Született:
2008. 11. 24. Budapest
Elhunyt:
2016. 03. 27. Budapest
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer csodaszép szemű, huncut mosolyú kisfiú, Ármin. Szeretetben, egészségben éldegélt családjával együtt. Szeretett oviba járni, játszani, huncutkodni, mint minden 3 éves kisfiú. Egy baljós nap azonban kiderült, hogy Ármin egészsége veszélyben van! Külső betolakodók, rossz sejtek támadták meg a jó sejtjeit. Akkor tudták meg, hogy Árminnak leukémiája van. A doktorbácsik sürgősen cselekedtek, azonnal kórházba utalták a kicsifiút. Aggódó Édesanyja is vele tartott és elkezdődött egy hosszú nehéz időszak az életükben: kemoterápiát kapott Ármin, amit nem viselt jól és sajnos nem javultak az eredményei, amit pedig annyira de annyira várt a családja, barátai, ismerősei, óvónénijei, egész óvódája. A doktor bácsik tanakodtak, hogy hogyan tovább, végül arra jutottak, hogy új, jól működő csontvelőt kell kapnia Árminnak. Megindult a versenyfutás az idővel. Hála Istennek viszonylag hamar, 3 hónap múlva meg is érkezett az életmentő csontvelő és Ármin hősként (hiszen nevének egyik jelentése: hadi férfi) küzdött, hogy sikerüljön a transzplantáció. A kicsifiú amolyan magyar virtussal, várakozásokon felül gyorsan lábadozott, gyógyult és végre hazatérhetett szerető Édesanyjával. Ekkor már hónapok óta nem voltak otthon. Boldog volt, hogy végre friss levegőt szívhatott, (bár maszkban volt sokáig és kesztyűben a fertőzések elkerülése miatt) hogy kevesebb lett a szuri és lassan ehetett palacsintát is. Javultak az eredményei folyamatosan, kinőtt újra a hajacskája. És eljött újra az a nap is, amikor átlépte az ovi kapuját. 2 felhőtlen év következett, Ármin alig volt beteg pedig az immunrendszere nem ugyanonnan indult, mint egy egészséges gyermeké. És eljött 2015. év amikor az első héten Ármin belázasodott és sajnos a vérképe igazolta, hogy a betegség visszatért. Nagyon nehéz szívvel, de reménykedve vágott neki Anyukájával (akit szintén óriási erővel áldott meg a Mindenható, minden csodálatom az övé!) újra a kórházi tartózkodásnak.....
"Harcaimhoz erőt adtál,
Sok tűrésre tanítottál.
Borút űztél szürke égről,
Fehér lett a feketéből.
Útjaimon velem jöttél,
Biztos kézzel segítettél.
Ha elestem, lábra álltam,
Terhek alatt sem fáradtam.
Köszönöm az imádságot,
Réten szedett szép világot,
Mindent, amit tőled kaptam,
Talán sosem viszonoztam
Drága Fiam..."
"Tenyeremben kis fejed, megpihen az esti éjben.
Így alszunk mi ketten, a csillagok közti réten.
Hallgatom kis szusszanásod, közelebb húzódom én.
Kicsi tested úgy ölelem, óvón és könnyedén.
Édes álmok messzisége kísérjen az éjen át.
Én itt vagyok, fogom kezed, simogatón, puhán.
Tiéd bennem minden érzés, hogy ha kérded mi is az?
Annyit súgnék kis füledbe, az életem csak Te vagy!
Benned élek akkor is majd, mikor már nem leszek.
És ha hull, majd akkor könnyed, letörlöm bárhol is legyek!
Hisz mosolyt csalsz szívemre, minden múló perc felett.
Remélem, hogy megtanítom: szeretni érdemes!
Csacsogok és sugdosom, hogy álmodban merre járj.
Nézd meg fentről ezt a földet, itt élsz boldog éveken át.
Halld a szelet. Érezd a napnak, minden édes sugarát.
Majd ha még messzebb repültél, tudd, édesanyád haza vár.
Most itt pihensz nyugodtan, tenyeremben kis fejed.
Tudom nem lesz mindig így, de remélem el soha sem feleded.
Hisz a múló idő felettünk is átsuhan,
Hadd súgjam füledbe halkan: Szeretlek kisfiam!
Fordult a sors, Te mentél el hamarabb,
Neked kell könnyem letörölnöd, látod? Édes kisfiam..
Saját arcom tenyeremben, s gondolatom száll feléd
Legalább így legyünk ismét együtt, az álmaink tengerén...
Pihenj hát nyugodtan, bárhogy is legyen,
Én mindig Veled leszek, édes, kicsi kincsem!"
Első gyertya meggyújtva: 2016. 03. 27.
Gyújtotta: Molnárné B. Mónika
9 gyertya ég az eddig gyújtott 8517 közül.