Mikor elfáradtam fájt nekem már minden, a jó Isten átölelt magához vett engem. Szemünkben látjuk arcodat, fülünkben halljuk hangodat. Bennünk így maradsz meg örökre, örökké szeretve.

Ő az én drága èdesapám, aki annyira szeretett, hogy soha senki a világon!

Életvidám kedves aranyos lány volt.

 

Élt valamikor egy ember, aki megálmodott egy szebb és jobb világot. Az apám volt. . . Mostanra már bizonyossá vált hogy az emberiség éretlen és érdemtelen erre az új világra. Sziporkázó szines egyéniség volt. Kiterjedt műveltsége volt a zenében és az irodalomban. Ügyes kezű ezermester is. Kicsit naiv és jóindulatú. Néha lobbanékony is, de bármit is tett csakis a jó vezette. Végigháborúzta a Nagy Világégést, hazatért egy asszonyért akit szeretett és aki nem becsülte meg őt. Végül negyedszerre találkozott az édesanyámmal. Igy ért révbe az élete. Emléke legyen áldott!

Legjobb barátnő akire mindig lehetett számítani.

 

Az én drága kicsi titkom!

Köszönjünk, hogy éltél és minket szerettél, Nem hagytál itt minket, csak álmodni mentél, Szívünkben itt él emléked örökre, Ha látni akarunk, felnézünk az égre. Bíztunk az életben, hittünk a gyógyulásban, De ha már abban nem, legalább a csodában. Csoda volt, hogy éltél és minket szerettél, Nem haltál meg, csak álmodni mentél. " Csillagok közt él már, angyalok közt jár, ott, hol csendből épül vár, s igaz lelkére az Isten vigyáz már! "