NYUGODJ BÉKÉBEN MÁRIA!

Lányod, Testvéred, Unokáid, Párod, Vejed, Szereteid, Kedves Ismerőseid Szomorú Szívvel Búcsúznak Tőled...!!

A Veled töltött szép pillanatokat Szívünkben őrizzük, 
SOK-SOK SZERETETTEL gondolunk RÁD!!

Az emlékezés útvesztőjében egy mosoly jelenik meg az arcunkon,
amikor, arra gondolunk, hogy ÉLT közöttünk egy Ízig-vérig NŐ,
egy RAGYOGÓ EMBER, akinek mindenkihez volt egy jó, kedves szava,
sokakat megvigasztalt, megnevettetett,
úgy ÉLTE ÉLETÉT, HOGY SOK EMBER SZERETETÉT KIVÍVTA
EGYEDI SZEMÉLYISÉGÉVEL, bájos kisugárzásával!

A MI búcsúnk számodra egy új kezdete... 

Te, Te mindig Nevető, Te Rózsaszín Imádó...

Örökre megőrzünk Szívünben, megőrizzük Nevetésed, a Belőled áradó Szeretetet, Jóságot, Mindent, ami a Lényedből fakadt...!! ,

ÉG VELED! ANGYALOK KÍSÉRJÉK UTADAT!

KACAGJ TOVÁBB az ÉGI SZÍNPADON!

NAGYON SZERETÜNK!!

"Ha valakit elveszítettünk, akit szerettünk, a lélek azonosulással gyógyul.
Egyszer csak észrevesszük, hogy bizonyos tulajdonságait, mozdulatait öntudatlanul is átvettük annak, akit nehéz elengedni. Valami apró gesztust, hangsúlyt vagy mindennapi szokást. Például úgy terítünk, úgy hajtjuk össze a szalvétát, ahogy az elhunyt édesanyánk tette. Valamit föltámasztunk abból, aki elment.
A pszichológia ma már tudja: akkor ér véget a gyász időszaka, az elengedés folyamata,
amikor az ember azt veszi észre magán, hogy valamit pont úgy csinál, ahogy a számára fontos, általa elveszített személy annak idején, és ráeszmél arra, hogy egy darabkát belőle beépített az énjébe. Őt már nem kapja vissza, de valamit belőle mégis megőrizhet haláláig. Így folyamatosan össze vagyunk kötve mindazokkal, akiket valaha szerettünk, mert a lelkünkben ott van az emlékük, és a viselkedésünkben néhány motívum, amiről tán magunk se tudunk, mert nem tudatosítottuk ezeket. De ha megfigyeljük, rájöhetünk, hogy mit támasztottunk fel azokból, akiket elveszítettünk és megsirattunk."