Popovics Gyula emlékére! 2005 február 23. - án hosszú súlyos betegség után édesapám örökre elaludt! Aznap délután kihívatta anyával a mentőket, hogy vigyék be mert nem érzi jól magát. Akor már tudta és érezte nincs visszaút. Soha nem akart bemenni a kórházba, de azt sem szerette volna ha otthon találjuk halva. A mentő kijött rátették a hordágyra és testvéreimmel kikisértük a kapuba. Ma is magam előtt látom édesapám arcát és szemeit ahogy akkor ránk nézett, ezt soha nem felejtem el. Öcsém és édesanyám bementek vele a kórházba, mi pedig a húgommal otthon maradtunk anya beteg testvérével. Este 23:00- kor anyáék hazajöttek. Másnap szerettünk volna bemenni hozzá látogatóba de 12:10- kor jötta a telefonhívás, anya volt az azt mondta sírva " gyertek haza, apátok meghalt" . Soha nem felejtem el azt a fájdalmat amit akkor éreztem! Nem tudtunk elbúcsúzni, és soha többé nem fogom hallani a hangját. A kórházban azt mondták, 23:30- kor elaludt és álmában érte a halál. " Annyira szerettem volna élni, a betegséget legyőzni! Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett! Így búcsú nélkül, szívetekben tovább élhetek! " Emléke szívűnkben örökké él!

Kegyetlen volt az élet, meghalt mielőtt megszületett volna. Soha sem felejtem azt a napot. Nyugodj békében drága kis Bence. Nem ismeretelek mégis szeretlek.

 

 

Megtőrt szívvel búcsuzom, Fájó emléked őrzöm. Fiatalon elmentél, Pedig hogy reménykedtél.

Elmentél keresünk A temetőt járjuk Ülünk a sirodnál Ez lett a világunk Ülünk itt és várjuk Hátha még meglátunk Mosolyod az égen És mi lessük hátha ujra látjuk

A legjobb Édesanya és Nagymama és Dédnagymama.

 

Kedves fiú