" Ha tudtam volna, hogy utoljára lép ki az ajtón,
szorosan átöleltem volna, hogy ne hagyjon itt.
Ha tudtam volna, hogy utoljára mosolyog én rám,
visszamosolyogt am volna rá én is csendesen és némán.
Ha tudtam volna, hogy utoljára hallom a hangját,
figyeltem volna Rá, hogy halljam, ha érzem a hiányát.
Ha tudtam volna, hogy utoljára kér lehetetlent,
még ha tudom is, hogy hiába, megtettem volna mindent.
Ha tudtam volna, hogy ez lesz az utolsó álma,
vigyáztam volna, hogy nyugodtan még tovább álmodja.
Ha tudtam volna, hogy ez lesz az utolsó napja,
higgye és tudja, hogy szeretem, arra kértem volna. "

Ha megkérdeznéd, hogy mit nem mondtam el?
Van- e még szó, amit mondani kell?
Van- e még szó, kimondható?
Ha megkérdeznéd, csak annyit mondanék. . .

Köszönöm azt, hogy ittvoltál velem,
Csak ennyi volt az életem.
Csak ennyi volt, és nincs tovább,
Ha megkérdeznéd, csak annyit mondanék:

Ha mégegyszer láthatnám azt, amit egyszer láttam már,
Kérlek, újra segíts nekem!
Ha mégegyszer itt lennél, símogatnál, mint a szél,
Nélküled nem érezhetem.

Bárki mondja, el ne hidd!
Hiába volt a sok beszéd. . .
A szívedben őrizd tovább,

És el ne hagyd senkiért!

" Képtelen voltam elfogadni az elmúlást. Mindig is lázadtam ellene. Értetlenül álltam az emberek halandósága előtt. Miért teremtett minket az Isten, ha egy óvatlan pillanatban elragad bennünket a földről? Hogy tudnánk halálfélelemben teljes életet élni? "

Levy L. Smith

ˇˇANNYIRA, DE ANNYIRA HIÁNYZOL, ANYUCIKÁMˇˇ:' ((((((((((((

Nagyon szomorú voltam; olyan szomorúság ez, amely nagyon mélyről jön, kiszámíthatatla nul. Megszállja az embert, átveszi a parancsnokságot a gondolatai felett. Meglassítja lépteit, fátyolossá teszi tekintetét. Talán már nem hosszú az élet - mondja a Szomorúság, és körüljár, mint egy csavargó, alattomosan. /Aszlányi Károly/

" Nem hiszem, hogy könnyebb lesz valaha is. Csak hozzászoksz az ürességhez, a veszteséghez, és megtanulsz vele élni. " Alyson Noel

" Nézd milyen most az ég, nézd, szinte tündöklő kék. És látod ott azt a fát? Látod, amit ő lát? De ha arra nézel, van ott egy kődarab, csak egy kő, de ha meglátod, lehet, hogy örök emlék marad. . . ! S látsz engem? Látod ezt a lányt? Látod, hogy szívébe az élet sebet vájt. . ? Nem akar ő mást, csak boldog lenni végre. . csak mosolyogni akar, ha felnéz az égre. . ! Csak álmodni egy szebb világot, s nem akarta megtudni, milyen a Te hiányod. . !

Sok szép örökzöldből koszorút kötöttem,
aljára körbe mind fenyőágat tettem.
Tobozok díszítik, meg fehér virágok,
velük üdvözlöm én a másik világot.

Elküldöm hozzátok minden bánatomat,
hogy ti is lássátok szomorúságomat.
Az élet megy tovább, de nem úgy, mint régen,
a csillag sem úgy ragyog nyáron, mint télen.
Szívemben megmarad az örök szeretet,
ami elfeledni nem enged titeket.

A szívemben örökké éltek, elfeledni nem foglak benneteket. Itt vagytok vele örökkön- örökké, vérző szívemben! Szeretlek benneteket! Nyugodjatok békében!