Szívem együttérzésével, az igazságtalanság a legvérlázítóbb dolog, bűnhődjön meg, aki életed kioltotta, emléked velünk marad! Sok Szeretettel gyújtom azt a lángot Érted!

"Várjuk míg élünk, várjuk Őt,
Hátha egyszer ott áll az ajtónk előtt.
Aztán a valóság ránk szakad
Lelkünk tovább fáj a kín alatt.
Kiáltanánk, hogy Ő is hallja odaát,
Hol vagy gyermekünk, nélküled üres a világ.
Várunk, ha nem jössz, mert nem jöhetsz,
Mi megyünk hozzád, ott leszünk veled."

Beszélnék, de a hang torkomban reked,
Oly sok szép szót gondoltam Neked.
De csak hallgatok.
Nem akarnak formálódni a mondatok.
Bántóan néma most a csend zaja,

Itt lüktet bennem hiányod.
Szólnék. De nem tudok.
Zavartan hallgatok.
S tűröm, hogy magához húzzon az emlék.
Most távol vagy, de mégis oly közel.
A szívemben.

A lelkem átölel.

….kezemben vigasz virág, csokorba hozom neked
de ha akarod, elédrakom azt a hegyet

ligetet, napot, holdat, csillagot, vagy a csendet
cseppjéig iszom a folyót, fenyítem a tengert
hátamra zsákként veszem bánatod, csak megpihenj
holnap már mosolyogj, a Mindent is elviszem
az időt visszafordítom, ujjammal csettintek!
nézd! fényt varázsolok, lábujjra állva keringek!

szívem szakad meg érted… gyász… nagyon fáj
kezemben csokor virág, neked hozom…
örökké már…!

 

Ha tudtam volna, hogy utoljára lép ki az ajtón,
szorosan átöleltem volna, hogy ne hagyjon itt.
Ha tudtam volna, hogy utoljára mosolyog én rám,
visszamosolyogtam volna rá én is csendesen és némán.
Ha tudtam volna, hogy utoljára hallom a hangját,
figyeltem volna Rá, hogy halljam, ha érzem a hiányát.
Ha tudtam volna, hogy utoljára kér lehetetlent,
még ha tudom is, hogy hiába, megtettem volna mindent.
Ha tudtam volna, hogy ez lesz az utolsó álma,
vigyáztam volna, hogy nyugodtan még tovább álmodja.
Ha tudtam volna, hogy ez lesz az utolsó napja,
higgye és tudja, hogy szeretem, arra kértem volna.

 

 

Nincs a napnak egyetlen órája,
Hogy ne gondolnék fájó szívvel reája.
Tudjuk, hogy nem jöhet, mégis egyre várjuk,
Enyhíti hiányát, ha álmainkban látjuk.
Az ész megérti, de a szív soha,
Ha egyszer mi is elmegyünk, ahol Ő van oda.
Az élet elmúlik, de akit szeretünk,
Arra életünk végéig könnyes szemmel emlékezünk.

Csak pár évet, pár hónapot,
A végtelenben egy napot
Alszol egyedül, gyermekem.
Csak egyet álmodsz, és jövök,
A földön itt misem örök,
S melletted leszek újra én.
És rád roskadok, Mindenem,
Ott messze túl a Mindenen,
Ott újra eggyé forradunk.
Körülöttünk zeng a végtelen,
De túl a földi életen
Nem érhet többé semmi vész.
S újra viselem gondodat,
Csak még pár földi dolgomat
Elvégzem, s aztán jövök.
Addig az álmod szép legyen,
A másvilági réteken
Szebbek talán az álmok is.
Aludj, aludj, s már ott vagyok,
A végtelenben egy napot
Aludjál addig, gyermekem.

 
 

Istenem, súgd meg neki halkan, 

lágyan szólj hozzá, hogy ne zavarjam! 

Álmomban keressen meg engem, 

még egyszer hadd lássam, hadd öleljem! 

Hadd legyen nekem ez a legszebb álmom

Súgd meg neki halkan, én minden nap várom. 

 

Elmentél pedig sok dolgod lett volna még
Megtölteni szépséggel a családod életét
Elmentél s veled együtt eltűnt a remény
De lelkünk egy darabja utadon elkísér
Veled vagyunk most is, te pedig velünk vagy
Mert szeretetünk irántad oly végtelenül nagy.

Hosszú útra ment, és a csillagok vezetik,

Vezetik útját, amíg csak álmodik.

Álmodjon egy öregkort, mely csodás és szép,

Álmodja meg azt, hogy még mindig velünk él.

Súgják meg a csillagok üzenetünk. . . hogy szeretünk,

Mondják meg azt neki, hogy

S O H A S E M
F E L E D Ü N K ! ! !

 

SÍRODNÁL ÁLLVA

Gyertyák égnek sírok tetején
Szívembe emlékek képe lép;
Szél fújta lángok, cikázó árnyak. . . 
Néha úgy hiányzol. 

Elmentél - vissza se néztél;
Még el sem köszöntél. 
Szél fújta lángok, cikázó árnyak. . . 
Néha úgy hiányzol - Meddig még? 

A Te sírod messze, emléked oly közel;
Gyertyák égnek, cikázó árnyként. . . 
Szél fújta lángok, sírok tetején. . . 
Néha úgy hiányzol - Meddig még? 

Perc, óra, nap, hónap, évek - arcod mosolya? 
Múló emlék, néma sóhaj. . . elfújta a szél;
Nézem a lángot sírod tetején. . . 
Még úgy hiányzol - meddig még? 

Szívemben mindig élsz, emlékkép:
Emléked elkísér az úton még. . . 
Nézem a lángot, cikázó árnyat. . . 
ÚGY HIÁNYZOL - meddig még? 

 

 

Pihenj békében és csendesen,
az angyalok vigyázzák álmod.
A lelked már odafönt van,
de mi örökre a szívünkbe zártunk.

"Egyetlen dolog szünteti meg a másik hiányának fájdalmát: ha nem szeretjük tovább. Amikor azt mondjuk, hogy az idő gyógyít, erre gondolunk. A felejtésre. Ez azonban, ha valóban szeretünk, nem lehetséges. A szeretet hiányát csak egyetlen dolog gyógyítja: ha újra találkozunk azzal, akit szeretünk. Semmi más. Jövőre, húsz év múlva, egy másik életben. Mindegy. A hiány mindaddig él, amíg nem látjuk újra. Nem az emléke, a hiánya él bennünk."

  

 

 

Hol van az a csillag, amely Hozzád vezet?
Hol van az a madár, mely énekli a neved?
Hol van az a szellő, mely összekócol Téged?
Hol van az az utca, amely őrzi a lépted?
Hol van az az éj, mely ringatja az álmod?
Hol van az út vége, ahol majd meg kell állnom?
Merre induljak, ha majd mennem kell?
Hol lesz a végcél, ahová érkeznem kell?
Ott ahol testben nem,de lélekben létezel.

"Már nincs holnap,

csak ennyi volt az élet.

mert Én a szívetekben élek. "

 

Más világ most, ahol él, más a szó és más a fény.
Tavasz, nyár, ősz és tél, nélküle fúj itt a szél.
Mint amikor gyermekek sírnak, ha éjjel rossz álmot látnak,
Belül úgy izzik a bánat, az emlékek csendben fájnak.
Égő könnycsepp, mondd meg neki, hogy szeretjük,
És amíg élünk, el nem felejtjük.

 

Ha egy könnycsepp gördül végig az arcunkon,
Ez azért van, mert szeretünk és hiányzol nagyon.
A könny és a szeretet édestestvér,
Nem szeretet, ami egy könnyet sem ér.
Ki sosem sír, az sosem szeretett,
Mert a könny és a szeretet egy napon született.

 

Rég már, hogy örök álom zárta le szemed,
könnyek között emlegetjük a Te drága neved.
Elmentél tőlünk egy végtelen útra,
melyről csak visszanézni lehet, visszajönni soha.
Hazafelé nem építettek utat, de ha mégis lenne irány,
mely otthonod felé mutat, ugye hazajönnél!
Visszahozna a szeretet, és letörölnéd, az
Érted fájó könnyeket.

Pihenj békében és csendesen,

az angyalok vigyázzák álmod,

A lelked már odafönt van,

de mi örökre a szívünkbe zártunk. 

 

Rég már , hogy elmentél tőlünk,

üres lett a helyed, hiába keresünk.

Úgy mentél el, mint a tavasz virága,

sírodba száll Veled szívünk boldogsága.

Nincs olyan nap, perc és óra,

hogy Rád ne gondoltunk volna.

Sokszor nappal is ébren álmodunk,

nevetve jössz felénk, s újra találkozunk. . .

Az álom elszáll, hamar felébredünk,

de áldott emléked örökre itt marad velünk.

Pihenjél csendesen a porló hant alatt,

mi őrizzük szomorúan édes álmodat.

Vigaszunk, hogy pihenni mi is ide térünk,

és az örök hazában megint együtt leszünk.

Mert a halál után jön az örök élet,

ott majd Te vársz reánk,

s mi átölelünk Téged!

Akarjuk és hisszük, nem ennyi az élet,

S Te mosolyogva nézel ott fenn az égen.

Aludd örök álmodat békében, csendesen,

Lágy szellő öleljen kedvesen.

Csak pár évet, pár hónapot,

A végtelenben egy napot
Alszol egyedül, gyermekem.
Csak egyet álmodsz, és jövök,
A földön itt misem örök,
S melletted leszek újra én.
És rád roskadok, Mindenem,
Ott messze túl a Mindenen,
Ott újra eggyé forradunk.
Körülöttünk zeng a végtelen,
De túl a földi életen
Nem érhet többé semmi vész.
S újra viselem gondodat,
Csak még pár földi dolgomat
Elvégzem, s aztán jövök.
Addig az álmod szép legyen,
A másvilági réteken
Szebbek talán az álmok is.
Aludj, aludj, s már ott vagyok,
A végtelenben egy napot
Aludjál addig, gyermekem.
 

Kőhalmon Neved , éltél és meghaltál .
Egy idézet , hogy Nekem csak Te voltál !
Ott vagy lent egy karnyújtásnyira ,
Mégsem érinthetlek meg most már soha .
Angyal vagy egy nagyon szép álom....
Ölelnélek , karomat kitárom....
De csak levegőt karolok , nem érzem tested,
Mert a halál Neked már angyalszárnyat festett.
Szíved már angyalszívként dobban ,
S lelkedért minden nap egy gyertya lángja lobban .
Hiányzol , fájdalmam nem enyhül már soha ,
De szeretetemet nem koptatja el az idő zord foga.

 

 Kisért a csend,

Vigyázza még a hangodat,

Magányába zár a szoba,

Láttatja még az arcodat.

Érintésed is itt van még,

Őrizem a kezemen,

Könnycseppek gyász- harmata,
Emlékező szememen.