A weboldal cookie-kat használ a szolgáltatások minőségének javítására. A weboldal további használatával elfogadom a cookie-k használatát.
MegértettemTovábbi információk
EZ volt az utolsó utam. Nem térek hozzátok vissza, többé soha, hogy sorsom velem ily mostoha. Hisz még fiatal vagyok, élni akartam még, ez a szörnyű baleset miért pont engem ért? Betegség áldozata lettem Én, kik felelőssé váltak rövid életemért. Kedves Szeretteimtől is már innen búcsúzom, fájdalmatokat még csak enyhíteni sem tudom. Nincs már alkalmam megköszönni nektek, azt a sok jót , mérhetetlen szereteteket. Ne búsuljatok. Nekem már nem fáj semmi., Ha eljön az este, csillagként tudok Nektek üzenni. Tekintsetek fel az égre, ott fogok ragyogni, szívetek egy darabja voltam mit nem lehet potolni.
Lám ennyi az élet, gondoltad-e? Egy pillanat és mindenek vége. Szólni sem tudtál, hogy indulsz a messzeségbe. Maradt a nagy bánat, egy csendes sírhalom. Szerető szívekben örök gyász és fájdalom!
Tudja jól az elme, hogy a sorsot megváltoztatni nem lehet. Mégis, mégis a szív tovább szeret, mert van valaki, kit a szív egy életen át sem felejt Vannak, akik hazatértek, már nyugodtan pihennek, Mások, őket siratják éppen kint a temetőben. Kint járva a sírhalmok közt, most lehajtott fejjel, Mindazokra gondolok én, kiket elvesztettem. Mécseseknek forró lángja, lobog tán örökké, Ez jelzi, hogy nem feledünk sohasem el többé. Mindig velünk voltatok, vagytok és lesztek, Hiszen a mi emlékünkben Ti mindig is éltek. Lehettetek: papák, mamák, gyermekek vagy hősök, Ki már szülőföldben nyugszik, létetek már örök. Most is rátok gondolunk, mécsesünk meggyújtva, Szívünk tiszta melegével, felétek fordulva
Eljöttem hozzád, itt vagyok újra Veled, nem kulcsolhatom többé kezembe kezed. Az utad tovább csillagösvényen járod, fényévnyi távolok már a Te világod. Mécseseknek lángja táncot jár a szélben, sárgult avar zizzenve kíséri léptem, virágok kavargó, fanyar illata száll, eltűnt álmaink sírkő vigyázza már forrás: ildiko.bloglap.hu
Sok virág virít, csend üli a szíveket, emlék hozzájuk repít, felidézi éltűket. Néma sóhajainktól meglibben a mécsesláng, a fájó elmúlástól üresebb most a világ. "Nem vársz már minket ragyogó szemekkel, nem örülsz már nekünk szerető szíveddel. De egy könnycsepp szemünkben Érted él, egy gyertya az asztalon Érted ég. S bennünk él egy arc, egy végtelen szeretet, amit tőlünk soha senki el nem vehet. Telhetnek hónapok, múlhatnak évek, szívből szeretünk s nem feledünk Téged
"Virágot viszünk egy néma sírra, de ezzel téged már nem hozhatunk vissza, tudjuk hogy nem jössz de olyan jó várni, hazudni a szívnek hogy ne tudjon fájni. Míg köztünk voltál mi nagyon szerettünk, hiányzol nekünk, soha nem feledünk. " Mérhetetlen fájdalom, ami lelkünket most átjárja, keresünk, hogy hol vagy, de sajnos már hiába. . . Angyalka lettél. . . , felköltöztél az égbe. . . , onnan figyelsz minket - bizonyára - nevetve. Látom, ahogy huncut szemed mosolyog, és azt mondod nekünk: - Gyerekek, ne szomorkodjatok! Köszönöm, hogy a barátod lehettem, hogy megannyi felejthetetlen percet Veled tölthettem. Melletted az ember soha nem volt bánatos, csak azt sugalltad mindig, hogy az élet csodálatos. A humorod lehengerlő volt, a jóságod határtalan, minden ember ilyen barátot kívánna magának. Küzdöttél. . . , soha nem panaszkodtál, én csak arra emlékszem, hogy mindig mosolyogtál. Elragadott tőlünk ez a betegség, pedig Te - hogy legyőzd - mindent megtettél. Bátran szeme közé néztél a halálnak, akkor is amikor már tudtad: nem lehetsz győztese ennek a csatának. . . Erősebb voltál, mint bármelyikünk, akkor miért pont Te mentél el közülünk. . . ? Egy újabb veszteség. . . , egy újabb fájdalom. . . , de Érted még ezt a próbát is kiállom. És bár a szíved már nem dobog, hiszem, hogy a kis lelked örökre megnyukszi
Első gyertya meggyújtva: 2016. 12. 25. Gyújtotta: hajni
Tölts fel Te is képet a képgalériájába 
Új gyertya gyújtása 
Gyertyái (0 db) 
