Ma 2. éve

Karai Gábor
Utolsó pillanat

Ma 22. hónapja

Major Tamás

Szerelem, szerelem...

Elfekszem szemed szegletén,
Bársonypírt húzok arcodra.
A szempillád rácsa mélyén
Leledzik lelkem ragyogva.

Remélem, látsz, ott lakom én,
Rendezkedtem szívem hozva.
Kacsintasz, szemed lebbenés,
Kapaszkodom tornász módra.

Tudom, látom, Te világom,
Lelked rózsával, illattal.
Bódít, és én rég nem bánom,
Fényünk már rég nem fiatal.

Tudom, hiszem, rég vagy kincsem,
Nem sírsz ki fátyolszemedből.
Marad veled boldog hitem,
Könnycsepp nem leszek ereszből.

Boldog énem veled élem,
És hosszú évek igazát.
Egymást szerettük oly régen,
Most és a jövő vigaszát.

Ma 21. hónapja.

Orosz Piroska

Ha megtörik egy élet

Hogy múlhat el
oly hirtelen
ez a földi élet,
amitől az ember
oly sokat remélhet...
Egy pillanat műve:
s máris semmivé lett,
szertefoszlik
minden remény,
ha megtörik egy élet.
Nem ragyog az égen
többé már a szép Nap,
csak a kihűlt test
nyugszik egy hant alatt.
Mérhetetlen bánat
üli a szíveket,
úgy érzed, hogy
elvesztettél
minden reményedet.
Mert akit szerettél,
nincs többé soha,
nem tarthatod többé
remegő karodban!
Beleőrülsz szinte
a fájó gondolatba,
csak az emlék marad
szívedbe, s sajgó gondolata.

Ma 18. hónapja, hogy örökre elaludtál.

Rohannék vissza a tegnapba,
mert ott vársz rám.
Tekintenék a holnapba, 
de nélküled hogyan?! 
Örök vagy, mint minden 
bennem megszületett fájdalom.

Ma 17. hónapja, hogy örök álomba merültél.

Ma 15. hónapja, hogy a föld lett a párnád s takaród. Ott pihen örökre törékeny tested, de itt maradt bennem szerető lelked. remélem nemsokára megyek melléd én is, együtt leszünk örökre.

Ma 15. hónapja, hogy lelked egy másik világba költözött itt hagyva testedet.

Meggyesi Éva:
Ma lett volna

Ma lett volna a születésed napja,
de elragadott a rút halál,
oly hirtelen, hogy nem tudtál szólni
semmit, és ez most annyira fáj.
Nincsen már könnyem. Nem sírok többé,
csak pár csöpp gördül az arcomra már,
de a lelkem még ugyan oly tépett,
mint a viharban ázott madár.
Megkövült könnyek gördülnek végig
kopott szívemnek érfalán,
elzárva tőlem ezernyi érzést,
amely nyugalmat hozhat reám.
Nem tudok neked mondani semmit!
Hisz már messze vagy. Nem hallanád.
Ahol te nyugszol nincsenek hangok,
csupán egy sötét árnyékvilág.
Mégis: Istentől azt kérem néked,
legszebbik álmod küldje reád,
s nyugalmat nékem, hiszen még úgy fájsz!
De te csak álmodj. Jó éjszakát.

Ma 14. hónapja, hogy örökre lehunytad szemedet. De itt élsz a szívemben az utolsó dobbanásáig.

Ma 13. hónapja, hogy végleg lehunytad szemeidet.

Ma 1- éve, hogy hogy végső nyughelyedre pihenni tértél. Még mindig nem tudom elfogadni, hogy nem vagy már többé. Hiszen mindig látom mosolyodat, hallom a hangodat, érzem az érintésedet. Mindig itt vagy velem, tudom, hogy ez csak egy rossz álom, melyből majd fel ébredek és újra velem leszel. Most csak pihensz.

Pihenj csak

Pihenj csak. Itt leszek melletted,
s csöndesen őrzöm álmodat,
lágy takaróval betakarlak,
megsimítva az arcodat.
Ne félj. Ha rosszat álmodnál
elég egy sóhajtás nekem,
s messzire űzöm a rosszat,
amelytől riadt leszel.
Pihenj csak. Fáradt vagy. Látom.
Elárulja a két szemed.
Olyankor bágyadtan nézel,
szemed is elárul nekem.
Ne félj. Én itt leszek mindig,
s ha kell, virrasztok veled,
hűvös estéken, téli éjen
majd meleg takaród leszek.
Átölellek és magamhoz húzlak,
hogy érezzem milyen meleg
tested, amikor átölelve
békésen itt alszol velem.
Tudod, nekem csak az a fontos,
hogy mindig melletted legyek,
s megőrizzelek minden bajtól,
hiszen annyira féltelek.

Ma egy éve, hogy örökre lehunytad szemeidet. Nehéz kifejezni, hogy mit érzek, mert nincs arra megfelelő szó.Mily sok könny, mit érted ontottam, ontok ma is, elmondja néked mit jelentesz nekem. Számtalan jel, mi ittlétedet jelenti, tudatja velem, hogy nem hagytál el engem, hanem itt vagy és vársz reám.

Ma 11. hónapja, hogy sírhant fedte be megfáradt testedet. A lelked itt maradt, nem hagytál el, velem leszel míg élek.

Ma 11. hónapja, hogy örökre lehunytad szemed. Mosolygott arcod, melyet sohasem feledek.Tudom, hogy vársz reám míg oda nem érek, nyújtod felém kezed, mert tudod, hogy mennyire Szeretlek Téged.

Ma 10. hónapja, hogy tested pihenni tért a hideg föld mélyére, de a Lelked itt maradt velem. Nekem nem haltál meg, csak elindultál egy hosszú végtelen útra, ahol vársz reám és újra velem leszel. Mi örökre összetartozunk.

Ma 10. hónapja, hogy elindultál a végtelen úton. Tudom, hogy ott vársz reám.

Ma 9. hónapja, hogy a hideg föld ölelte át törékeny testedet. Míg élek a szívemben van otthona, megfáradt lelkednek.

Ma 9. hónapja, hogy végleg lehunytad gyönyörű szemeidet és elmentél egy másik dimenzióba, ahol már nem fáj semmi.

Ma 8. hónapja, hogy a hideg föld lett a párnád és takaród. Felejteni sosem foglak téged, visszasírok minden emléket.

Ma 8. hónapja, hogy piciny lelked elhagyta végleg testedet. Eljöttél hozzám, 4 óra 27 perckor, álltál a fehér fényben egy hatalmas kapu előtt, de nem mentél be, hanem csak ott álltál engem nézve. Tudom, érzem, hogy itt maradtál, itt vagy velem. 
Ennek jelét is adtad, végső nyughelyednél üzented, hogy itt vagy és vársz rám.

Ma hetedik hónapja, hogy nyirkos föld lett a párnád és takaród. Csak a tested van ott, lelked itt van velem míg élek.

 

 

 

 

 

 

 

Ma 12 éve, hogy a karjaimban hoztalak be új otthonodba. Emlékszem sírtál, féltél a jövőtől, hogy mi lesz ha mégsem érzek úgy mint mondtam. Én boldog voltam, mert reád nekem egy életre volt szükségem. Csak én úgy gondoltam, hogy amíg én élek. De Te, sajnos itt hagytál engem idejekorán. Most én sírok, mert nincs jövő nélküled. Pedig csak 2 méter ami tőlem elválaszt, mégis oly nagy a távolság, melyet áthidalni sajnos nem lehet.                                                                                                                                                                                                                                                                                  Ma három hónapja, hogy sírhant fedte be törékeny testedet. A lelked itt maradt velem, mert nincs olyan pillanat mikor ne érezném azt, hogy velem vagy. Azóta minden perc óráknak tűnik, a napok végtelenek. Másnak csak három hónap, míg nekem hosszú évek, az az idő, melyet már nélküled töltök el. Van akinek már nem is hiányzol, elfeledett, de nekem sohasem szűnik meg, Szerelmem.

 

Mindig azt várom, hogy nyíljon az ajtó, belépjen,  s mosolyogva mondja: Drágám megjöttem.

Nem az a legrosszabb, hogy hiányzol nagyon, hanem az,  hogy onnan már soha nem jöhetsz vissza.

"De ez a nincs! ez a hiány!  e vonító farkas- magány!  ez a négy fal, ez a fedél! -  szívemre tekereg a szél. Szívem körül süvöltenek a nem vagy! és a nélküled! "

Ma egy hónapja, hogy elmentél a nagy útra, mindent itt hagyva a végtelenbe, honnét sajnos már nincs vissza út.  Siratlak azóta szüntelen, fáj a lelkem, a szívem nagyobbik felét magaddal vitted, mert azt neked adtam.  Azóta a percek óráknak tünnek, az órák napoknak, a napok heteknek, a hetek hónapoknak, a hónap éveknek!  Amíg itt voltál, addig az évek röpke pillanatok voltak csupán.

Ittléted, boldogságunk egy gyönyörű álom volt csupán, melyből kiszakított a kegyetlen, rideg valóság. Ahogy elmentél maradék szívembe három lakó költözött, a süket csend, az üresség, és a kegyetlen fájdalom. Űzném őket kifelé, de nem tudom, lehet, hogy nélküled nem is akarom?

Várom a csendben lépteid jól ismert koppanását, hallanni a hangod, látni a mosolyodat, érezni az érintésedet, de mindez már csak álom. Neked már nem fáj semmi, míg nekem más már nincs csak gyötrő fájdalom, hiányod megőrjít, mennék már utánad.

 

Ülök itt a csendben, sötétben nagy fájdalmamban senki sincs mellettem, fejemben kavarog minden, a szívem vérzik, várom Őt de nem jön, aludni nem tudok, nem találom helyem, keresem az okot miért kellett, hogy így legyen, nem tudom mit tegyek, hol keressem, hogy megtaláljam Őt és megnyugodjak vagy beletörődjek és én is feladjam, nem tudok megnyugodni és elfogadni az elfogadhatatlant, hiánya elemészt bár ő ezt már nem tudja, az utolsó ölelése mikor megkérdezte: megfogok halni? sírva hazudtam neki, hogy nem, pedig éreztem, hogy utoljára látom életben, holtában mosolygott, lehet, hogy azért mert tudta, hogy megszakad a szívem és talákozni fogunk hamarosan? úgy érzem mintha várná, hogy jöjjek, Ő már nem tud hozzám jönni, csak én tudok hozzá, a sötétség hívogat, hogy ott van a fény, keresem a megnyugvást de nem látom az utat, lehet, hogy nincs kiút megfordul a fejemben sokszor itt a vége gondolat, nem tudom mit tegyek, élni sincs már kedvem, úgy érzem mindent elvesztettem, hiánya megöl, életem kettétört mindenhol keresem, nem tudom felfogni a felfoghatatlant nem ölel át, nem fogja a kezem egyedül vagyok, nincs ki letörölje könnyeimet, mondjon vigasztaló szavakat.

 

Ma öt hete, hogy elmentél. Nagyon fáj egy szülőnek, ha elveszti felnőtt gyermekét aki nem vele élt, nagyon fáj egy felnőtt gyermeknek, ha elveszti a szülőt aki nem vele élt. De tudja e valaki, hogy mennyire fáj annak aki a szerelmét, társát veszíti el akivel majdnem 12 évig együtt élt, vele volt minden nap jóban- rosszban, boldogságban- bánatban, akivel együtt tervezték a jövőt a békés boldog időskort? Azt csak az tudja, aki a szerelmét veszítette el, hogy az a fájdalom sokkal nagyobb, mert egyedül maradt, a jövő is szertefoszlott, a szívének a nagyobb része odalett. Mégis a szülőt és a gyermeket sajnálja mindenki. Aki vele élt, az mintha nem is létezett volna, az csak idegen mindenki számára, pedig nem a gyermek vagy szülő élt vele boldogságban élete utolsó 12 évében! ! ! ! ! Ezért a fájdalom nagyságát nem a vérszerinti hozzátartozás határozza meg, mert van gyerekgyilkos szülő és szülőgyilkos gyerek, akkor őket is sajnálni kell?

 "Azt hittem az a nap a vég, amikor te angyallá lettél, s testem csak árvaként lép tovább. . . magaddal temettél. "

 

" Itt állunk mind, úgy hallgatunk. Mit mondhatnánk? Nincs szavunk. Szíved nem él, hová lettél? Egyedül mentél. Már csak emlék, kedves a kép, Úgy nevettünk nem oly rég. Tiéd sok tárgy, velünk maradt, Itt voltál, igaz. Most búcsúzunk, most sírhatunk, Nem ölel (a) két karunk. Fagyott a föld, a mély bezár, Bennünk élsz tovább. Fagyott a föld, a mély bezár, Bennünk élsz tovább. Megrendülten gondolunk rád, Nen hisszük el, hiogy nincs tovább. Lehunyt szemed nem látja már:Mindenütt virág. Kint alszol majd a hideg télben, Eszünkbe jutsz néha éjjel. Nem vagy többé, nincs ilyen más, Egyetlen voltál. Most búcsúzunk. . . "

"Ha valaki megkérdezi, mit jelentettél nekem

csak egy szót suttogok, az életem. "

"Azt mondják, a mennyországban minden szívnek van egy párja. Felejteni sose tudlak téged, vissza sírok minden emléket. "

"Életed maga volt a szépség,
Az ég maga volt a kékség,
Halálod maga a fekete fájdalom,
Már csak a földnek sírom, Kegyetlen bánatom! "

"Ha valaki megérint mélyen, belülről, azt sosem felejted el. Nincs az az idő ami alatt elmúlna, ami alatt elfelednéd mit is éreztél akkor, milyen is volt akkor. Ilyen az őszinte szerelem. Amikor annyira szeretsz valakit, hogy bármit megtennél csak hogy láthasd a mosolyát, a szemét, hogy ne érje bántódás, az életedet is odaadnád érte. Ha ezt az embert elveszíted, egy részed meghal. Próbálod magaddal elhitetni hogy jön majd más aki a helyébe léphet, de azt az űrt soha senki nem pótolhatja, amit maga után hagyott. Odaadtad magad teljesen, a tested , a lelked. Egész lényeddel csak érte rajongtál, Őt imádtad, Ő jelentette az igazi boldogságot. Elvette amit adott, és itt hagyott összetörve, egyedül, a fájdalommal. És ezzel a fájdalommal kell évek alatt nap mint nap megküzdened. Hiába teszel bármit, nem múlik… Ott van a nappalokban, és az éjszakákban. És lassan már annyira hozzászoksz, szinte hozzád nő, hogy belé kapaszkodsz, hiszen ez legalább emlékeztet rá hogy mennyire tudtál szeretni, és milyen csodálatos, és fájdalmas is tud lenni az élet legcsodálatosabb érzése, a szerelem. "

Ma 2 hónapja, hogy elindultál a végtelenbe. Egyfolytában emészt hiányod, minden gondolatomban ott vagy. Nekem nem eszembe jutsz. Minden pillanatban tolulnak az emlékek, a mosolyod, a szemed csillogása, az első csók és a boldogságban, szerelemben együtt töltött 12 év minden pillanata. Mert mi Szerelemben éltünk, nem csak Szeretetben. Csak rád gondolok, nélküled fájdalmas örömtelen és sivár az életem. Zokogással telnek a napjaim, melyek éveknek tünnek nélküled.