Ez a gyertya most érted égjen, Ki fent laksz már a magas égben! Ki vigyázol rám onnan fentről, S lelkemhez szólsz a végtelenből.  

  Csillag vagy nékem, mely száll fenn az égen, Oly vonzó a fénye, mit nem érhetek el! Álmomban látlak, s mindig várlak, mert amíg élek nekem csillag leszel!    Drága Édesapám! Apu! Te voltál nekem a legdrágább ember a világon!    Megcsillan egy könnycsepp fájdalomtól égő szememben, nincs és nem is lesz olyan nap, hogy ne jutnál az eszembe! 22 vagy halott! Ma is csak azt kérdezem, hogy MIÉRT???? Miért kellett egy ilyen jó embernek, egy kedvesnek, egy viccesnek, egy segítőkésznek,  egy dolgosnak, egy precíznek, egy olyannak aki tele volt szeretettel. Jó férjnek, apának és nagyapának, vőnek, unokatestvérnek, barátnak  2 évig daganatos betegségben szenvednie és 59 évesen meghalnia? MIÉRT???? "Istenem súgd meg neki halkan, lágyan szólj hozzá, hogy ne zavarjam. Álmomban keressen meg engem, még egyszer lássam, hadd öleljem meg. Nem szólnék róla, hogy tönkretesz a bánat, csak hadd lássam még egyszer az én Apukámat. Had legyen nekem ez a legszebb álom, Remélem tudja, hogy én minden nap várom..." Ma 25 éve, hogy elmentél, de azóta is minden nap velünk vagy és szeretünk! Te nekünk nem haltál meg! Apám ott fent az égbe! Gondolsz-e néha rám? mert én sokszor bámulva a légbe...Elgondolom milyen kár... Hogy ily korán meghaltál...Apám! (Radnóti)  

 

 Ma lennél 90 éves. Hiányzol itt lent.

Μου λείπεις πολύ θα πάντα Σαγαπώ

Világ legaranyosabb, legsegítőkészebb és legőszintébb apukája, testvére, tatókája. Egy sír felett a legkeserűbb könnyeket azokért a szavakért ejtjük, amiket nem mondtunk, és azokért a tettekért, amiket nem tettünk meg.

Szeretett Édesanyám! Aki mindig jókedvű voltál, sok szépre és jóra megtanítottál. Sajnálom, hogy csak ennyi idő jutott nekünk közösen veled. Hiányoznak az együtt eltöltött pillanatok, a nevetések, a közös filmnézés és a közös ünneplések. Rettentően hiányzol. Köszönök mindent! Örökké szeretlek! Szívünkben őrizzük mosolyodat!  

"Nagy kérés volt tőled, hogy őt hagyd meg nekünk?  Könyörögni, szenvedni kell, azért hogy boldogok legyünk?  Nem sokat kértem csak, hogy gyógyuljon meg,  S élje azt át velünk mit ő, már nem élhet meg.  Gyönyörű szemében, a fény még csillogott,  Még az utolsó napokban is csak mosolygott.  Mosolygott, mert hitt, mosolygott, mert élt,  Semmi mást nem akart ő, csak élni még.  Küzdött még tudott, még volt ereje,  De a végzet őt is utolérte.  Hosszú útra ment, és a csillagok vezetik,  Vezetik útját, amíg csak álmodik.  Álmodjon egy öregkort, mely csodás és szép,  Álmodja meg azt, hogy még mindig velünk él.  Súgják meg a csillagok üzenetünk... hogy szeretünk,  Mondják meg azt neki, hogy  S O H A S E M  F E L E D Ü N K !!!"    

Apa és kisfia örökre együtt. Péter 1961.02.08-2023-01.29 Dominik 2010.02.19-2014.02.18 Ez a kisfiú rövid élete során mindenkinek csak adott. Mosolyával elbűvölt mindenkit. Sajnos Ő nagyon keveset kapott az élettől pedig sokkal- sokkal többet érdemelt volna.  Gyors széllel tünt el egy gyengéd lehelettel,nem tolakodóan, hanem szerényen, amilyen ő maga volt.Mint egy kis pillangó,mely odaül ahol éppen tetszik neki,azután elrepül örökre mintha soha nem is létezett volna.     "Bennem él egy arc, egy gyönyörű tekintet egy simogató kéz, egy mosoly, mit soha nem feledek bennem él a múlt, egy végtelen szeretet amit tőlem soha senki el nem vehet ez a reményem, mely éltet és vezet, hogy egyszer majd találkozom veled. "     "Ne fájjon nektek, hogy már nem vagyok. Hiszen Napként az égen Nektek ragyogok! Ha szép idő van, s kék az ég. Jusson eszetekbe sok szép emlék. Ha rám gondoltok, soha ne sírjatok. Inkább a szép dolgokon kacagjatok! Ha telihold van, az értetek ragyog. S azt jelenti, hogy boldog vagyok. Ha hullócsillag száll az éjféli égen. Akkor mondjatok egy imát értem! Én is imát mondok majd értetek, hogy boldog lehessen szívetek. Ha rám gondoltok, soha ne sírjatok, hiszen a szívetekben jó helyen vagyok. . . "       "Csak néztelek, ahogy az ágyadban fekszel Kezed, kezemben nyugodott. . . Búcsúztál, csak akkor én még nem hittem. . . Tudtam, hogy már nem tehetek semmit, itt már kevés a szeretet. . . A test feladta a harcát, s a lélek szabadon repülhet. . . Elindultál azon a magányos utolsó úton, amely a felhők közé vezetett Ahol a sóhalyok csenddé szelidülnek, és megpihennek a fáradt szívek. Elengedem hát azt a kezet, amelynek én adtam nemrég az életet. "               "Ez a legszentebb kötelezettségek egyike, amellyel a barátok, a családtagok tartoznak egymásnak. Nem hagyják kialudni az emlékezés lángját, így aztán, ha valaki meghal, nem tűnik el azonnal és nyomtalanul a világból, valamilyen szinten tovább él, legalábbis addig, amíg azok élnek, akik szerették. Az ilyen emlékezés fontos fegyver az élet zűrzavarai és a halál ellen, ez biztosítja a folyamatosságot a generációk között, hozzájárul a rendhez és az értelemhez. "