"Bennünk él egy arc, egy meleg tekintet. Egy simogató kéz, egy sóhaj egy lehelet. Bennünk él a múlt, egy végtelen szeretet. Amit Tőlünk senki, soha el nem vehet. Egy a reményünk, mely éltet és vezet. Hogy egyszer majd találkozunk Veled! Örök álomra hajtottad fejed, S én itt maradtam árván. . . Hogy megőrizzem emlékedet. . . “Az Ő szíve megpihent a miénk vérzik, a halál fájdalmát csak az élők érzik” Tudjuk, hogy nem jöhet, mégis egyre várjuk. Enyhíti hiányát, ha álmainkban látjuk. Az ész megérti, de a szív soha, Hogy egyszer majd mi is elmegyünk, ahol Ő van, oda. Az élet múlik, de akit szeretünk, Arra életünk végéig, könnyes szemmel emlékezünk. " Úgy mentél el, mint a madár, Elköszönni már nem tudtál. Tied a csönd a nyugalom, Miénk a könny a fájdalom. " Ő volt a legjobb édesanya és nagymama. Mindig mindenki számíthatott rá. Nagyon szeretünk és nagyon hiányzol. Szép arcát gyengéd nap csókolja, Hozzáhajol az erdő lombja. Szél szelíd szava búcsúztatja, Felkészíti az útra, Ahonnan senki soha Nem küld jelet, nem tér vissza. Hiába várom, Tudom, örök a hosszú álom. "  Hiányzik az érzés, egy szó, egy élet. Hiányzik minden, mi körülölelt Téged. Kedves melegséged, óvó karjaid. Szemed fénye, mosolygó ajkaid. . . Az égre nézünk, hol egy csillag ragyog. Mert tudjuk: őriznek Téged ott az angyalok. Elmentél messzire, távol a világtól. De szívünkben emléked örökké lángol. Perzselő tüze sokszor meg- megéget. Teremtőm, óvd meg Őt odafönt, nagyon kérlek. . . csak erre kérlek. Hirtelen halálod megtörte szívünket, de Örökké őrizzük drága emléked. Kegyetlen volt a sors, hamar elvett tőlünk, De szíved emléke örökre itt marad közöttünk. Örök az arcod, nem száll el a szavad, Minden mosolyod a lelkünkben marad! "   Drága Édesanyámnak Drága Édesanyám, bár még szólhatnál, szívem szakad meg, hogy itt hagytál. Miért van az, hogy aki elment, nem jön vissza több é? Egy emlék marad csupán, de az élni fog örökké. Akinek szerető Édesanyja nincsen, Nem lehet az boldog, semmiféle kincsben. Te a jóságodat két marokkal szórtad, önzetlenül adtál jónak és rossznak. Mindig egy célod volt, a családért élni, Ezt a halál tudta csak széttépni. Oly szomorú Nélküled élni, Téged mindenütt hiába keresni. Téged várni, ki nem jön többé, Szeretni foglak mindörökké. Míg éltél nagyon szerettelek, érted mindent elkövettem. A tehetetlen fájdalom iszonyú, csak egy dolog szolgál vigaszul, talán csillagként ragyogsz felettem, onnan is vigyázva minden lépésem. Ma is úgy, mit régen, Ő volna a végső menedékem. Minden, ami fáj, szívem tépi, Elpanaszolnám sorra néki. S fejem vállára hajtanám, Ha élne még az Édesanyám Nem integet többé az elfáradt kezed, Nem dobog értem jóságos szíved. Számomra Te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok! Egész életen át dolgozva, csendesen éltél, most a bánatot ránk hagyva, csendesen elmentél. Amit a porba írunk, elfújja a szél, Amit a szívünkbe vésünk, az örökké él. Úgy mentél el, ahogy éltél, csendesen és szerényen. Drága lelked nyugodjék békében! Csak az hal meg, akit elfelednek, örökké él, akit igazán szeretnek. Nem az a fájdalom amitől könnyes lesz a szem, hanem amit egy életen át hordozunk csendesen. Ez a gyertya most érted égjen, Ki fent laksz már a magas égben! Ki vigyázol rám onnan fentről, S lelkemhez szólsz a végtelenből. Könnyes szemmel állok sírod felett szomorú szívvel őrzöm emlékedet. "Egy könnycsepp a szemünkben Érted él, Egy gyertya az asztalon Érted ég, Egy fénykép, mely őrzi emléked, S egy út, mely elvitte az életed. A bánat, a fájdalom örökre megmarad, Mindig velünk leszel, az idő bárhogy is halad."

"Bennünk él egy arc, egy meleg tekintet. Egy simogató kéz, egy sóhaj egy lehelet. Bennünk él a múlt, egy végtelen szeretet. Amit Tőlünk senki, soha el nem vehet. Egy a reményünk, mely éltet és vezet. Hogy egyszer majd találkozunk Veled! Örök álomra hajtottad fejed, S én itt maradtam árván. . . Hogy megőrizzem emlékedet. . . “Az Ő szíve megpihent a miénk vérzik, a halál fájdalmát csak az élők érzik” Tudjuk, hogy nem jöhet, mégis egyre várjuk. Enyhíti hiányát, ha álmainkban látjuk. Az ész megérti, de a szív soha, Hogy egyszer majd mi is elmegyünk, ahol Ő van, oda. Az élet múlik, de akit szeretünk, Arra életünk végéig, könnyes szemmel emlékezünk. " Úgy mentél el, mint a madár, Elköszönni már nem tudtál. Tied a csönd a nyugalom, Miénk a könny a fájdalom. " Ő volt a legjobb édesapa és nagypapa. Mindig mindenki számíthatott rá. Nagyon szeretünk és nagyon hiányzol. Élete valahol véget ér, a szíve már nem dobog, Fekete föld mélyén örökre megnyugodott. "  Hiányzik az érzés, egy szó, egy élet. Hiányzik minden, mi körülölelt Téged. Kedves melegséged, óvó karjaid. Szemed fénye, mosolygó ajkaid. . . Az égre nézünk, hol egy csillag ragyog. Mert tudjuk: őriznek Téged ott az angyalok. Elmentél messzire, távol a világtól. De szívünkben emléked örökké lángol. Perzselő tüze sokszor meg- megéget. Teremtőm, óvd meg Őt odafönt, nagyon kérlek. . . csak erre kérlek. Hirtelen halálod megtörte szívünket, de Örökké őrizzük drága emléked. Kegyetlen volt a sors, hamar elvett tőlünk, De szíved emléke örökre itt marad közöttünk. Örök az arcod, nem száll el a szavad, Minden mosolyod a lelkünkben marad! " "Egy könnycsepp a szemünkben Érted él, Egy gyertya az asztalon Érted ég, Egy fénykép, mely őrzi emléked, S egy út, mely elvitte az életed. A bánat, a fájdalom örökre megmarad, Mindig velünk leszel, az idő bárhogy is halad."

Halmai Imréné / Horváth Ilona / Születésének ideje, helye: 1927.06.14. Bócsa Halálának ideje, helye: 1965.12.25. Kiskőrös

Sírodhoz vezet utunk, feledni téged sohasem tudunk. Feledni téged sohasem lehet, mert TE magad voltál a jóság és a szeretet!

"Édes barátaim, olyan ez éppen, mint az az ember ottan a mesében. Az élet egyszer csak őrája gondolt, mi meg mesélni kezdtünk róla: "Hol volt...", majd rázuhant a mázsás, szörnyű mennybolt, a mi ezt meséljük róla sírva: "Nem volt..." Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra, mint önmagának dermedt-néma szobra. Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer. Hol volt, hol nem volt a világon egyszer..." Kosztolányi Dezső

Drága Testvérem! ,,Köszönjük, hogy éltél és minket szerettél, nem hagytál itt minket, csak álmodni mentél. Szívünkben itt él emléked örökre, ha látni akarunk, felnézünk az égre. Csillagok útján utazol tovább, ott várj ránk, ha a mi időnk is lejár." SZERETLEK, SZERETLEK, SZERETLEK.....   " A halál olyan súlyos veszteség, hogy valójában sosem lehet feldolgozni. Az emléke elhalványulhat a szeretett személynek, de hiánya mindig megmarad. "(Ara Rauca) "Alszik. Üldözte őt a sors ezernyi bajjal, És mégis élt, amíg mellette volt egy angyal. Meghalt. Oly egyszerű a magyarázata: Mikor a nap lemegy, beáll az éjszaka."   "Nem tudunk már nélküled boldogságban élni, S szívünkből e fájdalmat ki sem tudjuk tépni. Rád gondolunk éjjel, rád gondolunk nappal, Itt leszel Te velünk a mindennapjainkban!" SZERETLEK!!!

Csoda volt, hogy éltél és minket szerettél, Nem haltál meg, csak álmodni mentél.                                                                  A csend beszél tovább, helyettem ő mondja el A csend beszél tovább, helyettem ő énekel Elbúcsúzom, de ott leszek, ahol a szél zúg, a Nap nevet Elbúcsúzom, de itt marad belőlem néhány pillanat Akkor is hallod a hangomat, hogyha fáj, hogyha nem szabad Mindig itt vagy és ott leszek, ahol a szél zúg, a Nap nevet

Számunkra te sohasem leszel halott örökké élni fogsz mint a csillagok. Drága jó szívét, két dolgos kezét álld meg atyám s mi köszönjük, hogy ő lehetett a mi ÉDESANYÁNK!!! Fentről, egy felhőn ülve egy dalt dúdolsz nekem, hogy: - Drága gyermekem, te vagy a mindenem! Fentről, egy felhőn ülve a hangod száll felém, és ebből érzem én, hogy erőt csepegtetsz belém! (Aranyosi Ervin)     " A halál olyan súlyos veszteség, hogy valójában sosem lehet feldolgozni. Az emléke elhalványulhat a szeretett személynek, de hiánya mindig megmarad." (Ara Rauca)

       "Ne sírj, Anya, hisz én még most is Szeretlek!   Téged választottalak, várj rám, s újra megkereslek!   Siettem hozzád, de nekem más út rendeltetett,   Én magam vállaltam, de ott tartott szereteted!   Anya, nagyon szerettelek, s még most is szeretlek!   Bocsáss meg, de utam eddig tartott, nem lehetek veled!   Isten visszahívott, mert nem készültem még fel,   Ez neked nagyon fáj, szíved tele keserűséggel!   De ne sírj, Anya! Ugye érzed, hogy nem hagytalak el,   Szólíts bátran, keress! Szállj hozzám lelkeddel!   Letörlöm könnyed, vigyázok rád, magammal repítelek,   Hogy lásd, én itt boldog vagyok, és mennyire szeretlek!   Ne sírj Anya, ha hiányzom, csak hívj, hunyd le szemed,   Én szállok hozzád, s ontom beléd szeretetemet!   Hogy mindig érezd, míg vissza nem térek,   Ne sírj Anya! Szeress! Csak erre kérlek! "                x

Nincs szó mit most írhatnék csak annyit , hogy MIÉRT! Őszinte részvétünk a családnak, és hozzátartozókna k. " Nem hiszem, hogy könnyebb lesz valaha is. Csak hozzászoksz az ürességhez, a veszteséghez, és megtanulsz vele élni. " Alyson Noel

Édesapám!