Született: 1956. 01. 11. Zánka

Elhunyt: 2011. 02. 27. Veszprém

Édesapámnak gyújtom a gyertyát , aki tragikus hirtelenséggel hagyott itt minket. . .
Hiányzol nagyon! ! ! Nem voltam itt Veled, de nem múlt el nap úgy, hogy ne gondoltam volna Rád és ez a mai napig így van. . . Szeretlek. . .




" Szeretnék visszajönni még,
Ha innen majd a föld alá megyek,
Feledni nem könnyű a föld ízét,
A csillagot fönn és a felleget. . . "


" Búcsú nélkül mentem én el tőletek,
nem búcsúzom mert ma is élek köztetek.
Szíveteket ne eméssze fájdalom,
vígasz legyen hogy most már örökké álmodom. . . "


" Most felnézek és kinyitom az eget,
még egy percre hogy elmondjam Neked,
hogy megnyugtassalak , nem vagyok árva,
mert itt vagy velem a szívembe zárva.
Most én őrizlek és védelek, míg felettem is elmúlnak a hűtlen évek.
S mielőtt bezárulna az ég,
még pár szót felkiáltanék,
mit ritkán mondtam, azután elengedlek:
Édes apa, én nagyon szeretlek! "


" Álmodtam egy öregkort, csodásat és szépet, de a kegyetlen halál mindent összetépett.
Bíztam az életben, hittem a gyógyulásban, de ha már abba nem legalább a csodában.
Csoda volt hogy éltél és engem szerettél, nem haltál meg csak álmodni mentél.
Egy reményem, mi éltet és vezet, hogy egyszer majd találkozok Veled.
Csak a fájó könnyek hullanak Érted, örökké szeretlek és nem feledlek Téged! "


Kihalt az utca, sötét van és fázom,
Sűrű köd honol ezen az ismerős tájon.
Kilépek az ajtón, szétnézek a ködben,
Megyek szomorúan, s gondolkodom közben.

Emlékek jönnek- mennek, rád emlékezem!
Sajnálom magam, mert még mindig FÁJ NAGYON nekem.
Fáj, hogy nem vagy itt, nem hallom a hangod,
Nem látlak, nem mosolyog rám arcod.

Szemedből az élet már akkor elköltözött,
mikor még éltél. A betegség megkötözött.
De végig az utolsókig kitartottál, ÉRTÜNK,
Éltél, de csak azért mert mi nagyon féltünk.

Féltünk mert éreztük, hogy nincs már sok hátra,
És nem jött a csoda pedig mindenki várta.
Elkerült minket, pedig folyton imádkoztunk,
TE sem, mi sem adtuk fel, nem siránkoztunk.

De nem volt tovább, sajnos feladtad a harcot,
Most már mások látják, nem feledett arcod.
Azokkal vagy, akik téged hagytak itt már régen,
Velük mulatsz, velük örülsz odafenn az égen.

És én itt maradtam, nekem még itt van dolgom,
De arcod, mosolyod, én a szívemben hordom.
Szeretlek, és szeretni is foglak, ameddig csak élek.
Ha azt akarom itt légy velem, a csillagokra nézek.

A csillagokat nézve, mást én már nem kívánhatok,
Csak annyit, légy boldog ott ahol én nem járhatok.
S néha nézz le ránk, kiket itt kellett hagynod,
Szeress minket, vigyázz ránk, mást már nem is kell adnod.