Aki ismerte, szerette, aki szerette nem felejti soha. Ő volt a legdrágább férj, apa és nagyapa! Mindig a családjának és a családjáért élt!

Ma 2. éve Karai Gábor Utolsó pillanat Utolsó pillanat mikor még reám néztél És könnyezve lágyan át öleltél Elhaló hangon súgtad hogy menned kell Kérted hogy most már engedj el Mert várnak te read már oda fent Ott ahonnan vissza már nem térhetsz De én szorosan fogtam a két kezed És kértelek ne menj oda fel Arcodra hullott néhány könnyem Nem akartam hogy el hagyj engem  Te bánatosan reám néztél Majd örökre a fénybe léptél Utolsó csókkal illettem homlokod És engedtem hogy el vigyenek az angyalok Most éjszakánként mikor az égre nézek A csillagok közt kereslek téged. Ma 22. hónapja Major Tamás Szerelem, szerelem... Elfekszem szemed szegletén, Bársonypírt húzok arcodra. A szempillád rácsa mélyén Leledzik lelkem ragyogva. Remélem, látsz, ott lakom én, Rendezkedtem szívem hozva. Kacsintasz, szemed lebbenés, Kapaszkodom tornász módra. Tudom, látom, Te világom, Lelked rózsával, illattal. Bódít, és én rég nem bánom, Fényünk már rég nem fiatal. Tudom, hiszem, rég vagy kincsem, Nem sírsz ki fátyolszemedből. Marad veled boldog hitem, Könnycsepp nem leszek ereszből. Boldog énem veled élem, És hosszú évek igazát. Egymást szerettük oly régen, Most és a jövő vigaszát. Ma 21. hónapja. Orosz Piroska Ha megtörik egy élet Hogy múlhat el oly hirtelen ez a földi élet, amitől az ember oly sokat remélhet... Egy pillanat műve: s máris semmivé lett, szertefoszlik minden remény, ha megtörik egy élet. Nem ragyog az égen többé már a szép Nap, csak a kihűlt test nyugszik egy hant alatt. Mérhetetlen bánat üli a szíveket, úgy érzed, hogy elvesztettél minden reményedet. Mert akit szerettél, nincs többé soha, nem tarthatod többé remegő karodban! Beleőrülsz szinte a fájó gondolatba, csak az emlék marad szívedbe, s sajgó gondolata. Ma 18. hónapja, hogy örökre elaludtál. Rohannék vissza a tegnapba, mert ott vársz rám. Tekintenék a holnapba,  de nélküled hogyan?!  Örök vagy, mint minden  bennem megszületett fájdalom. Molnár Mónika Ma 17. hónapja, hogy örök álomba merültél. Ma 15. hónapja, hogy a föld lett a párnád s takaród. Ott pihen örökre törékeny tested, de itt maradt bennem szerető lelked. remélem nemsokára megyek melléd én is, együtt leszünk örökre. Ma 15. hónapja, hogy lelked egy másik világba költözött itt hagyva testedet. Meggyesi Éva: Ma lett volna Ma lett volna a születésed napja, de elragadott a rút halál, oly hirtelen, hogy nem tudtál szólni semmit, és ez most annyira fáj. Nincsen már könnyem. Nem sírok többé, csak pár csöpp gördül az arcomra már, de a lelkem még ugyan oly tépett, mint a viharban ázott madár. Megkövült könnyek gördülnek végig kopott szívemnek érfalán, elzárva tőlem ezernyi érzést, amely nyugalmat hozhat reám. Nem tudok neked mondani semmit! Hisz már messze vagy. Nem hallanád. Ahol te nyugszol nincsenek hangok, csupán egy sötét árnyékvilág. Mégis: Istentől azt kérem néked, legszebbik álmod küldje reád, s nyugalmat nékem, hiszen még úgy fájsz! De te csak álmodj. Jó éjszakát. Ma 14. hónapja, hogy örökre lehunytad szemedet. De itt élsz a szívemben az utolsó dobbanásáig. Ma 13. hónapja, hogy végleg lehunytad szemeidet. Ma 1- éve, hogy hogy végső nyughelyedre pihenni tértél. Még mindig nem tudom elfogadni, hogy nem vagy már többé. Hiszen mindig látom mosolyodat, hallom a hangodat, érzem az érintésedet. Mindig itt vagy velem, tudom, hogy ez csak egy rossz álom, melyből majd fel ébredek és újra velem leszel. Most csak pihensz. Pihenj csak Pihenj csak. Itt leszek melletted, s csöndesen őrzöm álmodat, lágy takaróval betakarlak, megsimítva az arcodat. Ne félj. Ha rosszat álmodnál elég egy sóhajtás nekem, s messzire űzöm a rosszat, amelytől riadt leszel. Pihenj csak. Fáradt vagy. Látom. Elárulja a két szemed. Olyankor bágyadtan nézel, szemed is elárul nekem. Ne félj. Én itt leszek mindig, s ha kell, virrasztok veled, hűvös estéken, téli éjen majd meleg takaród leszek. Átölellek és magamhoz húzlak, hogy érezzem milyen meleg tested, amikor átölelve békésen itt alszol velem. Tudod, nekem csak az a fontos, hogy mindig melletted legyek, s megőrizzelek minden bajtól, hiszen annyira féltelek. Meggyesi Éva Ma egy éve, hogy örökre lehunytad szemeidet. Nehéz kifejezni, hogy mit érzek, mert nincs arra megfelelő szó.Mily sok könny, mit érted ontottam, ontok ma is, elmondja néked mit jelentesz nekem. Számtalan jel, mi ittlétedet jelenti, tudatja velem, hogy nem hagytál el engem, hanem itt vagy és vársz reám. Ma 11. hónapja, hogy sírhant fedte be megfáradt testedet. A lelked itt maradt, nem hagytál el, velem leszel míg élek. Ma 11. hónapja, hogy örökre lehunytad szemed. Mosolygott arcod, melyet sohasem feledek.Tudom, hogy vársz reám míg oda nem érek, nyújtod felém kezed, mert tudod, hogy mennyire Szeretlek Téged. Ma 10. hónapja, hogy tested pihenni tért a hideg föld mélyére, de a Lelked itt maradt velem. Nekem nem haltál meg, csak elindultál egy hosszú végtelen útra, ahol vársz reám és újra velem leszel. Mi örökre összetartozunk. Ma 10. hónapja, hogy elindultál a végtelen úton. Tudom, hogy ott vársz reám. Ma 9. hónapja, hogy a hideg föld ölelte át törékeny testedet. Míg élek a szívemben van otthona, megfáradt lelkednek. Ma 9. hónapja, hogy végleg lehunytad gyönyörű szemeidet és elmentél egy másik dimenzióba, ahol már nem fáj semmi. Ma 8. hónapja, hogy a hideg föld lett a párnád és takaród. Felejteni sosem foglak téged, visszasírok minden emléket. Ma 8. hónapja, hogy piciny lelked elhagyta végleg testedet. Eljöttél hozzám, 4 óra 27 perckor, álltál a fehér fényben egy hatalmas kapu előtt, de nem mentél be, hanem csak ott álltál engem nézve. Tudom, érzem, hogy itt maradtál, itt vagy velem.  Ennek jelét is adtad, végső nyughelyednél üzented, hogy itt vagy és vársz rám. Ma hetedik hónapja, hogy nyirkos föld lett a párnád és takaród. Csak a tested van ott, lelked itt van velem míg élek.   Ma 7. hónapja, hogy elindultál a végtelenbe, ha fizikailag nem is vagy itt, a lelked velem van, nem hagyott itt.   Ma 6. hónapja, hogy a hideg föld lett a takaród, de tudod, hogy én ott is melletted vagyok. Te itt vagy velem, nem hagytál el engem, örökké itt leszel, mélyen a szívemben.   Ma 6. hónapja, hogy lelked elhagyta megfáradt törékeny testedet. El sem hiszem, hogy én még itt vagyok nélküled, pedig már annyira vágyom rá, hogy veled legyek.   5. hónapja, hogy végső búcsút vettünk tőled, de csak a tested került a föld alá a lelked és szerelmed itt maradt velem.   Ma 5. hónapja, hogy piciny lelked elhagyta végleg testedet. Eljöttél hozzám, 4 óra 27 perckor, álltál a fehér fényben egy hatalmas kapu előtt, de nem mentél be, hanem csak ott álltál engem nézve. Tudom, érzem, hogy itt maradtál, itt vagy velem.   Ennek jelét is adtad, végső nyughelyednél üzented, hogy itt vagy és vársz rám.     Most 4 hónapja, hogy végső nyughelyedre el kisértelek. Magaddal vitted a szívemet és a csodálatos jövőnket. Számomra mást nem hagytál itt csak fájdalmat és kínt. Mert az emlékek legyenek bármilyen szépek, iszonyatosan fájdalmasak mert csak emlékek. Nem emlékezni akarok, hanem valóságban élni veled, amit sajnos már nem lehet. Lehet, hogy mások szerint én nem voltam a családod, mert vér szerinti kötelék nem kötött hozzád. A szív köteléke kötött minket össze, ami sokkal erősebb a  vér szerintinél. Aki azt állította, hogy ő a családod, ő mennyire szeretett téged, azt sajnálta mindenki, hogy éli meg ezt a veszteséget. Sajnálom, hogy csak megjátszotta magát és sokan hittek neki, de ő aki annyira szeretett a 4 hónap alatt, hozzád csak egyszer látogatott ki. Annyira nem hiányzol neki, bár már csak a porhüvelyedet látogatná meg, de azért te most már látod odafentről, hogy mily méltatlan volt mindenre mit tőled kapott, mert az eltelt idő alatt mindenhova volt ideje elmenni csak hozzád nem, hogy egy szál virággal emlékezzen rád. Ma 4 hónapja, hogy itt hagytad e világot. 4 hónap nélküled, melyet 4 évnek érzek.                                                                                                                     Ma 12 éve, hogy a karjaimban hoztalak be új otthonodba. Emlékszem sírtál, féltél a jövőtől, hogy mi lesz ha mégsem érzek úgy mint mondtam. Én boldog voltam, mert reád nekem egy életre volt szükségem. Csak én úgy gondoltam, hogy amíg én élek. De Te, sajnos itt hagytál engem idejekorán. Most én sírok, mert nincs jövő nélküled. Pedig csak 2 méter ami tőlem elválaszt, mégis oly nagy a távolság, melyet áthidalni sajnos nem lehet.                                                                                                                                                                                                                                                                                  Ma három hónapja, hogy sírhant fedte be törékeny testedet. A lelked itt maradt velem, mert nincs olyan pillanat mikor ne érezném azt, hogy velem vagy. Azóta minden perc óráknak tűnik, a napok végtelenek. Másnak csak három hónap, míg nekem hosszú évek, az az idő, melyet már nélküled töltök el. Van akinek már nem is hiányzol, elfeledett, de nekem sohasem szűnik meg, Szerelmem. Ma 3- hónapja, hogy elmentél. Kínkeservvel eltelt idő, mely csak fájdalommal és kétségbe eséssel telt el nélküled, végtelennek tünve. Tudod visssza várlak mindig, mert bennem élsz örökké! Hiányod nem enyhíti semmi, csak ha majd ha ott leszek veled, s fogom a kezed.   "Ma lett volna a születésed napja, de elragadott a rút halál, oly hirtelen, hogy nem tudtál szólni semmit, és ez most annyira fáj. Nincsen már könnyem. Nem sírok többé, csak pár csöpp gördül az arcomra már, de a lelkem még ugyan oly tépett, mint a viharban ázott madár. Megkövült könnyek gördülnek végig kopott szívemnek érfalán, elzárva tőlem ezernyi érzést, amely nyugalmat hozhat reám. Nem tudok neked mondani semmit! Hisz már messze vagy. Nem hallanád. Ahol te nyugszol nincsenek hangok, csupán egy sötét árnyékvilág. Mégis: Istentől azt kérem néked, legszebbik álmod küldje reád, s nyugalmat nékem, hiszen még úgy fájsz! De te csak álmodj. Jó éjszakát. " Meggyesi Éva Kezdetben azt gondoltam, hogy a halálod  veszteség volt és pusztulás,   fájdalom és bánat, melyet aligha lehet elviselni.   Csak most kezdek rádöbbenni,   hogy az életed ajándék volt,   s egyre erősödő szeretet maradt utána.   A halál miatti elkeseredés  elpusztította magát a szeretetem tárgyát,   ám a halál ténye  nem pusztíthatja el mindazt, amit tőled kaptam   Mindig azt várom, hogy nyíljon az ajtó, belépjen,   s mosolyogva mondja: Drágám megjöttem. Nem az a legrosszabb, hogy hiányzol nagyon, hanem az,  hogy onnan már soha nem jöhetsz vissza. "De ez a nincs! ez a hiány!  e vonító farkas- magány!  ez a négy fal, ez a fedél! -  szívemre tekereg a szél. Szívem körül süvöltenek a nem vagy! és a nélküled! " Ma egy hónapja, hogy elmentél a nagy útra, mindent itt hagyva a végtelenbe, honnét sajnos már nincs vissza út.  Siratlak azóta szüntelen, fáj a lelkem, a szívem nagyobbik felét magaddal vitted, mert azt neked adtam.  Azóta a percek óráknak tünnek, az órák napoknak, a napok heteknek, a hetek hónapoknak, a hónap éveknek!  Amíg itt voltál, addig az évek röpke pillanatok voltak csupán. Ittléted, boldogságunk egy gyönyörű álom volt csupán, melyből kiszakított a kegyetlen, rideg valóság. Ahogy elmentél maradék szívembe három lakó költözött, a süket csend, az üresség, és a kegyetlen fájdalom. Űzném őket kifelé, de nem tudom, lehet, hogy nélküled nem is akarom? Várom a csendben lépteid jól ismert koppanását, hallanni a hangod, látni a mosolyodat, érezni az érintésedet, de mindez már csak álom. Neked már nem fáj semmi, míg nekem más már nincs csak gyötrő fájdalom, hiányod megőrjít, mennék már utánad.   Ü lök itt a csendben, sötétben nagy fájdalmamban senki sincs mellettem, fejemben kavarog minden, a szívem vérzik, várom Őt de nem jön, aludni nem tudok, nem találom helyem, keresem az okot miért kellett, hogy így legyen, nem tudom mit tegyek, hol keressem, hogy megtaláljam Őt és megnyugodjak vagy beletörődjek és én is feladjam, nem tudok megnyugodni és elfogadni az elfogadhatatlant, hiánya elemészt bár ő ezt már nem tudja, az utolsó ölelése mikor megkérdezte: megfogok halni? sírv a hazudtam neki, hogy nem, pedig éreztem, hogy utoljára látom életben, holtában mosolygott, lehet, hogy azért mert tudta, hogy megszakad a szívem és talákozni fogunk hamarosan? úgy érzem mintha várná, hogy jöjjek, Ő már nem tud hozzám jönni, csak én tudok hozzá, a sötétség hívogat, hogy ott van a fény, keresem a megnyugvást de nem látom az utat, lehet, hogy nincs kiút megfordul a fejemben sokszor itt a vége gondolat, nem tudom mit tegyek, élni sincs már kedvem, úgy érzem mindent elvesztettem, hiánya megöl, életem kettétört mindenhol keresem, nem tudom felfogni a felfoghatatlant nem ölel át, nem fogja a kezem egyedül vagyok, nincs ki letörölje könnyeimet, mondjon vigasztaló szavakat.   Ma öt hete, hogy elmentél. Nagyon fáj egy szülőnek, ha elveszti felnőtt gyermekét aki nem vele élt, nagyon fáj egy felnőtt gyermeknek, ha elveszti a szülőt aki nem vele élt. De tudja e valaki, hogy mennyire fáj annak aki a szerelmét, társát veszíti el akivel majdnem 12 évig együtt élt, vele volt minden nap jóban- rosszban, boldogságban- bánatban, akivel együtt tervezték a jövőt a békés boldog időskort? Azt csak az tudja, aki a szerelmét veszítette el, hogy az a fájdalom sokkal nagyobb, mert egyedül maradt, a jövő is szertefoszlott, a szívének a nagyobb része odalett. Mégis a szülőt és a gyermeket sajnálja mindenki. Aki vele élt, az mintha nem is létezett volna, az csak idegen mindenki számára, pedig nem a gyermek vagy szülő élt vele boldogságban élete utolsó 12 évében! ! ! ! ! Ezért a fájdalom nagyságát nem a vérszerinti hozzátartozás határozza meg, mert van gyerekgyilkos szülő és szülőgyilkos gyerek, akkor őket is sajnálni kell?   "Azt hittem az a nap a vég, amikor te angyallá lettél, s testem csak árvaként lép tovább. . . magaddal temettél. " "Csak addig volt jó nekem míg karomban éreztelek, de elmentél hirtelen. Itt hagytál egyedül a sötétben, s már nem érzek mást csak végtelen ürességet.   Szomorúságot és keservet, mély fájdalmat szüntelen. Sosem múló pillanatot mi lelkembe mar, átható gyászt ami örökké tart. Nappalom- éjjelem ugyanúgy éget, kínoz a tudat. . . miért mentél el? " " Te voltál a fény, a ragyogás Kérlek, vigyél el magaddal És ha szerelmed porrá égett Hints be vele a régi emléket Ha majd letesznek hozzád, megfogom a kezed Még érezzük, hogy összetartozunk Ez lesz az utolsó legboldogabb napunk. "   " Itt állunk mind, úgy hallgatunk. Mit mondhatnánk? Nincs szavunk. Szíved nem él, hová lettél? Egyedül mentél. Már csak emlék, kedves a kép, Úgy nevettünk nem oly rég. Tiéd sok tárgy, velünk maradt, Itt voltál, igaz. Most búcsúzunk, most sírhatunk, Nem ölel (a) két karunk. Fagyott a föld, a mély bezár, Bennünk élsz tovább. Fagyott a föld, a mély bezár, Bennünk élsz tovább. Megrendülten gondolunk rád, Nen hisszük el, hiogy nincs tovább. Lehunyt szemed nem látja már:Mindenütt virág. Kint alszol majd a hideg télben, Eszünkbe jutsz néha éjjel. Nem vagy többé, nincs ilyen más, Egyetlen voltál. Most búcsúzunk. . . " „S egyáltalán, ezek az úgynevezett nagy találkozások, döntő pillanatok tudatosak- e? … Van- e az, hogy valaki belép egy napon a szobába és tudjuk: aha, ő az? … Az igazi… mint a regényekben? … Nem tudok erre a kérdésre felelni. Csak behúnyom szemem és emlékezem. Hát igen, valami történt akkor. Áram? … Sugárzás? … Titkos érintés? … Szavak ezek. De bizonyos, hogy az emberek nemcsak szavakkal közlik érzéseiket és gondolataikat. Van másféle érintkezés is emberek között, másféle híradás is. Ma így mondanák, rövidhullám. Állítólag az ösztön sem egyéb, mint egyfajta rövidhullámos érintkezés. Nem tudom…” (Márai Sándor: Az igazi)   "Gyújtok egy gyertyát és gondolok Rád, Bárcsak itt lennél, bárcsak tudnád, Olvad a viasz, a kanóc leég, Lelkemben bánat, s a szívem sötét, Megfáradt kezeid már soha nem foghatom, Szerető szavaid többé nem hallhatom. Fénylő szemeidbe már sohasem nézhetek, De senki nem veheti el tőlem az emlékedet! " "Azt mondottad, megöltelek: hát kísérts engem! Az áldozatok kísértik gyilkosaikat, úgy hiszem! Tudom, hogy némely lelkek itt bolyonganak a földön. Légy mindig velem. . . mindegy, milyen alakban. . . tégy őrültté! De ne hagyj egyedül.   Ne hagyj egyedül, ebben a mélységben, ahol nem tudlak megtalálni! " "Nem bújhatok már soha Hozzád, hogy tested mindentől megóvjon, és hogy féltő, puha karod csak óvón körém fonódjon. Itt állok fázva, árván az ég alatt, elmentél és nekem semmim sem maradt. Megszűnt minden jó lenni, nem tudok már szeretni. " "Álmodtunk egy öregkort, csodásat és szépet, de a kegyetlen halál mindent összetépett. Csoda volt, hogy éltél, és bennünket szerettél, nekünk nem is haltál meg, csak álmodni mentél. Egy reményünk van, mi éltet és vezet, hogy egyszer majd találkozunk veled. " "Ha valaki megkérdezi, mit jelentettél nekem csak egy szót suttogok, az életem. " "Azt mondják, a mennyországban minden szívnek van egy párja. Felejteni sose tudlak téged, vissza sírok minden emléket. " "Életed maga volt a szépség, Az ég maga volt a kékség, Halálod maga a fekete fájdalom, Már csak a földnek sírom, Kegyetlen bánatom! " "Ha valaki megérint mélyen, belülről, azt sosem felejted el. Nincs az az idő ami alatt elmúlna, ami alatt elfelednéd mit is éreztél akkor, milyen is volt akkor. Ilyen az őszinte szerelem. Amikor annyira szeretsz valakit, hogy bármit megtennél csak hogy láthasd a mosolyát, a szemét, hogy ne érje bántódás, az életedet is odaadnád érte. Ha ezt az embert elveszíted, egy részed meghal. Próbálod magaddal elhitetni hogy jön majd más aki a helyébe léphet, de azt az űrt soha senki nem  pótolhatja, amit maga után hagyott. Odaadtad magad teljesen, a tested , a lelked. Egész lényeddel csak érte rajongtál, Őt imádtad, Ő jelentette az igazi boldogságot. Elvette amit adott, és itt hagyott összetörve, egyedül, a fájdalommal. És ezzel a fájdalommal kell évek alatt nap mint nap megküzdened. Hiába teszel bármit, nem múlik… Ott van a nappalokban, és az éjszakákban. És lassan már annyira hozzászoksz, szinte hozzád nő, hogy belé kapaszkodsz, hiszen ez legalább emlékeztet rá hogy mennyire tudtál szeretni, és milyen csodálatos, és fájdalmas is tud lenni az élet legcsodálatosabb érzése, a szerelem. " Ma 2 hónapja, hogy elindultál a végtelenbe. Egyfolytában emészt hiányod, minden gondolatomban ott vagy. Nekem nem eszembe jutsz. Minden pillanatban tolulnak az emlékek, a mosolyod, a szemed csillogása, az első csók és a boldogságban, szerelemben együtt töltött 12 év minden pillanata. Mert mi Szerelemben éltünk, nem csak Szeretetben. Csak rád gondolok, nélküled fájdalmas örömtelen és sivár az életem. Zokogással telnek a napjaim, melyek éveknek tünnek nélküled.                

" Akit szeretünk arra életünk végéig könnyes szemmel emlékezünk"   " Felejthetetlen emlékük szivünkben örökké él "  Nyugodjanak békében!

A családodnak éltél,  értünk mindent megtettél. Szeretetben, tisztességben felneveltél,  mindvégig önzetlenül szerettél. Hirtelen ragadott el tőlünk a szörnyű halál,  csak a mély fájdalom maradt, mit magad után hagytál. Bár testben nem lehetsz már soha velünk, Rád örökké szeretettel emlékezünk.  Mindent nagyon köszönünk Neked,  szeretettel őrizzük emlékedet.   Szívünkben örökké élsz és nagyon szeretünk! "Hittünk az életben, bíztunk a gyógyulásban, de ha már másban nem, legalább a csodákban. Csoda volt, hogy éltél, s bennünket szerettél, nekünk nem haltál meg, csak álmodni mentél. Egy reményünk van, mi vezet, s éltet, hogy egyszer majd viszontlátunk Téged!"   

Drága Marcikám, egyetlen szeretett kisfiam 14 évesen hagyott itt minket. Nem volt beteg, megpattant egy ér az agytörzsben (aneurizma) Marcika aranyos, mosolygós, vidám, jó lelkű, segítőkész nyugodt, csendes fiú volt. Jól tanult, szeretett számítógépezni, (informatikus akart lenni, ) szerette Garfieldot, nagyon jól rajzolt, sok barátja volt.   Tíz évvel később 2012. július 22- én édesapja Végh Gyula János is  elment 66 éves korában Marcikámhoz. Drága férjem három évig küzdött hősiesen a rákkal, de sajnos az legyőzte őt. Ők ketten már jó helyen, Isten országában vannak.

EMLÉKED MINDIG ÉL SZERETŐ SZÍVEMBEN , AMÍG ÉLEK TE IS ITT ÉLSZ VELEM KISLÁNYOM ! !                                    

Ha kialszik a fény a szeretet akkor is él Elbúcsúzni nem tudtunk Istennél találkozunk! Csak az hal meg, akit elfelejtenek örökké él akit nagyon szerettek! "A jó lelkek csillagként élnek tovább!" "Örök az arcod nem száll el szavad, minden mosolyod a szívünkben marad! Pihenj te drága szív, már megszűntél dobogni. Szerető jóságod nem tudjuk feledni, mert elfelejteni Téged soha nem lehet, csak meg kell tanulnunk ezután élni Nélküled! Lelked mint a fehér galamb, csendesen messzire szállt. Hiába keresünk könnyes szemünk már többé nem talál. De tudjuk, hogy a csillagok között a legfényesebb TE vagy, utat mutatsz mert szívünkbe örökre itt maradsz! ! "„A halál nem jelent semmit Csupán átmentem, a másik oldalra. Az maradtam, aki vagyok és Te is önmagad vagy. Akik egymásnak voltunk, azok vagyunk mindörökre. Úgy szólíts, azon a néven, ahogy mindig szoktál, ne keress új szavakat. Ne fordulj felém ünnepélyes, szomorú arccal, folytasd kacagásod, nevessünk együtt, mint mindig tettük. Gondolj rám, kérj, mosolyogj rám, szólíts. Hangozzék a nevem a házunkban, ahogy mindig is hallható volt. Ne árnyékolja be távolságtartó pátosz. Az élet ma is olyan, mint volt, ma sem más. A fonalat nem vágta el semmi, miért lennék a gondolataidon kívül.... csak mert a szemed most nem lát... Nem vagyok messze, ne gondold. Az út másik oldalán vagyok, lásd, jól van minden. Meg fogod találni a lelkemet és benne egész letisztult szép gyöngéd szeretetem. Kérlek, légy szíves.... ha lehet, töröld le a könnyeidet, és ne sírj azért, mert annyira szeretsz engem....”"  https://youtu.be/739t7eKqKXc?si=c1-qsrMx4rg7CsXv

🕊️🖤Némán elkísérnèd a felhőkön át, de az ég kapuját nem lépheted át. Engedd el, hiszen mennie kell, mert Ő a földnèl jobbat érdemel. Így jó, nem éred el, de majd átölel, ha jó leszel. 🖤🕊️

Nyugodj békében! :(

Mindannyiunk  Lillucikájáért égjenek a gyertyák..

"Csendesen alszik, megpihent végleg angyalok bölcsője ringatja már nem jöhet vissza, hiába hívjuk emléke szívünkben otthont talál..." "Elmegyek, mert el kell mennem... Az elválás nagyon nehéz... belátom! Szólítottak, nincs mit tennem... Isten veled földi élet... s családom! Elmegyek, mert el kell mennem... Hogy elköszönni sem tudtam... sajnálom, Tudjátok, kiket szerettem A síron túl is örökké...imádom! Elmegyek, mert el kell mennem... Vár rám az ismeretlen... hosszú álom Míg éltem szívem és lelkem Néktek adtam... hát ne fájjon halálom." "Küzdöttél, de már nem lehet, Csend ölel át és szeretet. Csak az hal meg, kit felednek, Örökké él, kit igazán szeretnek."