Akinek szerető Édesanyja nincsen,
Nem lehet az boldog, semmiféle kincsben.
Te a jóságodat két marokkal szórtad,
önzetlenül adtál jónak és rossznak.
Mindig egy célod volt, a családért élni,
Ezt a halál tudta csak széttépni.

Oly szomorú Nélküled élni,
Téged mindenütt hiába keresni.
Téged várni, ki nem jön többé,
Szeretni foglak mindörökké.

Míg éltél nagyon szerettelek,
érted mindent elkövettem.
A tehetetlen fájdalom iszonyú,
csak egy dolog szolgál vigaszul,
talán csillagként ragyogsz felettem,
onnan is vigyázva minden lépésem.

Ma is úgy, mit régen,
Ő volna a végső menedékem.
Minden, ami fáj, szívem tépi,
Elpanaszolnám sorra néki.
S fejem vállára hajtanám,
Ha élne még az Édesanyám

Nem integet többé az elfáradt kezed,
Nem dobog értem jóságos szíved.
Számomra Te sosem leszel halott,
Örökké élni fogsz, mint a csillagok!

Egész életen át dolgozva, csendesen éltél,
most a bánatot ránk hagyva, csendesen elmentél.

Amit a porba írunk, elfújja a szél,
Amit a szívünkbe vésünk, az örökké él.
Úgy mentél el, ahogy éltél, csendesen és szerényen.
Drága lelked nyugodjék békében!

Csak az hal meg, akit elfelednek,
örökké él, akit igazán szeretnek.
Nem az a fájdalom amitől könnyes lesz a szem,
hanem amit egy életen át hordozunk csendesen.

Ez a gyertya most érted égjen,
Ki fent laksz már a magas égben!
Ki vigyázol rám onnan fentről,
S lelkemhez szólsz a végtelenből.

Könnyes szemmel állok sírod felett
szomorú szívvel őrzöm emlékedet.
"Egy könnycsepp a szemünkben Érted él,
Egy gyertya az asztalon Érted ég,
Egy fénykép, mely őrzi emléked,
S egy út, mely elvitte az életed.
A bánat, a fájdalom örökre megmarad,
Mindig velünk leszel, az idő bárhogy is halad."