A weboldal cookie-kat használ a szolgáltatások minőségének javítására. A weboldal további használatával elfogadom a cookie-k használatát.
MegértettemTovábbi információk
Mindig Őt akartam követni amit Ő szeret, azt szeretni, Vele sírni, vele nevetni, Csak egyet JAJ NEM :Őt eltemetni!
Adhat az Isten néked kincset, márványpalotát Csak egyet nem adhat kétszer " ÉDESANYÁT" Lányaid: Kriszta & Hajni
Tudom, hogy nem jössz mégis jó várni. Hazudni kell a szívnek, hogy ne tudjon fájni. Hogy egy édesanya milyen drága kincs, Csak az tudja igazán, Akinek már nincs.
Bíztunk az életben, hittünk a gyógyulásban Mikor már abban nem legalább a Csodában Mi már tudjuk, hogy csodák nincsenek.
Kilépek az ajtón, szétnézek a ködben, Megyek szomorúan s gondolkodom közben. Emlékeim vannak, Terád emlékezem Sajnálom magam, mert még mindig fáj Nekem. Fáj, hogy nem vagy itt, nem hallom a hangod, Nem láthatlak már, nem mosolyog rám arcod. A betegség Téged már régen megkötözött. Szemedből az élet sajnos elköltözött, De Te az utolsókig kitartottál értünk, Éltél, mert tudtad Mi nagyon félünk. Féltünk mert éreztük, hogy nincs már sok hátra, És nem jött a csoda, pedig mindenki várta. Nem volt tovább, sajnos feladtad a harcot, Most már mások látják nem feledett arcod. Azokkal vagy, akik Téged hagytak itt már régen, Velük mulatsz, velük örülsz odafenn az égen. Én itt maradtam, mert még itt van dolgom, De arcod, mosolyod, ÉN a szívemben hordom. Szeretlek, és szeretni is foglak ameddig csak élek, Ha azt akarom itt légy Velem, a csillagokra nézek. A csillagokat nézve, mást Én már nem kívánhatok Csak annyit, légy boldog ott, ahová vittek az angyalok. S néha nézz le Ránk kiket itt kellett hagynod, Szeress minket, vigyázz ránk, mást nem is kell már adnod.
A temető kapuja szélesre van tárva, Útjait naponta sok- sok ember járja. Van aki virágot, mécsest visz kezében, Olyan is ki bánatot visz szomorú szívében. 2011. augusztusa óta Mi is ezt az utat járjuk Megnyugvást lelkünkben sohasem találunk.
Első gyertya meggyújtva: 2011. 08. 01. Gyújtotta: Kriszta