"Bennünk él egy arc, egy meleg tekintet. Egy simogató kéz, egy sóhaj egy lehelet. Bennünk él a múlt, egy végtelen szeretet. Amit Tőlünk senki, soha el nem vehet. Egy a reményünk, mely éltet és vezet. Hogy egyszer majd találkozunk Veled! Örök álomra hajtottad fejed, S én itt maradtam árván. . . Hogy megőrizzem emlékedet. . . “Az Ő szíve megpihent a miénk vérzik, a halál fájdalmát csak az élők érzik” Tudjuk, hogy nem jöhet, mégis egyre várjuk. Enyhíti hiányát, ha álmainkban látjuk. Az ész megérti, de a szív soha, Hogy egyszer majd mi is elmegyünk, ahol Ő van, oda. Az élet múlik, de akit szeretünk, Arra életünk végéig, könnyes szemmel emlékezünk. "

 

 

 

Hulló könnyekkel állok sírod felett, a koporsó bezárta legdrágább kincsemet. Megállt egy szív, mely élni vágyott. Csak az idő múlik, feledni nem lehet. Nehéz az életet élni nélküled. Felejteni téged soha nem lehet. Ha a bús napjaim le fognak telni, Oda vágyom hozzád megpihenni.

Kedvelt munkatársam emlékére, döbbenettel és szomorúsággal fogadva a hírt. . Megmarad emlékemben magyaros érzelmeivel, bátor véleményalkotásával. Látom magam elött: kezében az elmaradhatatlan cigaretta és kávé, arcán somolygás. Párját, valamint 12 éves fiát és 5 éves lányát hagyta itt váratlanul.      

 

Élt 33 évet, Mindenkit fájó szívvel érint, ithagyván férjét és 3 leánykájat,

 

Az út egyszer vèget èr, siet a szél a néma völgy felè, távolban ott messze keleten, mèg a napfèny àttör minden èjjelen....          Szeretetem és fény kísérjem utadon, emlékekedet őrzöm.

Drága Unoika Testvérem!