kis láng a mi üzenetünk néktek:  Szeretetünk nem múlik, a szívünkben éltek! " 

 

 

Csodálatos Feleség, Édesanya és Nagymama volt.                                                                           "Örökre velünk maradsz őrizzük mosolyodat." "Az, hogy túlteszed magad rajta, nem jelenti azt, hogy elfelejted, nem jelenti azt, hogy hűtlen leszel az érzéseidhez, csak annyit jelent, hogy tűrhető szintre csökkented a fájdalmad, egy olyan szintre, ami nem tesz tönkre. Tudom, hogy pillanatnyilag elképzelhetetlen, hogy túltedd magad rajta. Lehetetlen. Felfoghatatlan. Elképzelhetetlen. Nem akarsz túl lenni rajta. Miért is akarnál? Nem maradt neked más, csak ez. Nem kellenek a kedves szavak, nem érdekel, mit gondolnak vagy mondanak mások, nem akarod tudni, hogy ők mit éreztek, amikor elvesztettek valakit. Ők nem te vagy, igaz? Ők nem érzik azt, amit te. Az egyetlen dolog, amit akarsz, az, amit nem kaphatsz meg. Elment. Sosem jön vissza. Senki sem tudja, milyen érzés. Senki sem tudja, milyen az, kinyújtani a kezed, és megérinteni valakit, aki nincs ott és soha nem is lesz. Senki sem ismeri ezt a betölthetetlen űrt. Senki, csak te." "Tiéd a csend és a nyugalom, miénk a könny és az örök fájdalom." "Hulló könnyekkel állok sírod felett, a koporsó bezárta legdrágább kincsemet. Megállt egy szív, mely élni vágyott. Csak az idő múlik, feledni nem lehet. Nehéz az életet élni nélküled. Felejteni téged soha nem lehet. Ha a bús napjaim le fognak telni, Oda vágyom hozzád megpihenni."