Bíztunk az életben, hittünk a gyógyulásban. S mikor már abban sem, vártunk a csodára. Ajándék volt, hogy éltél, hogy ismerhettünk, hogy barátok lehettünk, hogy minket szerettél, és mi is szerethettünk. Fájt nagyon, hogy elmentél, s fáj még ma is. Az űr, mely utánad maradt, betöltetlen most is. Számunkra mégsem vagy halott, Hisszük, hogy az Örök Szeretet fényében mosolyogsz. Bennünket meg éltet a remény, hogy mikor vándorutunk végére érünk, ott fenn a mennyben, újra találkozunk.

Drága Édesapánk, bár még szólhatnál, Szívünk szakad meg, hogy itt hagytál. Miért van az, hogy aki elment, nem jön vissza többé? Egy emlék marad csupán, de az élni fog örökké. Köszönjük, hogy éltél, és minket szerettél, Nem haltál meg, csak álmodni mentél. Szívünkben itt él emléked örökre, Ha látni akarunk felnézünk az égre. A csillagok közt utazol tovább, Ott várj ránk, ha az időnk lejárt.

Tibi, mindig a családjának, a  tanításnak élt. Minden percét a történelemnek szentelte. Sok írása megjelent.

    Nincs pillanat, hogy velem ne lennél, hatalmas az ŰR amit magad után hagytál. Árva lettem, árva szülő, de hiszem, hogy ragyogsz Odafönn és ránk vigyázol, egyengeted a testvéreid útját, óvod őket, ahogy életedben is tetted, ha érezted, hogy most kell segítened. (Édesanyád)   Nikikét mindenki szerette, jósága, szeretete megnyugvást biztosított mindenki számára. Még most is szeret bennünket és fentről vigyáz ránk! (Mami, Papi)   Nem mondok semmit! Ő tudja. (Kisöccs)

Anyu!

Nyugodj Békében!

Lacikám szemy Hapi Lacipapa (Szemler László Született : 1948 Apostag, Meghalt: 2011, 07, 07 Szerető férj, édesapa, A család legfényesebb csillaga, számunkra a legjobb ember, aki itt hagyott minket. Nagyon nehéz az életet élni nélküled, fájó szívvel könnyes szemmel minden percben csak rád, gondolunk. Köszönjük a jóságot, a szeretetet, amit adtál és azt a felejthetetlen életet, amit együtt élhettünk veled. Szívünkben örökké élni fogsz. Lelked, mint fehér galamb, csendesen messzire szállt. Hiába keresünk könnyes szemünk már többé nem talál. De tudjuk, hogy a csillagok között, a legfényesebb Te vagy. Utat mutatsz, mert szívünkben örökre itt maradsz! Csak nézünk az égre, és Ő jut eszünkbe, Ő és minden cselekedete! Van egy dolog, amit tudunk: Vele lehetünk amikor csak akarunk. Csak annyi kell, hogy becsukjuk a szemünk, és Ő már fogja is a kezünk. Újra könnyes szemmel nézünk az égre, hiányzol ezt suttogjuk halkan az égbe.

Bár még egyszer újra hallanám, Ahogy szólsz hozzám, Apám! Szemedben égne a régi láng, Az, amit rám hagytál.

Annyira akartál élni. "Nem a halálra haragszom. A rákra haragszom. A rák bűzlik. A halálnak nincs szaga, de a ráknak igen. Nem is a halál ijesztő, hanem a rák. Mondjuk is, hogy a halál az élet része. A rák nem az élet része. A rák gonosz. A halál nem. A halál sok mindenre megtanít, a rák nem." Nem egészen 2 hónap alatt elvett Tőlünk, hiszen azelőtt semmi bajod nem volt!!! Csak 57 éves voltál, nagy tervekkel, álmokkal, célokkal, teli élettel és energiával. Jövőre mentél volna nyugdíjba...annyira vártad. Vártad, hiszen az Unokáddal szerettél volna több időt tölteni, vártad, hiszen végre több időt tölthettél volna azokkal akiket nagyon szeretsz a Családoddal a Pároddal a Barátaiddal, vártad, hiszen rengeteg feladatot tűztél ki Magad elé, amit meg KELL csinálni. Mert Te sosem álltál meg, sosem pihentél, egészen az utolsó hetekig. Soha nem hagytad, hogy szomorkodjunk, az utolsó napokban is Ránk szóltál: "Nem sírunk!", mit tehettünk szót fogadtunk...amíg láttad, amíg ki nem léptünk a kórházi szoba ajtaján.  Most itt maradtunk Nélküled... nehéz, nagyon hiányzol Mindannyiunknak. Tudom, erősnek kell lennünk, hiszen Te már egy sokkal jobb helyen vagy és végre semmi sem fáj.

A világ egyik legjobb embere volt, pszichológia iránti apadhatatlan érdeklődéssel. Nagyon fogsz hiányozni ! 

Tasnádi Györgyi: Halottak napjára A temetőben kigyúlnak a fények Egy- két sírra én is benézek Szívem összeszorul és fáj, amit látok Mécsesek őrzik a szeretet lángot. Elveszett emlékek élesen élednek Fátyolos szemeim a földbe mélyednek Elment és nincs többé, akit úgy szerettem Akihez minden bajommal mehettem Aki meghallgatott és anyaként védett Akitől tanultam oly sok emberséget. De érzem, hogy most a Mennyből néz le rám Mosolyogva csóválja fejét a nagymamám Mert ő már tudja, amit én csak sejtek: Jobb odaát minden elhunyt léleknek A halál nem a vég, hanem csak a kezdet Esélye egy szebb és tisztább, új életnek. Nagyon hiányzol nekünk, Mama! Szeretettel gondol Rád unokád, Hajnika.