Gyertyagyújtás Bilicki Ervinért

Belépés

Regisztráció
Elfelejtett jelszó

Gyertyaláng.hu

Jelenleg 1676 látogató és 25 gyertyagyújtó van itt,
akik 20 személyért átlagosan 18 gyertyát gyújtanak percenként.

Visszajelzés

Az oldal ajánlása

Gyertyagyújtás Bilicki Ervinért

Jelenleg nem vagy belépve!
Ha belépsz, akkor:

használható saját képgaléria, így könnedén tudsz képeket beilleszteni
napi 20 gyertyához nem kell vizuális kód
rendszerezve láthatod gyertyáidat, beleértve a már leégetteket is
könnyen lemásolhatod bármelyik gyertyádat
módosíthatod a gyertyáidat
kérhetsz e-mail értesítést

Ha szeretnél belépni, akkor lépj be most, ha eddig még nem regisztráltál, akkor ezt a Regisztráció alatt megteheted.

Az ok, amiért a gyertyát gyújtod: Az itt kiválasztott ok határozza meg a gyertya keretét. Ha az "Egyéb" okot választod, mindenképpen add meg, hogy miért!
Gondolataid, érzéseid:
A HTML szerkesztő menüjében a ikonra kattintva saját képgalériát tudsz létrehozni. A képgalériába feltöltött képeket egyszerűen be lehet illeszteni a szerkesztett oldalba.
A gyújtó neve:*
E-mail-ben értesítést kérek, mielőtt leég a gyertya:	E-mail: Az e-mail értesítő kéréséhez be kell jelentkezni
Gyújtás helye (a térképen ezen a helyen fog megjelenni a gyertyád)	Columbus (Ha ez nem felel meg, belépés után az Adataid menüpont alatt tudod megváltoztatni.)

Bilicki Ervin (Ervin)

Tölts fel Te is képet a képgalériájába

Született: 1995. 06. 17. Novi Sad

Elhunyt: 2013. 03. 17. Óbecse

Ervin

Egy fiú, aki tele volt élettel, álmokkal, célokkal, aki előtt ott állt az élet. Akinek mindenkihez volt egy jó szava, kinek mindig mosoly ült az arcán. Egy tragikus éjszakán, amire senki sem számított, kegyetlen módon elvették tőle az ember egyetlen igaz értékét, az életét. Gyilkosság áldozata lett. Itt hagyva kedves szüleit, testvérét, nagyszüleit, rokonait, barátait.

Milyen bohó a gyermek! S micsoda érzékeny a lelke minden változás iránt! Az ő lelkük olyan, mint valami finom kis gép, amely erős munkára nem való, de minden csekélységre megperdülnek a kerekei. Nekik merőben más a világuk, mint a miénk. A mi nagy dolgaink nekik semmiségek, és amik nekünk semmiségek, azok nekik a nagy valamik. A gyermek kacag olyanokon, amiken mi nem is mosolygunk, és sír olyanokon, amiken mi a homlokunkat se ráncoljuk. Egy tintacsepp, egy cserebogár, egy botlás, idegen öltözet: nevet rajta. És sír, ha a tolla elgörbül, ha csúfolják, ha aggódik, ha fázik. Aztán ha sírás közben valami kellemesen hat rá - akkor a könnyein át mosolyog.

Búcsúzunk Tőled:

Távol messze tőled , szomorú az élet, szívem azt dobogja látni szeretnélek Natikame ;(;(;(;(;(
Egyedül vagy újra nem ölel át senki, mióta elhagytál azóta szívem száll ,
Nem talál csak várva vár;( ;( ;( csak az emlék marad drága gyermekem , de az él mindörökre . . . . (Édesanyád)

Fáj, úgy fáj.
Nem múlik a fájdalom.
Mit tehetnék? Mit tegyek?
Ha nincs semmi vigaszom.

Őrült vagyok, hisz azt hiszem ez elmúlik.
Elmúlik minden, ahogy a levél is lehullik.
De egyre erősebb, egyre jobban fáj,
S testem minden részén a húsomba váj.

Égeti, karmolja, karcolja a lelkem,
Alig van erőm, száz sebből vérzem.
De mit számít, szívem már így is darabokra repedt,
Senki sem kímélte: összetörte, eltiporta, ahogy rálépett.

Fáj a hiányod, fáj, hogy nem lehetsz velem,
Fáj, ha szomorú vagyok nem fogod kezem.
Fáj, hogy nem ölelsz át, s nem súgod halkan:
Megvédelek mindentől, veled leszek ha bajban.

Ha lelketlen lennék nem fájna ennyire,
Csak elrohannék, mindentől távol messzire.
Fáj, úgy fáj, minden mi történt, és nem tehetek ellene! (Édesanyád)

389999_578377952206227_1314682442_n

Jobban hiányzol, mint azt valaha hittem,
Jobban szeretlek, mint belegondolni mertem.
Jobban fáj hiányod s a tény, hogy örökre elvesztettelek,
Mintha ezer kés pengéje szántana végig testemen.

Nélküled csak létezem, mint kósza árnyék,
Elfutnék messzire, ha tudnám, rád találnék.
Ha azt mondanád ott leszel és vársz, majd
Nem lenne senki és semmi, mi visszatart.

De oda nem mehetek még, hozzád, hol te vagy,
Csak kérdéseim hallom, ahogy visszhangzanak.
Válasz nélkül hagytak, törötten és üresen,
S csak egy hang suttog a szívemben, idebenn.

"Fáj, fáj, úgy fáj. . . " nem múlik el soha a fájdalom,
E kis hang súg, míg magamhoz ölelem bánatom.
Nem tudlak feledni, csak úgy nem gondolni rád. . . . . .
drága fiamnak. . ♥♥♥ (Édesapád)

Végső búcsú a drága fiamtól.
Aki sajnos már többé nincs köztünk.
Ezt a verset csak neki szántam. (édesapjától Ervinnek)

Öröké életünk gyöngyszeme voltál.
Mindennapon ránk ragyogtál,
bájos arcocskáddal ránk most végsőt mosolyogtál.
Kimondhatatlanul és leírhatatlanul minden perced hiányzik és fáj, hogy bennünket itt hagytál.
Rád emlékeztet a szobád, a hangod a jó vidámságod, amit bennünk mindég keltetél akkor is amikor rossz kedvünk volt.
A könnycseppjeinknek soha vége nem lesz, úgy sodródnak az arcunkon, mint egy vízesés, ami véget nem ér.
Hisz te voltál a mindenünk.
Az ég is beborult, az eső szakadott és sírt mindenki, a fák a szelek.
Suttogásukban ott hallani'' Ervin'' Drága fiunk a neved, szívünkben őrizzük örök emlékedet!
Nyugodj Békében ! (Édesapád)

Ha tudtam volna, hogy utoljára lép ki az ajtón,
szorosan átöleltem volna, hogy ne hagyjon itt.
Ha tudtam volna, hogy utoljára mosolyog én rám,
visszamosolyogtam volna rá én is csendesen és némán.
Ha tudtam volna, hogy utoljára hallom a hangját,
figyeltem volna Rá, hogy halljam, ha érzem a hiányát.
Ha tudtam volna, hogy utoljára kér lehetetlent,
még ha tudom is, hogy hiába, megtettem volna mindent.
Ha tudtam volna, hogy ez lesz az utolsó álma,
vigyáztam volna, hogy nyugodtan még tovább álmodja.
Ha tudtam volna, hogy ez lesz az utolsó napja,
higgye és tudja, hogy szeretem, arra kértem volna. " :'((( (Testvéred)

gyasz25

Búcsúzom Tőletek Családom:

Soha nem bánom mi volt az életem,
Mert én választottam, mi most a végtelen.
Hogy mi voltam és mivé lettem én!
Boldog voltam s már örökké az leszek.
S ezt nem másnak köszönhetem: csak NEKTEK!

ÉDESANYÁM, ki csakis értem élt,
Aki ha féltem, velem együtt félt.
Kinek a szíve az enyémmel dobbant,
Ki mindent tudott, habár egy szót se szóltam.

APA szív vére forrt lelkemben.
S égető lelke dobbant meg a szívemben.
Lelke most fáj és visszahív,
Mert bíz ily féltő az apai szív.

TESTVÉREM töröld le könnyeid, s ne sírj kérlek!
Mert Benned létezem. Benned élek!
Vissza sose nézz előtted az élet!
Tégy meg mindent! . . Nem szabad félned!

nagyzoltan090222_3

Édesanyámnak! (Natikam)

" Ne sírj, Anya, hisz én még most is Szeretlek!
Téged választottalak, várj rám, s újra megkereslek!
Siettem hozzád, de nekem más út rendeltetett,
Én magam vállaltam, de ott tartott szereteted!
Anya, nagyon szerettelek, s még most is szeretlek!
Bocsáss meg, de utam eddig tartott, nem lehetek veled!
Isten visszahívott, mert nem készültem még fel,
Ez neked nagyon fáj, szíved tele keserűséggel!
De ne sírj, Anya! Ugye érzed, hogy nem hagytalak el,
Szólíts bátran, keress! Szállj hozzám lelkeddel!
Letörlöm könnyed, vigyázok rád, magammal repítelek,
Hogy lásd, én itt boldog vagyok, és mennyire szeretlek!
Ne sírj Anya, ha hiányzom, csak hívj, hunyd le szemed,
Én szállok hozzád, s ontom beléd szeretetemet!
Hogy mindig érezd, míg vissza nem térek,
Ne sírj, Anya! Szeress! Csak erre kérlek! "

" Búcsú nélkül mentem én el Tőletek.
Nem búcsúzom, ma is élek köztetek.
Szíveteket ne eméssze fájdalom.
Vígasz legyen, hogy örökké álmodom. "

" Ha emlegettek köztetek leszek,
De fáj ha látom könnyetek.
Ha rám gondoltok mosolyogjatok.
Emlékem így áldás lesz rajtatok. "

”Nélküled oly régen szomorú a házunk,
Tudjuk, de nem hisszük, hogy hiába várunk. .
Lám az idő múlik, csak feledni nem lehet
Szavaid, arcod, és fiatal életed.
Szívünkben élsz tovább, lelkünkben fájdalom
Vigaszt nem nyújt soha a néma sírhalom”

712292

„Bár a sors fukarul rövidre szabta életed,
És sírodba vitte lelkünkből az éneket,
Álmunkban néha jönnek örömök, mosolyok,
Ha szárnyukon hazarepítenek az angyalok. ”

710663

Hogy lehet a sors íly kegyetlen!
Csak a jók mennek el.
Marad utánuk a fájdalom,
A betölthetetlen űr,
A pótolhatatlan élet.
Fáj, hogy nem vagy.
Hiányod miatt az űr oly nagy.
E fájdalmat nem enyhíti semmi.

Láttam az arcod, mintha csak aludnál.
Próbáltalak csókjaimmal életre kelteni.
Sajnos rá kellett jönnöm Te nem csipkerózsika vagy,
S Én sem a mesebeli herceg
Ez nem álom, sajnos valóság.
Te nem ébredsz fel soha már.

Néked már nem fáj semmi,
Téged már nem bánt senki.
Az égből tudsz csak nézni.
Pedig Te úgy szerettél élni.

Lányok, kiknek társaságában mozogtál:
Vajon miért nem vigyáztak Reád?
Miért hagytak magadra azon az éjszakán?
Most már írják vigyázz ránk onnan fentről.

Bár tehetnéd innen lentről.

A szeretet mi benned élt:
Miért nem adhatod annak,
Ki igazán megérdemli?
Miért kellett ennek így történni?

Hiszen Te úgy szerettél élni!

Ifjan, életed tavaszán szálltál sötét sírba,
Szerető szüleid s testvéred bánatban itt hagyva.

39034_33576

" Az Ő szíve pihen, a miénk pedig vérzik,
a fájdalmat csak az élők érzik.
Nem az a fájdalom, melytől könnyes lesz a szem,
hanem amelyet szívünkben hordunk, egy életen át, csendesen.
Hisz kinek a gyermekét fedi a sírhalom,
csak az tudja milyen az igazi fájdalom! "

550301_584682838209184_1079845532_n

Elmentél pedig sok dolgod lett volna még,
Megtölteni szépséggel a családod életét.
Elmentél s az életünk nélküled oly sivár,
Még most sem hisszük, hogy nincs többé Ervinünk,
Elmentél s veled együtt eltűnt a remény.
De lelkünk egy darabja utadon elkísér,
Veled vagyunk most is, te pedig velünk vagy
Mert szeretetünk irántad oly végtelenül nagy.

733787_571749689502499_1715748628_n

" Az emlékezéshez nem emlék, hanem szeretet kell, s akit szeretünk, azt nem feledjük el. "

Az élet oly gyorsan elszáll,
elmúlik, mint egy röpke álom!
Megszólít a csend, átölel a nyugalom.
Ébredni kell, indulni utamon!
Nem búcsúzom, csak még visszaintek,
s arcomon csorgó könnyem, már a szél törli le. . .
Én már nem jövök vissza,
egyszer majd Te jössz hozzám,
de tudd, gondolatom addig is, mindig csak Nálad jár! Ámokfutó áldozata lettem én.
Ki felelős rövid életemért.
Ha eljön az este, csillagként tudok nektek üzenni.
Tekintsetek fel az égre ott fogok ragyogni!

images

" Ne fájjon nektek, hogy már nem vagyok,
Hiszen Napként az égen Nektek ragyogok!
Ha szép idő van, s kék az ég,
Jusson eszetekbe sok szép emlék.
Ha rám gondoltok soha ne sírjatok,
Inkább a szép dolgokon kacagjatok!
Ha telihold van, az értetek ragyog,
S azt jelenti, hogy boldog vagyok.
Ha hullócsillag száll az éjféli égen,
Akkor mondjatok egy imát értem!
Én is imát mondok majd értetek,
Hogy boldog lehessen szívetek.
Ha rám gondoltok soha ne sírjatok,
Hiszen a szívetekben jó helyen vagyok. . . "

gyasz25

„A halál nem jelent semmit Csupán átmentem, a másik oldalra.
Az maradtam, aki vagyok és Te is önmagad vagy.
Akik egymásnak voltunk, azok vagyunk mindörökre.
Úgy szólíts, azon a néven, ahogy mindig szoktál, ne keress új szavakat.
Ne fordulj felém ünnepélyes, szomorú arccal, folytasd kacagásod, nevessünk együtt, mint mindig tettük.
Gondolj rám, kérj, mosolyogj rám, szólíts.
Hangozzék a nevem a házunkban, ahogy mindig is hallható volt. Ne árnyékolja be távolságtartó pátosz.
Az élet ma is olyan, mint volt, ma sem más.
A fonalat nem vágta el semmi, miért lennék a gondolataidon kívül. . . . csak mert a szemed most nem lát. . .
Nem vagyok messze, ne gondold. Az út másik oldalán vagyok, lásd, jól van minden.
Meg fogod találni a lelkemet és benne egész letisztult szép gyöngéd szeretetem.
Kérlek, légy szíves. . . . ha lehet, töröld le a könnyeidet, és ne sírj azért, mert annyira szeretsz engem. . . . ”

VAJON MERRE JÁRSZ MOST? BOLDOG VAGY? VAGY TALÁN TE IS ÉRZEL BÁNATOT ÉS HIÁNYT? BÁRCSAK EGYSZER MEGMONDANÁ VALAKI, MILYEN AZ ÉGI ÉLET? AKKOR TALÁN KÖNNYEBB LENNE, HA TUDNÁNK, HOGY BOLDOG VAGY ÉS NEM FÁJ SEMMI SEM.

1352281725

Az, hogy túlteszed magad rajta, nem jelenti azt, hogy elfelejted, nem jelenti azt, hogy hűtlen leszel az érzéseidhez, csak annyit jelent, hogy tűrhető szintre csökkented a fájdalmad, egy olyan szintre, ami nem tesz tönkre. Tudom, hogy pillanatnyilag elképzelhetetlen, hogy túltedd magad rajta. Lehetetlen. Felfoghatatlan. Elképzelhetetlen. Nem akarsz túl lenni rajta. Miért is akarnál? Nem maradt neked más, csak ez. Nem kellenek a kedves szavak, nem érdekel, mit gondolnak vagy mondanak mások, nem akarod tudni, hogy ők mit éreztek, amikor elvesztettek valakit. Ők nem Te vagy, igaz? Ők nem érzik azt, amit Te. Az egyetlen dolog, amit akarsz, az, amit nem kaphatsz meg. Elment. Sosem jön vissza. Senki sem tudja, milyen érzés. Senki sem tudja, milyen az, kinyújtani a kezed, és megérinteni valakit, aki nincs ott és soha nem is lesz. Senki sem ismeri ezt a betölthetetlen űrt. Senki, csak te.

images (1)

Ha elveszítünk valakit, úgy érezzük a szívünk, szakad meg. Aztán eszünkbe jut az a sok kedves szó, azok a vicces dolgok, amiket mondott vagy tett és rájövünk, hogy nem hagyott el teljesen, itt él bennünk, az emlékeinkben mélyen.

770450

" Ez a legszentebb kötelezettségek egyike, amellyel a barátok, a családtagok tartoznak egymásnak. Nem hagyják kialudni az emlékezés lángját, így aztán, ha valaki meghal, nem tűnik el azonnal és nyomtalanul a világból, valamilyen szinten tovább él, legalábbis addig, amíg azok élnek, akik szerették. Az ilyen emlékezés fontos fegyver az élet zűrzavarai és a halál ellen, ez biztosítja a folyamatosságot a generációk között, hozzájárul a rendhez és az értelemhez. "

www.tvn.hu_04e27906f5cc9af311d9f56d82780813

Mondd, egy anya hogy élheti túl…
Hogy meghalt a gyermeke…?
A csendbe üvöltött szavaim már senki sem hallja
Nyakamba már nem fonódik fiamnak karja!
Mondd, egy anya hogy élheti túl…?
Hogy porban fetrengő lelkemen taposva futok utánad,
De soha el nem érlek…
A semmibe üvöltöm, gyere vissza, kérlek!
Lassan melléd sírom magam az égbe,
hogy ne félj nélkülem a sötétbe’!
Mondd, egy anya hogy élheti túl…?
Hogy meghalt méhének gyümölcse,
A fájdalom hegyes nyila hatol a tüdőmbe
hogy szorítsa ki az életet belőle.
Mondd, egy anya hogy élheti túl…?
A bánat őrült szorítását,
A könnyek semmit sem enyhítő sikoltó zuhogását
Mondd, egy anya hogy élheti túl…?
A gyermeke halálát…?

Nevessetek és gondoljatok rám,
hiszen én itt vagyok veletek,
csak én az út másik oldalán.

Nagyon akartam élni még,
Érezni szívetek melegét.
Nem adta a sors nekem,
Elvámolta az életem.
Búcsú nélkül kellett elmennem,
Őrizzetek szívetekben.

" Tudom, hogy búcsú nélkül messzire mentem, hogy meg gyakran sirattok engem. Nem búcsúztam el tőletek, nem tudtam, hogy örökre elmegyek. Szerettem volna még köztetek lenni, de a halál legyőzött, el kellett menni"

Ó, istenem miért is születtem,
Ha ily hamar lefolyt az életem!
Nekem nem fáj többé a földi szenvedés,
Ez volt felettem az isteni végzés.
Legdrágább kincsetek itt van eltemetve,
Ugye jó szüleim nem leszek felejtve?
Hozzatok virágot fiatok sírjára
Szülői jóságtok az isten megáldja
Szeretett testvéreim nektek is kívánok
Hosszú életet és sok boldogságot,
Búcsút, köszönetet mondok mindenkinek,
Akik életemben szerettetek engemet.

A szörnyű abban, hogy így halok meg, nem az, hogy nem leszek, hanem az, hogy nem látom őket többé, nem mondhatom meg, hogy nem tekintettem őket levegőnek, nem mondhatom meg nekik, hogy tudtam az áldozataikról, melyekkel boldogabbá tették életemet, tudtam mindarról, amit értem tettek, és hogy mennyivel jobban szerettem őket, mint ahogy valaha is mutattam.
Ezeket soha nem mondtam el nekik.
Nem mondunk ilyeneket, amikor fiatalok vagyunk, és előttünk az élet. . . attól félünk, hogy szentimentálisan és ostobán hangzik. De annyira más, amikor meg kell halni. .
Bárcsak amíg lehetett, beszéltem volna, szeretném, ha bocsánatot kérhetnék a kis csúnyaságokért, amiket valaha elkövettem, vagy mondtam.
Bárcsak el lehetne mondani, hogy sohasem akartam igazán megbántani őket, és csak arra emlékezzenek, hogy sokkal jobban szerettem őket, mint ahogy mutattam.

Arra születtem, hogy kisgyerek legyek,
anyám mellett játszam hosszú éveket,
arra születtem, hogy felnőtt is legyek,
s megértsem a szóból azt, amit lehet,
s végül arra jöttem én e világra,
hogy hinni tudjam: nem vagyok hiába.
Arra születtem, hogy megszeressenek,
s megszeressem én is azt, akit lehet,
arra születtem, hogy hogy boldog is legyek,
s tovább adjam egyszer az életemet,
s végül arra jöttem én e világra,
hogy belehalnom se kelljen hiába.

Emlékezzetek, csak ennyit kérek tőletek.
Emlékezzetek, milyen voltam és milyen lehettem volna veletek.
Emlékezzetek, s kérlek ne felejtsetek.
Emlékezzetek, és a végen túl is szeressetek.
Emlékezzetek, s akkor talán örökre veletek lehetek. . .

Emlékezz rám, mikor fúj a szél,
Emlékezz mikor minden véget ér.
Nézz rám, fogd meg a kezem,
Szorítsd meg bátran, míg lehunyom a szemem.
Köszönöm, hogy szerettél, köszönöm, hogy élhettem,
Születtem 88, éltem halálomig.
De végig ember voltam, aki mindig csak álmodik.

Emlékezz rám. . .

VAJON KIK LESZNEK AZOK, AKIK MAJD EMLÉKEZNEK RÁM?
AKIK KÖNNYCSEPPET EJTENEK A NEVEM HALLATÁN?
AKIK NEM FELEDNEK MAJD. . . ,
MERT ÉN OLYAN GYERMEK VOLTAM, -
AKIT SZERETTEK MÍG ÉLTEM,
ÉS SZERETNEK ÍGY HOLTAN. . .

Hogy milyen volt?

Különb, mint a többi.
Százszor is ezerszer is. . .
És mennyi jót tudott volna tenni.
Az ég is csak az ilyet szereti!
Az ablakon át, ha a csillagokra nézel,
Ő is ott van köztük valahol.
Kérte az időt, de az meg nem állt.
Hitvány győzedelmed ez!
Ostoba vagy halál!

gyt_f_17