Itt minden volt, itt minden múlt,
itt minden visszavár.
Itt régi nap nem alkonyult,
és nem lett ősz a nyár.
A pillanat itt megmarad,
hát adjatok kezet,
a kis sziget mindig szabad,
csak emlékezzetek.

(Török Sándor)

Még emlékeztek rá, hogy milyen szép volt. A mosolyát még nem felejtették el. A hangja valahol még ott rezgett a levegőben, és szavainak zengésére is emlékeztek még. Még követni lehetett a lába nyomát, és a tárgyakon ott volt még az érintése. A szekrényben még ott sorakoztak a ruhák, amelyeket ő viselt, és a ruhákból még az ő illata áradt.

 Daphne Du Maurier

A fájdalom idővel enyhül, a mély gyászban rálelünk az elfogadásra. Nem keressük, kutatjuk tovább a miérteket, csendben megnyugszunk, de a mindennapokban teret hagyunk az emlékezésnek, mely minket tovább éltet.

"Ha meghal egy szerettünk, akinek a halálára nem számítottunk, akkor nem egyszerre veszítjük el. Elapad a postája, elmúlik az illata a párnákról, aztán még a szekrényekben és a fiókokban őrzött ruhákról is. Lassan- lassan gyűlik össze sok apró részletből a hiánya. Újra és újra azt hisszük, hogy ez az a nap - amikor egy hiányzó részlet úgy szíven üt, hogy azt gondoljuk, most éreztem át, hogy eltűnt, mindörökre - , de aztán jön egy új nap, újabb veszteséggel. "
John Irving

"Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.
Ők itt maradnak bennünk csöndesen még,
Hiszen hazánk nekünk a végtelenség. "  (Juhász Gyula)

“Ha valaki a jóságnak és szeretetnek egy morzsáját, az igazságnak és fénynek csak egy sugarát hozta e világra, már nem élt hiába: életének megvolt az értelme.”

Delp, P. Alfréd

"Kezdetben azt gondoltam, hogy a halálod
veszteség volt és pusztulás,
fájdalom és bánat, melyet aligha lehet elviselni.
Csak most kezdek rádöbbenni,
hogy az életed ajándék volt,
s egyre erősödő szeretet maradt utána."

"A gyász nem múlik el. Nem múlik el, csak körbenövi az élet. Először még nincs más, csak a veszteség. Minden pillanatban. Élesen, kímélet nélkül szakít szét testet és lelket. Meg kell bolondulni, bele kell pusztulni a fájdalomba. Úgy érezzük nincs tovább. Ekkora hiánnyal, ekkora űrrel nem lehet tovább élni. Aztán az élet mégiscsak megy tovább. Makacsan halad, pereg az idő. Egyszer csak eljön a pillanat –ez csak később, visszatekintve válik világossá- amikor már nem fáj megállás nélkül. Kezdenek lélegzetvételnyi szünetek lenni a kín addig megállíthatatlannak hitt hömpölygésében. Percek, amikor lehet másra is figyelni. Szusszanásnyi kis szigetek. Aztán ezekből egyre több lesz. Egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy reggelente, álom és ébrenlét határát már nem a jeges felismerés töri át, hogy nincs többé. Aztán, néha már mosolyogni is tudunk, amikor eszünkbe jut: „Hm, emlékszem milyen vicces volt, amikor....!” Az emlékek már nem fájdalmat hoznak, hanem hálát, hogy ő volt. Idővel lesz új öröm, lesz új lendület. Lesznek tervek, és új vágyak is. Lesz béke és elengedés, de a gyász marad, nem csökken. Az élet nő meg körülötte." (Orvos-Tóth Noémi)

 Reményik Sándor: Végrendelet:

 http://www. youtube. com/watch? v=k1jd0ZwAPzo

Péter és Néró: