Soós Judit: Gergelynek, Erzsitől... ismét... Szia, Gergely! Most, ahogyan két szemem a felhők fölé tekint, úgy gondoltam, írok neked, (csak egy pár sort) ismételten, megint! (mert még most is sokszor záporoznak, potyognak a könnyek, de tudod? Ha hozzád szólok, a lelkem súlya sokkal könnyebb!) Bár a szavak néha elakadnak, s még mindig nagyon nehéz, tudom, hogy az égbolt felől, egy ismert szempár éppen lenéz. S meglehet, a gyásztól még most is több ezernyi sebből vérzem, megnyugtat, hogy lelkedet a lelkemben, szívedet a kis szívemben érzem! Ne aggódj, mert jól megleszek!Nem fogytam, s megvan minden egyes bajszom, eszem-iszom, pihengetek, s ha ez kifáraszt, majd sokat alszom! Az új lakomban van új ágyam, s a szekrényben egy új fiók is akad, mert tudod, ugye? A biztos lét forrása a Hotel Wardrobe-ban fakad. Képzeld! Már vendéget fogadtam, Lászlót, aki kedves jóbarátunk, s bár két lábon jár, benne egy gyöngyszemnyi csodára találtunk! (Megmutattam neki minden zeget-zugot, titkos helyet, s ezt-azt, megbeszéltük, hogy van bársonytalpú, s minden egyéb más kaszt!) Szóval, ne aggódj, kedves szolgám! Mert velem lassan minden rendben, Éldegélek (bár most mással), de nyugalomban, békében és csendben. Képzeld!A minap arra keltem, hogy hó födte az utcát, a házakat s a járdát, gondoltam is: „az én Gergelyem odafönt biztos megrázta a paplant és a párnát!” S bizony még hallom, mintha messziről a baritonod zengene és szólna, tudod, Gergely? Azért ezt a járatot még lekéshetted volna! Azt mesélik, Csillagország olyan hely, ahová csak egyirányú jegyet lehet venni, aki oda elmegy, bármennyire akar, nem tud onnan visszafelé menni! S bár utálom, hogy vannak helyzetek és sorsszerű szabályok, ha Te békére lelsz, tudnod kell, hogy én is nyugalmat találok! Mert én tudom, ami az emberek szemében már nem igazán látszik, hogy mosolyog a lelked, ahogy a kövér hold a fényes csillagodon játszik! Szeretlek, Gergely!Ez az érzés velem alszik, s minden reggel velem együtt ébred, ez jusson eszedbe mindig, mikor odaföntről a Te Erzsikédet nézed! Tudom, hogy az új lakodban már nincs harc! Ott minden békés, csendes, hófehér és tiszta, drága Gergely! Puszil téged Erzsikéd! Utolsó puszi, Gergő! ------------------------------------------------------------------------------------------------------ Gergelynek Erzsitől... Megérkeztem Gergely! Ide, ahol piros-fehér-zöld a zászló, ám kicsit soká tartott, de megígérte, s hazahozott László! Macskaböriben bár, de egy Elnökasszony félelmet nem mutat, no meg itt volt Patkányka is, aki velem együtt végig izgulta az utat. Képzeld! Bátor voltam, bár egy kissé riadt, de egy csöppet sem féltem, mert több ezernyi ember figyelte és óvta, vigyázta a léptem! Nélküled érkeztem, pedig tudod, másképp szólt a tervünk, hisz a budai cinkék után áhítozott minden porcikánk és szervünk! De Te is tudod, s veled együtt tudja több ezernyi hívem, úgy érkeztem, hogy potyautast hozott haza kicsi szívem! Új szolgám lesz, (de ezt már tudod) aki teljesíti minden vágyam, szitálja a púderalmot, s majd megveti a levendulaálmú ágyam. Nem éhezem, ne félj! Mert bár most minden szokatlan és furcsa, képzeld! A Spájzok Őrzőjének itt is leledzik ám kulcsa! S ha majd éjjelente kiülök az ablakomba, s felnézek az égre, nem leszünk majd, csak mi ketten, s beszélhetünk végre! Mert vigyázol rám, s látsz is engem, ebben szinte biztos vagyok, s én is látlak téged, mert az egyik csillag sokkal fényesebben ragyog! S addig beszélünk majd, míg elragad az álommanók sötét árnya, tudtad, Gergely? Odafönt az angyaloknak is van vattacukor szárnya! Mindig fehérek ők, s e szárnyuk, mint a felhő, olyan puha, szinte hallom, ahogy morogsz: „megint csupa angyalpihe lett az összes frissen vasalt ruha!” S amikor nézek reád, s elmélkedek, a megszokott közzel s hellyel, Te csak figyelsz engem, a már igen ismert Homonnays fejjel! És ezt az arcot, amíg élek, mindörökké a pitvaromban tartom, mert mindig Te leszel az én tengerem és óceánom, szigetem és partom! S bár már nem érinthet többé kezed, csak a lelked noha, tudd meg, Gergely, hű barátom! Nem feledlek, nem feledünk soha! Szeretünk, Gergő! Szerző: Soós Judit

!"  Egy könnycsepp a szemünkbe érted ég,  Egy gyertya az asztalon érted ég,  Egy fénykép,mely őrzi emléked,  S egy út,mely elvitte életed,  A bánat, a fájdalom örökre megmarad,  Mindig velünk leszel, az idö bárhogy is halad.     Soha nem feledünk öröké szeretünk.     Egy anyai szívnek már csak a gyertya fénye jelenti a kapcsolatot       Drága elhunyt gyermekével! 

    Ha olyasvalakire gondolunk, akit szerettünk és elvesztettünk, újra együtt lehetünk vele. A többi nem számít. Sohasem feledünk drága Szabina. Szeretünk téged: Anya, Apa, Joci.                             

 

Akit szeretett, azt nagyon.  Akit nem, annak oka volt. 

A múltba visszanézve valami fáj, valakit keresünk, aki nincs már. Nélküled szomorú az élet, és még most sem hisszük el, hogy többé nem látunk Téged!

 

Drága unokahúgom!

Papp István szül: 1957.11.01  Putnok elhunyt: 2016.02.05. Ózd Peti üzenete szeretteinek: Megérkezett Hozzám az Édesapám, én gyermeki szeretettel ölelem át. Letörlöm megfáradt arcáról minden fájdalmát. Azonnal kérdezném, hogy van Édesanyám, s testvérbátyám. De hosszú út van mögötted, most pihenj Édesapám. Nyugodjál meg, minket nem szakíthat szét semmi már. Mi együtt megyünk tovább a végtelenség útján. Óvjuk, vigyázzuk Édesanyám, s bátyám minden percét, minden álmát. S összekötjük földet-eget, mint örök szeretet-szivárvány. Nyugodjatok békében!

" " Ne fájjon nektek, hogy már nem vagyok, Hiszen napként az égen nektek ragyogok! Ha szép idő van és kék az ég, Jusson eszetekbe sok szép emlék. Ha rám gondoltok soha ne sírjatok, ..." "     "Siratom mindazt, ami lehetett volna és most már sohasem lesz."/Nicholas Walterstorff/- Az emlékezéshez nem emlék, hanem szeretet kell, S akit szeretünk, nem feledjük soha el. Szívünkben él tovább, mert szeretjük.     "Ne jöjj el sírva síromig, Nem fekszem itt, nem alszom itt; Ezer fúvó szélben lakom Gyémánt vagyok fénylő havon, Érő kalászon nyári napfény, Szelíd esőcske őszi estén, Ott vagyok a reggeli csendben, A könnyed napi sietségben, Fejed fölött körző madár, Csillagfény sötét éjszakán, Nyíló virág szirma vagyok, Néma csendben nálad lakok A daloló madár vagyok, S minden neked kedves dolog... Síromnál sírva meg ne állj; Nem vagyok ott, nincs is halál." "   Nem mondod már többé, hogy de jó, hogy hazajöttél ,végtelenül fáj, hogy elmentél. El sem tudtunk búcsúzni, csak a rémült hír jött. :(    "Tudod, mi a bánat, ülni egy csendes szobában, s, várni valakire Aki többé már soha nem jöhet Szeretni valakit, Aki nagyon szeretett Téged... Könnyeket tagadni, mik szemedben égnek, Tiszta csillagos égboltra nézve Csillagba bújtatott angyalként ŐT keresve! :( Sírodhoz vezet utunk, feledni téged sohasem tudunk. Feledni téged sohasem lehet, mert TE magad voltál a jóság és a szeretet!   Luigi - Még annyi mindent el szerettem volna mondani (Official Music Video) (youtube.com)

Oly kedves voltál szívünknek,   De egy nap elhívtak a fények.   Megmaradt a keserű bánat s a fájdalom,   S keserves könnycsepp csordul le arcunkon.     Az emléked szívünkben él míg élünk,   Az emléked szívünkben él, el nem feledünk.   Tovább élsz, itt legbelül a szívünkben,   S ez elkísér egész életünkben.     De miért ilyen keserves az élet,   Miért kellett pont neked elmenned?   Szívünk gyászol s meghasad a fájdalomtól,   Nem tudunk szabadulni a fájó bánattól.   Nem hiszük el, nem, még most sem, hogy elmentél,   Nem akarjuk elfogadni a tényt hisz fiatal voltál még alig éltél.   Most már csak könnyes szemmel szótlanul csak állunk,   S a régi szép emlékekre gondolunk.     Vidám, életre való fiú voltál!   Halálod mindenkit felkavart!   Mindenkinek hiányzol. . .   Szívünkben öröké élni fogsz!   

Elcsitult a szívem, többé már nem dobog Itt hagyta lelkem e földi világot De odafenn a  mennyben is rátok gondolok, Az angyalkák vigyáznak reám és Néktek leragyognak a csillagok.                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                  

"Lám ennyi az élet, gondoltad-e? Egy pillanat és mindennek vége. Szólni sem tudtál, hogy indulsz a messzeségbe. Maradt a nagy bánat, egy csendes sírhalom Szerető szivünkben örök gyász és fájdalom