Hulló könnyekkel állok sírod felett, a koporsó bezárta legdrágább kincsemet. Megállt egy szív, mely élni vágyott. Csak az idő múlik, feledni nem lehet. Nehéz az életet élni nélküled. Felejteni téged soha nem lehet. Ha a bús napjaim le fognak telni, Oda vágyom hozzád megpihenni.

Kedvelt munkatársam emlékére, döbbenettel és szomorúsággal fogadva a hírt. . Megmarad emlékemben magyaros érzelmeivel, bátor véleményalkotásával. Látom magam elött: kezében az elmaradhatatlan cigaretta és kávé, arcán somolygás. Párját, valamint 12 éves fiát és 5 éves lányát hagyta itt váratlanul.      

 

Élt 33 évet, Mindenkit fájó szívvel érint, ithagyván férjét és 3 leánykájat,

 

Az út egyszer vèget èr, siet a szél a néma völgy felè, távolban ott messze keleten, mèg a napfèny àttör minden èjjelen....          Szeretetem és fény kísérjem utadon, emlékekedet őrzöm.

Drága Unoika Testvérem!

Hirtelen mentél el, még át sem ölelhettünk. Nincs rá szó mennyire szerettünk. Nem vársz minket ragyogó szemmel, nem örülsz már nekünk szerető szíveddel. Szerettél volna még élni, gyermekeid boldogságát nézni. Nekünk éltél, értünk mindent megtettél. Lehunytad szemed, csendben elmentél. . . Bennünk él egy arc s a végtelen szeretet, amit tőlünk senki el nem vehet.

" Nem dobog már a szív, mely a jóság tükre volt, ajka sem szól többé, mert lezárt, holt. Megállott a kéz, mely csak adott, soha semmit nem kért és el nem fogadott. " /Kosztolányi Dezső/