G Y Á S Z   Még az előbb szemembe néztél, Erőtlen kezeddel megérintettél. Arcodra mosolyt erőltettél, S halkan súgtad fülembe, Ne félj! Míly gyorsan elszállt ez a pillanat! Fénytelen szemeid lehunytad. Kezed kezemből kicsúszott, Arcod megnyugodott, így búcsúzott. Nem félek! Lelked remélem békére talált, S Te már a menyekből vigyázol Ránk!  

Számunkra Te sohasem leszel halott Örökké élni fogsz mint a csillagok Drága jó szívét, két dolgos kezét Áld meg Atyám. S mi köszönjük, hogy õ lehetett a mi Nagymamánk !

 

 Tudod, mi a bánat, ülni egy csendes szobában, s, várni valakire Aki többé már soha nem jöhet Szeretni valakit, Aki nagyon szeretett Téged. . . Könnyeket tagadni, mik szemedben égnek, Tiszta csillagos égboltra nézve Csillagba bújtatott angyalként ŐT keresve! :( Sírodhoz vezet utunk, feledni téged sohasem tudunk. Feledni téged sohasem lehet, mert TE magad voltál a jóság és a szeretet! Elmentél tőlünk, mint a lenyugvó nap, de szívünkben élsz, és örökké ott maradsz! "

Nagyon de nagyon hiányzik!

Megyek Hozzád! Vársz Rám ! Tudom! Egy könnycsepp lefolyik arcomon, de lehajtom fejem, hogy ne lássa senki, hogy tud a bánat engem tönkre tenni! Átölel szorosan, mintha társam lenne, mintha velem, bármit megtehetne, belemar húsomba már mindenem vérzik, még jó, hogy mások a fájdalmam nem érzik! Megyek Hozzád ! VÁrsz RÁm ! Tudom! s, közben halkan neved suttogom! Jön a bánat is, tt jár mögöttem, micsoda hatalma lettt már fölöttem! S itt vagyok látod  én , és a bánat , de nem láthatom meseszép orcádat, mert a rideg kő előlem eltakarja, reszkető vállam a bánat átkarolja! Most simogat, vigasztal, hazakísér, csendben, Meglátta végre mi van a szívemben. Nem mar a húsomba soha többé, inkább segit vinni a gyászom , most és MINDÖRÖKKÉ!   Az emléked örökké bennem fog élni, a szívemből soha többé nem tudlak kitörölni! lányod és unokád

A jeljobb ÉDESANYA, NAGYMAMA!

Nagyon szeretünk! :(

Búcsúzom.. Furcsa, mennyire fáj, amikor egy barát elköltözik - és amit hátrahagy, csupán a csend.

Dénes Zoltán 1957. május 12-én született Szegeden. 1985. június 14-én Szegeden szentelték pappá. 1985–86-ban Mórahalmon szolgált adminisztrátorként, majd káplánként a debreceni Szent Anna-főplébánián 1986–87-ben és Gyulán 1987–89-ben. Újirázon 1989-től haláláig, Berettyóújfaluban 2014-től 2016-ig volt plébános. 2010-től haláláig espereshelyettes volt a Berettyóújfalui Esperesi Kerületben. 2012-ben címzetes kanonoki címmel ismerték el lelkipásztori helytállását. 2019. augusztus 19-én a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést vehette át. Fáradhatatlanul kutatta és odaadóan szerettette meg tanítványaival és az érdeklődőkkel a bihari táj vallásnéprajzát. Kezdeményezéséből a hívek sokaságát vonta be az újjáélesztett Szent László-zarándoklatba. „Régi nagy királyunk, dicsőséges László, kérünk, légy Istennél értünk közbenjáró!” (a nagyváradi Szent László-himnusz refrénje)